Itt jár Ön:

Címkelista

Címkelistázó : innovációs együttműködés
A(z) "innovációs együttműködés" kifejezés 1-16 találata az összes, 16 találatból.
2015. április 23.
Átfogó innovációs projektbe kezd uniós támogatással a Nyugat-magyarországi Egyetem, a soproni önkormányzat, a helyi, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamara alkotta konzorcium, amely több mint 590 millió forintot nyert pályázaton. A résztvevők fő célja az energia-, környezet- és az élelmiszeriparra fókuszáló innovációs tevékenységek és kapacitások fejlesztése.
Forrás: kisalfold.hu
2014. október 06.
Szeged, 2014. október 3., péntek (MTI) - Felsőoktatási ipari együttműködési központot hoznak létre Szegeden, ennek elsődleges feladata a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a régió gazdasági szereplői közötti kooperáció megerősítése és hatékonyabbá tétele – jelentette be Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnökhelyettese pénteken a városban.
2014. szeptember 30.
Regionális Innovációs Paktum aláírását kezdeményezték a Dél-dunántúli régió meghatározó intézményei az innovációs célú fejlesztéseik összehangolása, és azok hatékonyabb és eredményesebb megvalósítása érdekében pénteken délután a "Dél-Dunántúli Regionális Területfejlesztési Konferencia" keretében. A dokumentum aláírását támogatja a jövőbeni innovációs célok megvalósítása érdekében a Pécsi Tudományegyetem (PTE), Pécs önkormányzata, Szekszárd önkormányzata, a Baranya Megyei Önkormányzat, a Tolna Megyei Önkormányzat, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, és a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
Forrás: pecsistop.hu
2014. szeptember 30.
Szeptember 25–26-án 22 magyarországi, „zöld” technológiák iránt érdeklődő magyar cég képviselői látogattak el Temesvárra Climate KIC nemzetközi program keretében. A Climate-KIC az Európai Innovációs és Technológiai Intézet által létrehozott Tudás- és Innovációs Közösség (Knowledge and Innovation Community), célja, hogy széles körben elérhetővé tegye a klímaváltozás negatív hatásainak csökkentéséhez szükséges szaktudást és elősegítse az ökoinnovatív termékek, szolgáltatások piacra jutását.
Forrás: erdely.ma
2014. szeptember 26.
A gépjárműipari informatikai fejlesztések és a mérnöki továbbképzés területén működne együtt a magyarokkal Szaúd-Arábia. A javaslatot a héten Budapesten tárgyaló, a közlekedési miniszter vezette szaúd-arábiai delegáció tette - közölte a Nemzeti Innovációs Hivatal kül- és belkapcsolati elnökhelyettese az MTI-vel.
2014. július 25.
Tusnádfürdő, 2014. július 24. – A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) – a külhoni kutatási, fejlesztési és innovációs projektek megvalósítása érdekében - stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a 25. alkalommal megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor helyszínén, Tusnádfürdőn. Az együttműködés kiemelt célja a Kárpát-medence egységes gazdasági, kulturális és oktatási térként történő kezelése.
2014. május 27.
Budapest, 2014. május 27. - A mai napon a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke, valamint a KDB Bank Európa Zrt. elnök-vezérigazgatója együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá, melynek keretében a két intézmény kifejezi szándékát, hogy hidat építsen a magyar innovatív technológiák és a koreai befektetők között.
2014. január 17.
Budapest, 2014. január 16., csütörtök (MTI) - A nők tudományos karrierjének támogatásáról, a lányok kutatói karrierjének ösztönzéséről is szó volt azon a csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Innovációs Hivatal és a Nők a Tudományban Egyesület szervezett Budapesten.
2013. december 03.
Budapest, 2013. december 2. - A mai napon együttműködési megállapodást kötött a Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (közös néven: EXIM) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH). A megállapodást Nátrán Roland, az EXIM vezérigazgatója és Korányi László, a NIH megbízott elnöke írta alá Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián tartott sajtótájékoztatóval egybekötött aláírási eseményen.
2013. november 14.
2013. november 14., Peking - 2013. november 13-án Pekingben Szijjártó Péter a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, és a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért és a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztosának jelenlétében Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal megbízott elnöke, valamint Zhang Jianguo a Külföldi Szakértők Hivatalának (SAFEA) főigazgatója, miniszter-helyettes aláírta a két szervezet közti a Kínai Népköztársaságba irányuló szakember-cserére vonatkozó megállapodást.
2013. november 12.
Budapest, 2013. november 12. - Elkészült a „Runway Budapest 2.0.2.0 – A Startup Credo”, amely célul tűzi ki, hogy Budapest az évtized végére a régió startup központjává váljon. Az ehhez szükséges eszközöket a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Innovációs Hivatal valamint a hazai startup közösség szereplőiből álló BudapestHUB dolgozta ki.
2013. április 11.
Egy jelentős lépést téve a magyarországi innovációs- és vállalkozói tevékenységek előmozdítása érdekében, a CEU Business School és a NIH együttműködési megállapodását írta alá Korányi László, a NIH elnökhelyettese és Mel Horwitz, a CEU Business School dékánja, a Nemzetgazdasági Minisztériumban, Turóczi László helyettes államtitkár úr részvételével.
2012. szeptember 06.
Az energetikai kutatások területére szóló együttműködési megállapodást írt alá tegnap a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviseletében Kovács Pál klíma- és energetikai államtitkár és Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke.
2012. június 28.
2012. június 28-án együttműködési megállapodást írt alá az Dr. Patyi András az NKE rektora, Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke és Mészáros György a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke.
2012. június 19.
A BKV Zrt. elsõdleges feladata a közösségi közlekedés zavartalanságának biztosítása, ugyanakkor fontosnak tartja az egyes közlekedésszakmai újítások, vívmányok megismerését és hasznosítását is. Ennek elősegítése érdekében a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) a mai napon együttműködési keretmegállapodást kötött. A megállapodást a BKV nevében Bolla Tibor, a Társaság vezérigazgatója, míg a NIH részéről dr. Mészáros György elnök írta alá.
2012. május 14.
A mai napon együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), amelynek értelmében a két szervezet a jövőben kölcsönösen segíti egymás munkáját a hazai ICT szektor tevékenységének, állapotának és folyamatainak feltérképezésében, és a NIH által üzemeltetett Tudományos és Technológiai (TÉT) Obszervatórium elemzéseinek, adatfelvételeinek végrehajtásában. A hosszútávú együttműködés célja az iparág-fejlesztési javaslatok kidolgozásához szükséges információk megszerzése, amelyek a későbbi EU finanszírozási forráselosztáshoz is alapanyagul szolgálhatnak.
Partner szervezeteink
© Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 1077 Bp, Kéthly Anna tér 1., Telefon: (+361) 795 9500