Hírek, események
Hazai KFI hírek
2016. március 04.
A hazai fejlesztésű orvostechnikai eszköz, a a WIWE a hirtelen szívmegállás és a stroke kockázatát előrejelzésére alkalmas. A Mobile World Congress kiállításon debütált, és az Indigogo-n is gyűjtenek.A világ legjelentősebb, mobil technológiára fókuszáló kiállításának, a Mobile World Congress-nek idén ismét Barcelona ad otthont. A négynapos rendezvényre mintegy 200 országból 2000 kiállítót és csaknem 100.000 látogatót várnak.
Forrás: insiderblog.hu
2016. március 04.
Újfajta technológiát fejleszt szennyezőanyagok precíz kimutatására nemzetközi együttműködésben a magyar Technoorg Linda Kft. Az új vizsgálóberendezés levegőben és vízben terjedő szennyezőanyagok kimutatására alkalmas gyors vizsgálómódszerrel rendelkezik, és integrálható az intelligens városok, épületek rendszereibe, ezáltal segíti a levegő minőségének monitorozását.
Forrás: insiderblog.hu
2016. március 04.
75 milliárd forint: öt év alatt ekkora összegű érdemi tőkeigény érkezett a Széchenyi Tőkealaphoz, ami több mint hatszorosa az Alap kihelyezhető tőkeforrásának. A keretből az SZTA már több mint 11 milliárd forintot befektetett összesen 85 vállalkozásba, amivel már évek óta a hazai tőkebefektetési piac legaktívabb szereplője. Működésének ötödik évében már 13, többségében sikeres exitnél tart, a kockázati tőkeforrást kereső cégeknek pedig jó hír, hogy az ezekből visszaforgó tőkét (jelenleg csaknem 1 milliárd forintot) továbbra is befektetheti az ígéretes, növekedés előtt álló vállalkozásokba.
Forrás: blog.szta.hu
2016. március 04.
Megalakult a hazai angyal befektetőket tömörítő Hungarian Business Angel Network. A szervezet célja, hogy közösségbe szervezze a magyar üzleti angyalokat, vagyis azokat a magánszemélyeket, akik korai fázisban lévő vállalkozásokba fektetnek be.
Forrás: startupcafe.hu
2016. március 04.
Magyarország a 30. helyet foglalja el a Bloomberg idei innovációs országlistáján, ezzel maga mögé utasítva többek között a Baltikum államait vagy kelet-közép-európai régió több országát is. Az élen Dél-Korea áll, megelőzve Németországot, Svédországot és Japánt. A lista érdekessége, hogy különböző szempontok alapján rangsorolja az egyes országok innovációs képességeit és eredményeit, ami alapján meghatározhatóak a fejlesztésre szoruló területek.
Forrás: blog.szta.hu
2016. március 04.
2015-től változtak az innovációs járulék szabályai, új törvény lépett hatályba, valamint a helyi adó törvény is változott 2016.01.01-től, mely fontos rendelkezéseket tartalmaz az innovációs járulék kiszámításához. Két részes cikksorozatunk első részében a kötelezetteket és a számítási módszert mutatjuk be.
Forrás: ado.hu
2016. február 22.
Nemzetközi konzorcium tagjaként a Netis Informatikai Zrt. és a Pécsi Tudományegyetem részvételével 2016 januárjában 3,5 millió EUR összköltségvetésű Horizon 2020 projekt megvalósítása indult útjára.
2016. február 19.
A pályázati felhívás szerint a már több éve eredményeket felmutató, stabil ipari és egyetemi partnerségre épülő pályázati konzorciumok számíthatnak támogatásra, amelyekből országszerte négy-hat Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) kialakítása várható – részletek a FIEK-pályázat kapcsán a portfolio.hu cikkében.
2016. február 18.
A kormány 7,8 milliárd forintos támogatásával új agrár-innovációs központ épülhet Martonvásáron – jelentette be a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke szerdán Budapesten. Lovász László a távirati irodának azt is elmondta: ha jövőre, hároméves elnöki mandátuma lejártával jelölik, szívesen folytatná a munkát a szervezet élén.
Forrás: innoportal.hu
2016. február 10.
A kelet-magyarországi régió legdinamikusabban fejlődő és legnagyobb gyártási kapacitását felvonultató fémipari vállalkozása kifejlesztett egy olyan rendszert, amelynek létrehozásával évek óta – eredménytelenül – kísérleteznek a legnagyobb, acélszerkezeteket gyártó cégek. Az egyedülálló megoldás növeli az acéliparban használatos hegesztőgépek hatékonyságát, a munka minőségét, segíti a pontosabb adatelemzést és javítja az energiamegtakarítást. A vállalat kiszervezte a fejlesztést, illetve a hozzá tartozó üzletágat egy startup jellegű cégbe, amely az SZTA 210 millió forintos tőkéjével kívánja kiszolgálni partnerei igényeit.
Forrás: blog.szta.hu
2016. február 10.
Kihirdették a Telekom tavaly novemberben kiírt pályázatának nyertesét, amely során konkrét, megvalósítható ötleteket és megoldásokat vártak a telekommunikációs adatok Big Data módszerekkel történő kreatív felhasználására.
Forrás: insiderblog.hu
2016. február 10.
Ismerik a magyar pizzériatulajdonos történetét, aki saját éttermének üzemeltetéséhez szeretett volna vendéglátó szoftvert találni, végül egy fejlesztőt bevonva saját maga vett részt az egyedi megoldást kínáló vállalkozás megalapításában? Akkor minden bizonnyal arról is hallottak, hogy ez a cég nemrég 90 millió forintos tőkebefektetést is kapott az SZTA-tól. Ha nem ismerik a történetet, itt elolvashatják a befektetés részleteit. A legfrissebb fejlemény, hogy a szóban forgó, pécsi XOFT Kft. ötletét díjjal ismerték el.
Forrás: blog.szta.hu
2016. február 10.
Az európai gyógyszerforgalmazó cégeknek a gyógyszerek mellékhatásainak kutatása mellett orvosi irodalomfigyelést is végezniük kell 2010 óta. Ennek kapcsán vált szükséges és elkerülhetetlen szolgáltatássá a gyógyszercégek számára a farmakovigilanciai irodalomfigyelés. A magyar ComFit Europe Kft. ezen a területen készül európai szinten egyedülálló szolgáltatást nyújtani a piacon, amelyhez a Széchenyi Tőkealaptól összesen 85 millió forint értékű kockázati tőkét vont be. - See more at: http://insiderblog.hu/blogzine/2016/02/05/gyogyszercegeknek-fejleszt-egy-magyar-informatikai-ceg/#sthash.Gulqda52.dpuf

Az európai gyógyszerforgalmazó cégeknek a gyógyszerek mellékhatásainak kutatása mellett orvosi irodalomfigyelést is végezniük kell 2010 óta. Ennek kapcsán vált szükséges és elkerülhetetlen szolgáltatássá a gyógyszercégek számára a farmakovigilanciai irodalomfigyelés. A magyar ComFit Europe Kft. ezen a területen készül európai szinten egyedülálló szolgáltatást nyújtani a piacon, amelyhez a Széchenyi Tőkealaptól összesen 85 millió forint értékű kockázati tőkét vont be.
Forrás: insiderblog.hu
2016. február 10.
Új célokat fogalmaztak meg a Magyar Tudományos Akadémia vezetői, hogy tovább növeljék az Akadémia súlyát a nemzetközi tudományban, a társadalom és a kormány előtt. Átfogó kutatási programok indulnak az ország számára fontos témákban, és konkrét lépések történnek annak érdekében, hogy a magyar kutatókat felkészítsék a nemzetközi „üzemmódra”. Az MTA mindkét területen együttműködne az egyetemekkel és más szereplőkkel is.
Forrás: mta.hu
2016. február 10.
Több mint 1000 milliárd forint értékű pályázati támogatás válik elérhetővé 2016-ban , az év során várhatóan összesen több mint 50 pályázati lehetőség nyílik meg vagy bővül folyamatosan. Ezek jelentős része a kkv-kat, illetve innovatív cégeket célozza meg. A tavaly rendkívüli népszerűségnek örvendő két kapacitásbővítő pályázat keretösszege például összesen újabb 60 milliárd forinttal bővül, de a logisztikához, a kkv-k versenyképességéhez, illetve az információtechnológiához kapcsolódó forrásokra is hamarosan lehet pályázni.
Forrás: blog.szta.hu
2016. január 27.
2015 november 30-án lezárult az IMAILE 7. Keretprogramos pályázati felhívás keretében meghirdetett kereskedelmi hasznosítást megelőző beszerzés tendere (PcP). A pályázati konzorcium a PcP tenderen keresztül kutatás-fejlesztési szolgáltatást vesz igénybe egy olyan oktatási célú információs és kommunikációs technológiai (IKT) megoldás kifejlesztésére, amely támogatja a személyes tanulási tér alkalmazását, illetve a természettudományos (STEM) tantárgyak népszerűsítését az általános- és középiskolás diákok körében.
Forrás: innova.eszakalfold.hu
2016. január 15.
Több mint 32 milliárd forint európai uniós pályázati forrás nyílik meg az Európai Innovációs Partnerség (EIP-AGRI) több programjában, a pályázatok kidolgozása folyamatban van - jelentette be Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára egy szakmai konferencián csütörtökön Budapesten.
Forrás: profitline.hu
2016. január 15.
A Parkinson- és a Huntington-kór, a migrén, a stroke, valamint a sclerosis multiplex alapját képező neurodegeneratív folyamatok vizsgálata mellett új idegszövetvédő hatású molekulák létrehozása is a célja az MTA-SZTE Idegtudományi Kutatócsoportnak. Több általuk előállított vegyületre már szabadalmi oltalmat szereztek.
Forrás: magyarhirlap.hu
2015. november 24.
Innovációs nagydíj pályázatot hirdetett a Magyar Innovációs Alapítvány az idei legnagyobb horderejű műszaki, technológiai, gazdasági innovációs teljesítmény elismerésére.
2015. október 20.
A FreeDee Printing Solutions ma megnyitotta Magyarország első kifejezetten 3D nyomtatásra szakosodott oktatási stúdióját, a 3D Akadémiát. A FreeDee 3D Akadémia középpontjában a MakerBot egyetemek számára kialakított megoldása, az első hazai MakerBot Innovációs Központ áll. Az oktatóterem a képzések mellett ennek a high-tech infrastruktúrának a hazai referenciaközpontja is egyben. A csapat azt szeretné, ha a 3D Akadémia egy olyan hely lenne, ahol mindenki, aki érdeklődik az additív gyártástechnológiák iránt, megtalálhatja a válaszokat a kérdéseire, kipróbálhat különböző eszközöket, tanulhat és kísérletezhet.
Forrás: szakmaban.hu
Partner szervezeteink
© Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 1077 Bp, Kéthly Anna tér 1., Telefon: (+361) 795 9500