Hírek, események
Hazai KFI hírek
2014. január 09.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala örömmel jelenti be, hogy 17 szabadalmi hivatal együttműködésével, 2014. január 6-án elindult a Global Patent Prosecution Highway (GPPH) úgy a nemzeti, mint a PCT szabadalmi bejelentések engedélyezésének felgyorsítására.
Forrás: sztnh.gov.hu
2014. január 09.
Az Entrepreneurship Club (EC) a Pécsi Közgázon működő, de egész egyetemi és régiós szinten tevékenykedő Simonyi Üzlet- és Gazdaságfejlesztési Központ hallgatói bázisaként jött létre. Interjú Farkas Zsolttal, az EC elnökével, melyben Zsolt arról mesél, hogyan jött az ötlet, mivel is foglalkozik az EC, és mit szeretne elérni a magyar startup közösségben.
Forrás: kockazatitoke.blog.hu
2014. január 09.
Egy új debreceni fejlesztés, az EventNav múzeuminformatikai rendszer segítségével a látogatók saját okostelefonjukon is hozzájuthatnak az élményüket kiegészítő információkhoz, az egyes műtárgyakat lájkolhatják és élményeiket meg is oszthatják a Facebookon.
Forrás: startupcafe.hu
2014. január 09.
2013-ban a hazai folyamatok befolyásolták a startup ökoszisztéma fejlődését. A befektetések visszaesése, az akcelerátorok megjelenése és az állami szerepvállalás kapcsolata is a hazai trendek szerepét erősítette. A StartupCafe rövid évértékelője következik.
Forrás: startupcafe.hu
2014. január 09.
A svájci központú, gépipari és elektronikai rendszereket gyártó Phoenix Mecano Kecskemét Kft. 1,5 milliárd forint összegű kutatási, fejlesztési (K+F) pályázatot nyert, a fejlesztést 2014-ben valósítják meg. A K+F beruházás keretében több mérnököt vesznek fel, ami reményeik szerint minőségi változást hoz a cég jövője szempontjából. A hosszú távra tervezett fejlesztés erősíti a cég magyarországi jelenlétét.
Forrás: innoportal.hu
2014. január 09.
A kvantuminformáció, a kvantum-kriptográfia, a fotonika és a biológiai képalkotás területén jelentenek előrelépést az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban folyó lendületes kutatások, amelyek eredményeiről a rangos Nature Materials és Nature Nanotechnology folyóiratban számolt be munkatársaival Gali Ádám fizikus.
Forrás: mta.hu
2014. január 08.
A BHE Bonn Hungary Kft. vezetésével 2013-ben hazai konzorcium alakult a meglévő vezetőnélküli légi jármű (UAV - Unmanned Airbone Vehicle) eszközpark ütközésvédelmének kidolgozására az UWB SRR technológiák felhasználásával. A konzorciumban másik három tudásbázis központ, az MTA TTK Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet, az ASTRON Informatikai Kft. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem három (SZIT, MHT, MIK) tanszéke is részt vesz.
Forrás: sg.hu
2014. január 06.
A technológiai fejlődés trendjeinek egy része viszonylag könnyen megjósolható, de a gazdasági és pláne a társadalmi következmények sokkal kevésbé. Az szinte biztos, hogy aki az innovációs gyorsvonatról most lemarad, az végleg kieshet a versenyből. Bőgel Györgyöt, a CEU Business School tanárát kérdeztük a belátható és a megjósolhatatlan jövőről.
Forrás: hvg.hu
2014. január 06.
A búcsúzó 2013-as esztendő sem maradt híján a magyar tudományos sikereknek. A rákgyógyítást egy magyar fejlesztésű intelligens késsel, a mozgásképtelenek kommunikációját egy különleges eszközzel segítik kutatóink.
Forrás: mno.hu
2014. január 06.
Új típusú hangszórót fejlesztett ki a most húszéves Papp Gergely, akinek technológiájáról nemzetközi cégek is érdeklődtek már. Ősszel megkezdődött a találmány nemzetközi szabadalmaztatása, Magyar Innovációs Szövetség a bejelentési költségek egy részét elnyerte a Magyar szellemi alkotások hazai és külföldi iparjogvédelmi oltalmának támogatása elnevezésű programból. Papp Gergely szeretne létrehozni egy olyan magyarországi céget, illetve márkát, amilyen itthon még nem volt, távolabbi a célja egy hazai hangszóró összeszerelő, illetve gyártó vállalkozás.
Forrás: promenad.hu
2014. január 06.
A tavalyi “szubjektív” helyett legyen inkább “közösségi” értékelő – mármint a hagyományos “start-up évértékelés” helyett. Kérem, segítsetek és találjuk meg 2013 közösségi magyar start-up toplistáját! Szavazz, vagy javasold a 2013. év legjobbjait!
Forrás: insiderblog.hu
2014. január 06.
A Magyar Tudományos Akadémia számos tagja – köztük több matematikus, fizikus, molekuláris és neurobiológus – végzi kutatásait nemzetközi támogatással. 2013-ban körük tovább bővült: az Európai Kutatási Tanács (ERC) az Advanced Grant, valamint a Consolidator Grant odaítélésével újabb hazai kutatók tudományos teljesítménye nyert igazolást, így ők 2014-ben európai támogatással folytatják munkájukat.
Forrás: mta.hu
2014. január 06.
2014. január 1-jével megkezdte működését a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK). A gödöllői székhellyel megalapított központ tizenhárom agrár- és élelmiszergazdasághoz kapcsolódó kutatóintézet összevonásával, működésének összehangolásával jött létre és további négy kutatóintézet gazdasági társaságként csatlakozott hozzá.
Forrás: elelmiszer.hu
2013. december 03.
A Nemzeti Innovációs Hivatal izraeli mintára szeretné támogatni a kezdő cégek, projektek pályára állítását az ehhez tőkét és szakmai segítséget nyújtó inkubátorok beindításával. Az Akkreditált Technológiai Inkubátor (ATI) keretében október 15-én hirdettek eredményt. A Figyelő c. újság a Gazella pályázat akkreditált cégeit mutatja be sorozatában. A negyedik részben az ACME Labs mutatkozik be.
2013. augusztus 09.
Módosításra kerültek az Akkreditált Technológiai Inkubátor (ATI-2013) felhívás kapcsolódó dokumentumai. A módosítások érintik az adatlapot, a Pályázati felhívás és útmutatót, a Kitöltési segédletet, valamint egy új melléklettel bővült a pályázati csomag. A javított dokumentumok letölthetőek a felhívás cikkéből.
2013. április 03.
Hazai kutatók mutatják be a legfrissebb részecskefizikai eredményeket a Természet Világa folyóiratában. Mi az a standard modell, és milyen tulajdonságok jellemzik a sötét anyagot? Milyen részecske a Z-bozon, a tau-neutrínó vagy a müon? Mi tölti ki a világűrt, és hozzásegíthetik-e a kutatókat a válaszhoz a részecskefizikai felfedezések? E kérdésekre is választ kaphatnak a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat folyóirata, a Természet Világa „Mikrovilág – 2012″ című legfrissebb különszámának olvasói.
Forrás: insiderblog.hu
2013. március 20.
A Magyar CERN Bizottság (MCB) 2013. március 13-án ülést tartott, melyen először vett részt a bizottság új elnöke, Korányi László. Az MCB többek között megtárgyalta és határozatot hozott a következő heti CERN Pénzügyi Bizottság és Tanács üléseken képviselendő magyar álláspontról, beszámolót hallgatott meg az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban épülő CERN@Wigner projekt állásáról, továbbá döntött egy CERN részecskefizikai ösztöndíj pályázat támogatásáról.
Partner szervezeteink
© Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 1077 Bp, Kéthly Anna tér 1., Telefon: (+361) 795 9500