2016/11

Teaming sajtotajekoztato hirlevel

Magyarország szerepelt a legsikeresebben az EU Horizon 2020 legnagyobb presztízsű együttműködési pályázatán, a „Teaming” elnevezésű kutatási kiválósági programban. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által koordinált, kiváló magyar és nemzetközi szakmai partnerekből álló két győztes konzorcium összesen 26 millió euró (mintegy 8 milliárd forint) forrást nyert el kiválósági központ megvalósítására. A kiegészítő hazai forrással és a résztvevő intézmények hozzájárulásával együtt több mint 22 milliárd forintból valósulhat meg a két élvonalbeli program az orvostudományi kutatások, továbbá a termelésinformatika és -irányítás területén.

 

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) együttműködésében hamarosan megkezdi működését a Kutatás-fejlesztési és Innovációs Állami Tőkealap-kezelő Társaság. Az innovatív ötleteken alapuló vállalkozások több életszakaszában biztosít befektetést az új szervezet.

Startup
 
Pálinkás József - London 2016

Sokrétű tudományos együttműködési lehetőségekről tárgyalt a brit kormány és a brit egyetemi világ magas rangú képviselőivel Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt elnökét fogadta mások mellett Jo Johnson felsőoktatási, kutatási és innovációs államtitkár, Sir Mark Walport, Theresa May brit miniszterelnök tudományos főtanácsadója, Stephen Metcalfe, a londoni alsóház tudományos és technológiai bizottságának elnöke, Robin Grimes, Boris Johnson külügyminiszter tudományos főtanácsadója, és Sharon Ellis, az üzleti ügyek minisztériumának innovációért felelős főigazgatója.

Pálinkás József a kutatói kiválóság innovációt ösztönző erejére hívta fel a figyelmet cambridge-i előadásában

Londonban tanuló magyar egyetemisták mutatkoztak be üzleti ötleteikkel

 

Az idén 220 milliárd forint áll rendelkezésre tudományra, kutatásra és innovációra. A támogatások gyors szétosztása helyett a valódi versenyképességet ösztönző eredmények elérése és az értékteremtés folyamatos ellenőrzése a cél – mondta el a Figyelő november 3-i interjújában a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

Pálinkás József
 
ERC lead hírlevél

Tájékoztatjuk a pályázókat, hogy az ERC által támogatott kutatócsoportnál történő tapasztalatszerzésre irányuló mobilitási pályázat ismét megnyitásra került. A második bírálati körben azok a pályázatok vesznek részt, amelyeket 2016. december 31. 16:00 óráig elektronikus úton benyújtanak, és a legkésőbb az elektronikus véglegesítést követő 7. naptári nap 24:00 óráig postára adott nyomtatott példány beérkezik az NKFI Hivatal ügyfélszolgálati címére.

 

2011 óta ötödik alkalommal találkoztak a Duna Régió Stratégia (DRS) országai: a soros elnök, Szlovákia meghívására több mint 700 szakember tanácskozott többek között a környezetvédelem, a tudásalapú társadalom és a versenyképesség erősítéséről. A makro-regionális együttműködés pozsonyi összejövetelén kilenc uniós tagország mellett Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Moldova és Ukrajna miniszteri szintű képviselője, valamint az Európai Bizottság nevében Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztos, illetve Maroš Šefčovič energiaügyi biztos is részt vett.

Duna Régió Stratégia
 
Munkabér

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott kutatási témapályázatok alapján nyújtott támogatások pénzügyi elszámolásával kapcsolatban az NKFI Hivatal hozzájárul, hogy a közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott kutatók 2016. január 1-jétől hatályos garantált illetményének emelése következtében felmerülő személyi többletkiadások elszámolása érdekében az intézmény – külön támogatói jóváhagyás nélkül – a béremeléssel járó többletkiadásokat a dologi költségek terhére átcsoportosíthatja, amennyiben az a kutatás szakmai megvalósulását nem befolyásolja.

 

Megjelent az előzetes tájékoztatás az ERA-NET E-Rare-3 program 2016. december 5-ére tervezett közös nemzetközi pályázati felhívásáról. Az E-Rare felhívások célja az európai országok ritka betegségek kutatására irányuló programjainak összehangolása nemzetközi együttműködésen alapuló interdiszciplináris projektek támogatása révén, valamint az International Rare Disease Research Consortium (IRDiRC) célkitűzéseinek megvalósítása. Az NKFI Hivatal részvételével – előreláthatólag 2017. február 1-i benyújtási határidővel – megjelenő idei felhívásra az innovatív terápiás megközelítések témájában várják a pályázatokat.

E-Rare-Calls-2
 
IOT

A Horizont 2020 IKT projektek rendszeresen publikálnak tudásközpontok és KKV-k együttműködését, technológia transzfert, kísérleti infrastruktúrák hasznosítását, IKT technológiákra épülő ökoszisztémák fejlesztését támogató versenypályázatokat. A versenypályázatok a H2020 Participant Portálon és/vagy a projektek / kezdeményezések weboldalain kerülnek publikálásra.

 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatot hirdet pályázatkezelési és innovációs/igazgatási referens (benyújtási határidő: 2016. november 27.), pénzügyi referens (benyújtási határidő: 2016. november 27.), stratégiai és innovációs referens (benyújtási határidő: 2016. november 27.) és kommunikációs referens (benyújtási határidő: 2016. december 9.) munkakörök betöltésére.

Állás
 
Kiadó:             A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke

Szerkesztőség:   Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
                       1077 Bp., Kéthly Anna tér 1.
                       Tel: (06 1) 795 4940
                       E-mail: kommunikacio@nkfih.gov.hu
Feliratkozom a hírlevélre
Leiratkozom a hírlevélről
Adatvédelem

A hírlevél tartalmának reprodukálását, a forrás megjelölésével, engedélyezi a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.