Itt jár Ön: A Hivatal >> Sajtószoba >> Nyomtatott sajtó >> 2016
A Hivatal
2016
2017. január 03.
BUDAPEST. A korábbi évekhez képest jelentősen nagyobb összegű, 83 milliárd forintos támogatást kaptak 2016-ban a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alaphoz pályázó kutatóhelyek és vállalkozások. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezelésében lévő pénzalapból 2017-ben a keretösszeg további növekedése várható – írta összefoglalójában a hivatal.
2016. december 30.
BUDAPEST. A korábbi évekhez képest jelentősen nagyobb összegű, 83 milliárd forintos támogatást kaptak 2016-ban a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alaphoz pályázó kutatóhelyek és vállalkozások. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezelésében lévő pénzalapból 2017-ben a keretösszeg további növekedése várható – írta összefoglalójában a hivatal.
2016. december 30.
Veszprém (Napló információ) – A legősibb dinoszauruszfajok, teknősök vagy akár az emlősök közvetlen elődeinek maradványai kerültek elő az MTA Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoport által a közelmúltban felfedezett, új, triász időszaki ősgerinces-lelőhelyen. A paleontológusok folytatják az iharkúti dinoszaurusz-lelőhely módszeres feltárását is.
2016. december 30.
BUDAPEST. A korábbi évekhez képest jelentősen nagyobb összegű, 83 milliárd forintos támogatást kaptak 2016-ban a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alaphoz pályázó kutatóhelyek és vállalkozások. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezelésében lévő pénzalapból 2017-ben a keretösszeg további növekedése várható – írta összefoglalójában a hivatal.
2016. december 30.
Jelentősen megemeli jövőre a kormány a gazdaságfejlesztési uniós pályázatok keretösszegét. A 105 milliárd forintos többletből tovább támogatják a vállalkozóvá válást, az iparosítási programhoz kapcsolódó beruházásokat, valamint a munkaerőpiaci szolgáltatásokat, de jut pénz turizmusra is. A kutatásra és fejlesztésre fordítható keret szintén magasabb lesz 2017-ben.
2016. december 30.
Több mint ötven százalékkal nagyobb összeget, 83 milliárd forintnyi támogatást kaptak 2016-ban a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alaphoz pályázó kutatóhelyek és vállalkozások.
2016. december 30.
Az idén is nőtt a kutatási-fejlesztési és innovációs alapból a hazai kutatóhelyeknek és startup cégeknek kifizetett támogatás. A korábbi esztendőkhöz képest jóval nagyobb összeget, nyolcvanhárommilliárd forintot kaptak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapnál pályázók.
2016. december 22.
Újabb kutatás-fejlesztési projektekhez nyert támogatást többek között a Kaposvári Egyetem.
2016. december 19.
Nyolc ipari-egyetemi konzorciumi partner valósíthatja meg kutatásfejlesztési programját uniós és hazai pénzből, új innovációs központok segítségével. Összesen 26,8 milliárd forint jut az új kutatás-fejlesztési centrumok létesítésére.
2016. december 16.
Több mint négymilliárd forintot nyert a Kaposvári Egyetem Felsőoktatási és Ipari Kutatásfejlesztési Együttműködési Központ létesítésére. Országszerte nyolc ipari-egyetemi konzorciumi partner kap lehetőséget újabb kutatásfejlesztési projektek megvalósítására. A pénzből egyebek mellett a klimatikus változásokhoz adaptált növénytermesztési és állattenyésztési technológiák fejlesztését kutatják majd a fenntartható mezőgazdaság és a minőségi élelmiszer-előállítás megvalósítása érdekében.
2016. december 15.
BUDAPEST/KECSKEMÉT Nyolc ipari-egyetemi konzorciumi partner kap lehetőséget újabb kutatásfejlesztési projektjeik megvalósítására – közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.
2016. december 15.
A big data, a dolgok internete (internet of things), a mesterséges intelligencia, a 3D-nyomtatás, a mikroszatellitek, az idegtudományhoz kapcsolódó technológiák, a szintetikus biológia, a nanoanyagok világa, a fejlett energiatárolási technológiák és a „blockchain” (ezen a bitcoin néven ismert digitális valuta elszámolórendszerét kell érteni) – ez a tíz legígéretesebb, legtöbb potenciált rejtő technológiai irány.
2016. december 15.
Nyolc ipari-egyetemi konzorciumi partner kap lehetőséget projektjeihez. Több éve eredményesen együttműködő nyolc ipari-egyetemi konzorciumi partner kap lehetőséget újabb kutatásfejlesztési projektjeik megvalósítására az erre a célra meghirdetett pályázati felhívás keretében uniós és hazai forrásból – közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) az MTI-vel szerdán.
2016. december 15.
A kutatás-fejlesztés terén egyre aktívabb a magyar gazdaság, és hazánk erős ipari szektorral rendelkezik, ugyanakkor csupán 33 százalék az állami források aránya a teljes K+F ráfordítás terén – derült ki az OECD kutatásából.
2016. december 13.
Összesen mintegy nyolcmilliárd forint támogatásban részesül az a két új magyar kutatási konzorcium, melyet az EU Horizon 2020 Teaming elnevezésű kutatási kiválósági program keretén belül támogat az Európai Bizottság.
2016. december 13.
Nincs ország, amely meg tudna birkózni az előtte álló társadalmi és gazdasági kihívásokkal tudósai közreműködése és kutatói felfedezései nélkül. Ennek alátámasztására kapott kiemelt helyet a Magyar Tudomány Ünnepe ez évi rendezvénysorozatában a Nemzeti Agykutatási Program (NAP), amely Magyarország eddigi legnagyobb, egy tudományterületre összpontosuló kutatási vállalkozása. A többnapos rendezvénysorozat a NAP példája segítségével általában is fel kívánta hívni a figyelmet a kutatás, fejlesztés, innováció harmonikus egységének jelentőségére a társadalmi terhek mérséklésében és a gazdaság versenyképességében.
2016. december 05.
A Közép-Magyarország régió számára is megnyílik a startup vállalkozások alapítását, mentorálását és képzését ösztönző környezet megerősítését célzó „Innovációs ökoszisztéma” pályázati program, amelyre már működő, tapasztalattal rendelkező, piaci inkubátorok és új inkubátorok egyaránt pályázhatnak.
2016. december 05.
Első körben a startupoknak fejlődési keretet biztosító inkubátor cégek pályázhatnak, az induló vállalkozások rajtuk keresztül jutnak a forrásokhoz.
2016. december 05.
Tavaly szeptember óta tart a Széchenyi-egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központjának megvalósítása, a menedzsmentcampus és laborok építése mégsem kezdődött még el októberre ígérték, most úgy tűnik, legjobb esetben februárban állhatnak neki. A centrum eszközeit azonban már gyártják.
2016. december 03.
A konvergenciarégióban felálló 8 inkubátor után most újabb pályázati lehetőség nyílt meg: ezúttal a közép-magyarországi régióban indulhat el legalább 3, legfeljebb 5 régi, illetve új inkubátor, hogy segítse a startup vállalkozások alapítását, mentorálását és képzését. Ezt a pályázati forrást pénteken 1,5 milliárd forintos kerettel hirdette meg a Nemzeti Kutatás Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A pénz nem EU-s keretből jön, hanem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap terhére, a pályázat pedig az "Innovációs ökoszisztéma" (Öko_16) névre hallgat.
Partner szervezeteink
© Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 1077 Bp, Kéthly Anna tér 1., Telefon: (+361) 795 9500