Ön itt áll: A HivatalrólNemzetközi kapcsolatokHorizont 2020 kapcsolatrendszerEurópai Kutatási Térség hálózat (ERA-NET)
ERA-NET programok (koordinációs hálózati projektek az Európai Kutatási Térségben)
ERA-NET programok (koordinációs hálózati projektek az Európai Kutatási Térségben)
2015. január 30.
Módosítás: 2018. június 02.
Olvasási idő: 5 perc

A 6. keretprogramban bevezetett, a 7. keretprogramban és a Horizont 2020 programban is sikeresen folytatódó ERA-NET programok legfőbb célja a nemzeti és regionális szinten végrehajtott közfinanszírozású kutatási programok koordinációjának fejlesztése, a nemzeti és regionális kutatási tevékenységek hálózatba szervezése, illetve a nemzeti és regionális szintű kutatási programok kölcsönös megnyitása. A Horizont 2020-ban elindított ERA-NET Cofund programok támogatják a köz- és magánszféra közötti partnerségeket, beleértve a közös programozási kezdeményezéseket a tagállamok között. A programok végső célja az adott területhez kapcsolódó közös nemzetközi pályázati felhívások közzététele, finanszírozása és együttes menedzsmentje.

Az ERA-NET programban K+F programgazdák (minisztériumok, regionális szervek, amelyek kutatási programot vezetnek) és programmenedzserek (a programgazda felügyeletével kutatási programokat végrehajtó kutatási tanácsok, ügynökségek) vesznek részt, amelyek konzorciumot alkotva pályáznak a keretprogramban az uniós finanszírozás elnyerésére.

Költségvetés

Az ERA-NET programon belül uniós forrásból elsősorban a kutatási programokkal kapcsolatos koordináció és menedzsment támogatható, a kutatási programok, pályázatok finanszírozásának  nagyobb részét a részt vevő tagállamok biztosítják.

Egy ERA-NET programot legfeljebb 5 évig finanszírozhat az Európai Bizottság.

Egy ERA-NET program elindításához minden partnernek pénzügyi hozzájárulást kell vállalnia. Ezt az összeget a Bizottság kiegészíti a nemzeti hozzájárulás 33%-áig. Az ERA-NET programokat „Program-társfinaszírozási akciókon” keresztül hajtják végre. A Bizottság nem definiálja az ERA-NET pontos költségvetését, azonban a munkaprogramok kijelölik a hozzájárulások becsült értékét.

Támogatható résztvevők

Az ERA-NET finanszírozási rendszert olyan programfelelősök (pl. minisztériumok) és programmenedzserek (finanszírozási ügynökségek) részére tervezték, akik összeállítják és végrehajtják a nemzeti és a regionális programokat. A programgazda és programmenedzser intézmények az Európai Bizottsághoz nyújtanak be közös pályázatot a keretprogram források elnyerésére, közös tevékenységeik koordinációjára és az uniós társfinanszírozás biztosítására.

Az ERA-NET programok konzorciumaiban résztvevő programgazda és programmenedzser intézmények által közzétett közös felhívásokra kutatók, kutatóintézmények, egyetemek és vállalatok pályázhatnak. A potenciális pályázók az ERA-NET nemzeti programmenedzsment szervezeteinél  jelentkezhetnek.

Az ERA-NET-konzorciumhoz 3 résztvevő szükséges, legalább 3 különböző tagországból vagy társult országból van szükség programgazdák és programmenedzser szervezetek csatlakozására. Igazolt esetekben más jogi személyek (pl. civil szervezetek, kutatóintézetek) is beléphetnek a konzorciumba, amelyek a programgazda intézmény megbízásából az adott országban kutatási programokat menedzselnek. Minden ERA-NET programban támogatott projektnek nemzetközi együttműködésben kell megvalósulnia.

Értékelés

Az ERA-NET-programok által közzétett felhívások keretében beadott pályázatok értékelése két lépcsőben zajlik. Először egy előpályázatot (pre-proposal) kell benyújtania a résztvevő tagországok kutatási szervezeteiből, vállalkozásaiból álló nemzetközi konzorciumnak, és ha ezt pozitívan értékelik, akkor kerülhet sor a teljes pályázati anyag (full proposal) beadására. Az értékelést mindkét lépcsőben nemzetközi szinten végzik, a projekteket független szakértői panel értékeli. Pozitív eredmény esetén  a nyertes konzorciumok résztvevői saját országukban is benyújtják az adott ország által megadott feltételek szerint összeállított pályázatot, és megkötik a támogatási szerződést saját finanszírozó ügynökségükkel, minisztériumukkal.

 

Az NKFI Hivatal jelenleg a következő ERA-NET programokban vesz részt

Az M-ERA-NET program célja közös felhívásokon keresztül az európai kutatási programok koordinációjának erősítése az anyagtudomány és a mérnöki tudományok területén. A kezdeményezéshez eddig 43 ország kutatásfinanszírozó szervezete csatlakozott, köztük az NKFI Hivatal is.

Költségvetés: A 2017-es felhívás költségvetése: 25000000 euró, az NKFI Hivatal előzetes kötelezettségvállalása: 300000 euró.

Nyitott felhívások: https://m-era.net/joint-calls
Nyertes projektek: https://m-era.net/joint-calls
Honlap: https://m-era.net


Az E-Rare-3 konzorcium a ritka betegségek nemzetközi együttműködésekben megvalósuló kutatását segíti évente meghirdetett pályázati felhívásokkal, a pályázatok kezelésével és értékelésével, az egyes kutatási projektek több ország forrásait felhasználó támogatásával. A kezdeményezéshez eddig 25 ország kutatásfinanszírozó szervezete csatlakozott, köztük az NKFI Hivatal is.

Költségvetés: A 2017-es felhívás költségvetése (előzetes kötelezettségvállalások): 14100000 euró, az NKFI Hivatal előzetes kötelezettségvállalása: 150000 euró.

2017-es felhívás (lezárult): http://www.erare.eu/joint-call/9th-joint-call-european-research-projects-rare-diseases-jtc-2017
Korábbi felhívások: http://www.erare.eu/previous-calls (nem volt magyar kutatócsoport a támogatott konzorciumok tagjai között)
Nyertes projektek: http://www.erare.eu/all-funded-projects
Honlap: http://www.erare.eu/


Egyes nagy horderejű, interdiszciplináris tudományos és technológiai kihívásokat célzó kutatási tevékenységekhez az Európai Unió az úgynevezett FET (Future and Emerging Technologies – jövőbeli és feltörekvő technológiák), zászlóshajó-kezdeményezések révén biztosít hosszú távú támogatást. A Graphene és a Human Brain Project (HBP) zászlóshajó-kezdeményezés keretében Európa-szerte több mint száz kutatócsoport és vállalkozás működik együtt hosszú távú kutatási stratégiák mentén. A zászlóshajó projektek tudományos kutatásai megalapozzák a technológiai innováció és a jövőbeni gazdasági lehetőségek kiaknázását, eredményeik jelentős társadalmi hasznot is hajtanak. A két európai zászlóshajó kezdeményezést támogató FLAG-ERA-konzorcium 2015 óta szervez nemzetközi pályázatokat a kapcsolódó projektek finanszírozására. A kezdeményezéshez eddig 17 ország kutatásfinanszírozó szervezete csatlakozott, köztük az NKFI Hivatal is.

Költségvetés: A 2017-es felhívás költségvetése: 16000000 euró, az NKFI Hivatal előzetes kötelezettségvállalása: 500000 euró.

2017-es felhívás (lezárult): https://www.flagera.eu/flag-era-calls/jtc-2017/call-announcement/#
Nyertes projektek: https://www.flagera.eu/funded-projects/
Honlap: https://www.flagera.eu/


Az Európai Bizottság a Horizont 2020 ún. FET (Future and Emerging Technologies) programjának keretében 2016 májusában jelentette be új zászlóshajó kutatási kezdeményezésének elindítását a kvantumtechnológia területén. A zászlóshajó-kezdeményezések megvalósításához európai uniós, nemzeti és saját forrásokból támogatott projektek is csatlakoznak, így 10 éven át évi 100 millió euró keretben folynak nemzetközi kutatási együttműködések. Az új kvantumtechnológiai kezdeményezés várhatóan kutatók és vállalkozások százait ösztönzi majd Európa-szerte nemzetközi együttműködési projektek indítására.

A QuantERA-konzorcium évente megjelenő pályázati felhívásai a zászlóshajó kezdeményezéshez kapcsolódó nemzetközi kutatási projektek számára biztosítanak támogatást. Eddig 26 ország 30 kutatásfinanszírozó szervezete csatlakozott hozzá, köztük az NKFI Hivatal is.

Költségvetés: A 2017-es felhívás költségvetése: 36000000 euró, az NKFI Hivatal előzetes kötelezettségvállalása: 300000 euró.

2017-es felhívás (lezárult): https://www.quantera.eu/co-funded-call/call-2017
Honlap: https://www.quantera.eu/


Utolsó módosítás: 2018. június 02.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?