Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekHazai és nemzetközi KFI hírek
Felhívás a Társadalmi Innovációs Díj elnyerésére
Felhívás a Társadalmi Innovációs Díj elnyerésére
2023. július 10.
Módosítás: 2023. július 10.
Olvasási idő: 1 perc

A Kulturális és Innovációs Minisztérium a kultúráért és innovációért felelős miniszter által adományozható elismerésekről szóló 2/2023. (III. 8.) KIM rendelet alapján felhívást tett közzé Társadalmi Innovációs Díj elnyerésére.

A Díj olyan új ötlet (termék, szolgáltatás, modell) kifejlesztéséért és megvalósításáért adományozható, amely társadalmi szükséglet kielégítésére irányul, társadalmi kapcsolatokat erősít, vagy együttműködést alakít ki, ezáltal megoldást nyújthat a társadalmi folyamatokat befolyásoló problémákra, és végső célként javíthatja egy adott térség vagy közösség jólétét.

A Díjra olyan természetes személy vagy szervezet jelentkezhet, amely 2022-ben kiemelkedő társadalmi innovációs teljesítménnyel jelentős eredményt ért el. Kizárólag kidolgozott és megvalósított ötlet, módszer díjazható, amely modell értékű, máshol is megvalósítható, nemzetközileg is adaptálható megoldást mutat be.

A díjazottak emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kapnak, továbbá szakmai konzultációt követően valamennyi, a kritériumoknak megfelelő jelentkező számára lehetőség nyílik a Social Innovation Match (SIM) elnevezésű, a Társadalmi Innováció Európai Kompetenciaközpontja által működtetett, a társadalmi innováció területén létrejött jó gyakorlatok gyűjtésére irányuló Társadalmi Innovációs Adatbázisba való bekerülésre.

A jelentkezéseket 2023. augusztus 1-jéig kizárólag elektronikus úton, a tarsadalmi.innovacio@kim.gov.hu e-mail címen lehet benyújtani.  A felhívás az alábbi linken került közzétételre: https://kormany.hu/hirek/felhivas-a-tarsadalmi-innovacios-dij-elnyeresere.

Utolsó módosítás: 2023. július 10.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?