Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekRendezvényekHazai és nemzetközi rendezvények
Éghajlatváltozás Magyarországon: Nemzeti Értékelő Jelentés - Jelentés előkészítő (scoping) konferencia
2019. április 22.
Módosítás: 2019. április 30.
Olvasási idő: 1 perc
2018-ban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (a továbbiakban: ITM) az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (a továbbiakban: IPCC) globális értékelő jelentéseinek mintájára, egy éghajlatváltozással kapcsolatos helyzetértékelő és döntéstámogató nemzeti jelentés (a továbbiakban: Jelentés) megalkotását kezdeményezte.

Az IPCC eljárását követve, a Jelentés elkészítésének következő állomása a dokumentum javasolt tartalmi elemeit meghatározó konferencia, amelynek célja a tervezett Jelentés struktúrájának kialakítása.

Olyan szakemberek jelentkezését várják a rendezvényre, akik a Jelentés tartalmának, fő témáinak kidolgozásában szívesen részt vennének. Továbbá várják olyanok jelentkezését is, akik szerzőként nem tudnak vagy nem akarnak közreműködni, de a Jelentésnek felhasználói lesznek, tehát fontosnak tartják annak tartalmi meghatározásában való részvételüket. Az IPCC gyakorlatához illeszkedve a jelentkezők kiválasztásánál fontos szempont a változatosság figyelembevétele tudományos megközelítésre, szakterületre, nemre, korra, lakóhelyre való tekintettel.

A konferencia időpontja: 2019. május 28-29.
A konferencia helyszíne: Szegedi Tudományegyetem, Földrajz és Földtudományi Intézet, Szeged, Egyetem utca 2.
 

Bővebb információ a konferenciáról: Felhívás - Éghajlatváltozás Magyarországon: Nemzeti Értékelő Jelentés, Jelentés előkészítő (scoping) konferencia PDF (321 KB)

 

JELENTKEZÉS

A jelentkezés benyújtásának helye: https://goo.gl/forms/zPuD0EZhTVK79F4E3
A jelentkezés benyújtásának határideje: 2019. március 25. (hétfő)

Utolsó módosítás: 2019. április 30.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?