Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
Felsőoktatási Konferencia a 2023. év értékeléséről és a 2024. évi célkitűzésekről
2024. február 21.
Módosítás: 2024. február 21.
Olvasási idő: 2 perc
A megújult magyar felsőoktatás jelenéről és jövőjéről rendezett konferenciát a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Budapesti Gazdasági Egyetemen február 20-án, kedden. A konferencia közel 150 fő részvételével valósult meg, az egyetemi vezetők és a felsőoktatást támogató intézmények képviselői a plenáris előadások után szekcióüléseken vehettek részt, ahol a nemzetköziesítés, a felsőoktatási rangsorok, valamint az innováció álltak a fókuszban.

A konferencia nyitóelőadását Hankó Balázs államtitkár tartotta, aki a 2023-as év eredményeiről és a jövőbeli célkitűzésekről beszélt. Kiemelte: a magyar jövőképességet az innováció, a felsőoktatás, a szakképzés és a felnőttképzés összekapcsolásával lehet elérni. A felsőoktatás megújításának célja, hogy egyetemeink még versenyképesebbek legyenek, ezáltal garantálva a diákok munkaerőpiaci helytállását. A jövőt ezekre a biztos alapokra lehet építeni. A tavalyi év egyik sikere, hogy már 12 egyetem szerepel a világ legjobb 5 százalékában, egy pedig a legjobb 1 százalékban. Cél, hogy 2030-ra legyen egy olyan egyetemünk, amely a világ TOP 100, és három olyan intézményünk, amely Európa legjobb száz egyeteme között van. Hankó Balázs kiemelte, hogy továbbra is fontos, hogy még határozottabban éljenek az egyetemek a modellváltás adta lehetőségekkel. A konkrét célok között pedig kifejtette, hogy a duális, gyakorlatorientált képzéseket erősíteni kell, hiszen ez nagyban meghatározza az egyetemek és a térségi gazdasági szereplők összekapcsolását, valamint a munkaerőpiaci kereslet és az elérhető képzések összehangolását.

Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár előadásában elmondta, hogy sikeresen zárult a modellváltó egyetemek számára indított új nemzetköziesítési program, a Pannónia Program jelentkezési időszaka. A program 10 milliárd forintos keretből gazdálkodik, és mintegy 8 ezer diáknak, oktatónak, kutatónak biztosít nemzetközi mobilitásban való részvételi lehetőséget a világ vezető egyetemein. Jelenleg 10 000 egyetemi hallgató végez nemzetközi résztanulmányokat ösztöndíjjal, cél, hogy 2030-ra legalább 20 000 magyar egyetemista juthasson el minimum egy szemeszterre az általa választott országba tanulni.

Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár ismertette az NKFI Alap 2024. évi Programstratégiáját, melynek fókuszában az egyetemek és a vállalatok összekapcsolása áll. Mára közel kétszer annyi innovatív vállalkozás működik együtt a felsőoktatási intézményekkel, mint 2014-ben. Hozzátette: az egyetemeken létrejövő tudás és szellemi tulajdon eredményes hasznosítása jelentős bevételeket tud generálni az intézmények számára, így továbbra is ezek támogatásán fognak dolgozni.

Lengyel László, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese a Programstratégia kutatói életpályát támogató programjairól beszélt, hangsúlyt helyezve a Kooperatív Doktori Ösztöndíjra, a HU-rizontra és a bilaterális együttműködésekre. A célkitűzés, hogy 2030-ra Magyarország a világ huszonöt, és Európa tíz legjobb innovátor országa között legyen.

Budapest, 2024. február 21.

Forrás: Kulturális és Innovációs Minisztérium

Utolsó módosítás: 2024. február 21.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?