Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
Több mint 2800 vállalkozó kapcsolódott be az Országos Innovációs Fórum rendezvényeibe
2019. március 07.
Módosítás: 2019. április 01.
Olvasási idő: 2 perc
Március 6-án zárult az Országos Innovációs Fórum, melynek öt hete alatt több mint 2800 résztvevővel – elsősorban helyi kkv-k és nagyvállalatok képviselőivel – találkozott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 24 vidéki helyszínen és a fővárosban. Az előadásokat követő workshopokon közel hatszázan vettek részt, hogy részletekbe menően is értékeljék a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati konstrukciókat, illetve megfogalmazzák konkrét javaslataikat.

„Az EU innovációs eredménytábláján hazánk jelenleg a mérsékelt innovátorok között szerepel, de távlati célunk, hogy 2030-ra a jelentős innovátorok közé emelkedjen. A készülő új KFI stratégia is ezt a célt szolgálja majd. 2021-től várhatóan az Unió is kiemelten fogja támogatni új keretprogramjában a tagországok innovációs képességének fejlesztését, így a minisztérium már erre az időszakra tervez.” – mondta el Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára a fórum budapesti eseményén a Corvinus Egyetemen. Az ITM és az NKFI Hivatal által 2019. február 5-én elindított Országos Innovációs Fórum legfőbb feladata Magyarország újjászerveződő innovációs környezetének megalapozása és a megújuló KFI rendszerrel, pályázatokkal kapcsolatban felmerülő javaslatok, igények felmérése.  

„Jó hír, hogy Magyarországon évek óta nőnek a vállalkozások K+F ráfordításai, és ma már a teljes hazai ráfordítás nagy részét a vállalati szféra adja. Ennek zöme azonban most még alig tíz nagy szereplőhöz köthető. A legalább tíz főt foglalkoztató hazai vállalkozásoknak mindössze 29%-a tekinthető innovatívnak, míg a többiek egy aktuális KSH-felmérés szerint szinte egyáltalán nem látják szükségét az innovációnak. Ha növelni tudjuk a kkv-k innovációs képességét és aktivitását, azzal óriási tartalékot mozgósíthatunk a magyar gazdaságban. Elsősorban náluk kell elérni a szemléletváltást, bennük kell tudatosítani, hogy az innováció mennyire fontos, ugyanakkor mennyire hétköznapi feladat” – hangsúlyozta dr. Birkner Zoltán, az NKFI Hivatal elnöke.  

A minden megyét érintő, széles körű összefogással megvalósult rendezvénysorozaton – melynek kiemelt szakmai partnere a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – a minisztérium és az NKFI Hivatal szakértői mellett előadást tartottak a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Bay Zoltán Kutatóintézet, a HM Modernizációs Intézet, valamint 19 egyetem és 25 szakképzési centrum képviselői is. Az NKFI Hivatal a lehető legszélesebb körre kívánja kiterjeszteni a konzultációt, ezért online felmérést is indított a témában. A kérdőív 2019. március 12-ig érhető el az interneten: www.orszagos-innovacios-forum.hu/kerdoiv.

 

A BUDAPESTI ZÁRÓRENDEZVÉNY KÉPEI

 

Országos Innovációs Fórum, Budapest, 2019.03.06
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az NKFI Hivatal 2019. február 5. és március 6. között országos, 25 helyszínen megvalósuló konzultációt tartott a helyi és térségi vállalkozások, tudásközpontok és szakmai szervezetek bevonásával. A zárórendezvényre 2019. március 6-án Budapesten került sor.
Utolsó módosítás: 2019. április 01.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?