Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenNyomtatott sajtó
Az innováció a gazdaság barométere
2019. március 07.
Módosítás: 2019. március 08.
Olvasási idő: 2 perc
Az egyik legfontosabb cél a kutatói mobilitás, illetve be kell kapcsolódni a nemzetközi rendszerekbe, együtt kell működni külföldi egyetemekkel és cégekkel

Végéhez ért az egy hónapos országos innovációs konzultációsorozat, amelyen több mint kétezer-ötszázan vettek részt. A fórum célja Magyarország újjászerveződő innovációs környezetének megalapozása és a megújuló kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) stratégiával, pályázatokkal kapcsolatban felmerülő javaslatok, igények országos felmérése volt.

A kutatás-fejlesztés és innováció, a digitalizáció, az Ipar 4.0 technológiák meghatározó szerepet töltenek be napjaink fejlődési versenyében.

Jelenleg hazánk az Európai Unió összesített innovációs eredménytábláján a mérsékelt innovátor mezőnyben szerepel, ezért az a cél, hogy Magyarország 2030-ra a jelentős fejlesztési szakértők közé emelkedjen.

Az új KFI-stratégia három pillérre épül, amely pillérek a tudástermelés, az együttműködés és tudásáramlás, valamint a tudásfelhasználás és vállalati innováció – mondta tegnap a fórum zárórendezvényén Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára. Hozzátette: az egyik legfontosabb cél a nemzetközi kutatói mobilitás, tehát be kell kapcsolódni a nemzetközi rendszerekbe, együtt kell működni külföldi egyetemekkel és cégekkel. Nem lehet a kutatási és fejlesztési eredményeknek a hasznosítását országhatáron belül megtenni, minden terméknek a globális piacra kell készülnie.

A kutatási eredmények csak nemzetközi környezetben értelmezhetők.

Egy vállalkozás akkor innovatív, ha rugalmasan reagál a külső kihívásokra, kiterjedt partnerkapcsolatokkal rendelkezik, követi a fogyasztói igények változását, a legkiválóbb munkaerőt vonzza magához, ismeri és alkalmazza az új technológiákat, új szervezeti megoldásokkal időt és pénzt takarít meg, integrál új folyamatokat, valamint kutatások és fejlesztések révén csökkenti a termelési költségeket.

Az eseményen Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke elmondta, hogy huszonöt városban több mint kétezer-ötszáz vállalkozó vett részt a fórumon, ami a vártnál is sokkal jobban sikerült.

Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszédében kiemelte, hogy az innováció helyzete egy igazi barométer egy gazdaság számára. A kamarának az a szerepe, hogy gazdaságszervező erőként közvetítsen, kapcsolatokat létesítsen és lehetőségeket biztosítson a vállalkozások számára.

Nagy Elek elmondta: nemrég alakult meg a gazdaságfejlesztési kollégium, amelyet Nagy Róza vezet, és amely szintén azt szolgálja, hogy a kamara minél hatékonyabban tudja ellátni közvetítő szerepét.

Forrás: Magyar Hírlap - 2019.03.07. (10. oldal)

Utolsó módosítás: 2019. március 08.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?