Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
NKFI: sikeresek az idei innovációs pályázatok
2018. december 25.
Módosítás: 2019. január 08.
Olvasási idő: 1 perc
Sikeresen zárultak az idei innovációs pályázatok, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) pályázatain a meghirdetettnél nagyobb összeghez, összesen csaknem nyolcvanmilliárd forinthoz jutottak a jelentkezők – közölte az NKFI Hivatal elnöke.

Birkner Zoltán elmondta, hogy a támogatás kétharmada vállalati kutatásokhoz, egyharmada pedig felfedező kutatásokat végző kutatókhoz és kutatócsoportokhoz került. Utóbbiak közül csaknem minden harmadik, a vállalatok közül pedig majdnem minden második pályázó sikeresen szerepelt a kiírásokon – tette hozzá.

A pályázati keret túllépését – mint mondta – az tette lehetővé, hogy az NKFI Hivatalt felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium tárcavezetője, Palkovics László a következő években bővíteni szeretné az innovációs támogatások fedezetét.

A hivatal vezetője azt ígéri, hogy jövőre a vállalatok innovációs kutatásai és az egyetemi-vállalati együttműködések, a legjelentősebb társadalmi hasznot hozó innovációk számíthatnak a legnagyobb segítségre. A kormány ezen felül – fogalmazott – kiszámítható és biztos támogatási rendszert dolgoz ki az egyetemi és akadémiai kutatóintézetek számára is.

Birkner a következő évek legfontosabb feladatának nevezte a támogatások egységesítését mind az alkalmazott, mind az alapkutatások számára. Kiemelte az innovációs gondolkodásmód népszerűsítését, társadalmasítását, hiszen – tette hozzá – Magyarország legértékesebb erőforrása a tudás, amellyel a világszinten felmerülő kihívásokra is választ adhat.

Az NKFI Hivatal vezetője abban bízik, hogy a pályázatok legeredményesebb résztvevői nemzetközi kiírásokon is sikerrel indulhatnak, így új forrásokkal bővíthetik a magyar innovációs rendszert.

Forrás: innoportal.hu

Utolsó módosítás: 2019. január 08.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?