Ön itt áll: A HivatalrólNemzetközi kapcsolatokNemzetközi szervezetekProgram jellegű együttműködésEurópai piacorientált KFI együttműködés (EUREKA)
Európai piacorientált kutatás-fejlesztési együttműködés (EUREKA)
Európai piacorientált kutatás-fejlesztési együttműködés (EUREKA)
2003. február 16.
Utolsó módosítás: 2018. január 10.
Olvasási idő: 5 perc

EUREKACél:

Fokozni Európa globális versenyképességét az ipari, technológiai kutatások nemzetközi koordinálása révén a nemzetközi együttműködésben, döntően vállalati részvétellel megvalósuló kutatási-fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatásával, amelyek innovatív termék, eljárás, szolgáltatás létrehozásához vezetnek.

A tevékenység bemutatása:
Az 1985-ben létrehozott EUREKA együttműködés Európa világpiaci versenyképességét hivatott erősíteni a nemzetközi együttműködésben megvalósuló, piacorientált kutatási, fejlesztési és innovációs projektek koordinálása és támogatása révén. Az EUREKA-projektek döntően vállalati részvétellel valósulnak meg (a résztvevők 70%-a vállalkozás), de partnerként egyetemek és kutatóintézetek is aktívan bekapcsolódnak a programba. Megalakulása óta az EUREKA keretében több mint 6000 projekt valósult meg, mintegy 37 milliárd euró költségvetéssel.

Az EUREKA keretében támogatott projektek a piacközeli K+F szakaszra irányulnak, innovatív termékek, eljárások, szolgáltatások létrehozását célozzák. Az EUREKA sajátsága az alulról építkező (bottom-up) jelleg, amely nem definiál előre kutatási-fejlesztési irányokat, technológiai területeket; a kezdeményező vállalkozások és kutatási intézmények döntésén és a piaci igényeken múlik, hogy milyen területen indítanak projektet. Az EUREKA együttműködés tagja a 28 EU-tagállam, valamint Izland, Izrael, Monaco, Norvégia, Oroszország, San Marino, Luxemburg, Svájc, Szerbia, Törökország, Macedónia és Ukrajna. Összesen 40 ország és az Európai Bizottság, társult tagként pedig Chile, a Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Korea és Kanada.

Finanszírozás:
Az EUREKA nem rendelkezik központi pénzkerettel, a kutatások költségeit a résztvevők saját forrásaikból fedezik, illetve – tagállamonként változó feltételekkel – állami támogatásra is pályázhatnak. Az egyes tagállamok támogatási lehetőségeiről bővebb információ: http://www.eurekanetwork.org/eureka-countries

Az EUREKA eszközei (együttműködési formái):
Az EUREKA együttműködés tradicionális (Network), stratégiai klaszter- és EUROSTARS-projekteken, ernyő- (Umbrella) hálózatokon, valamint az E!Innovest programon keresztül valósul meg.

  • A tradicionális (Network) projektek kisebb futamidejű, 2-3 éves pályázati együttműködések, melyekben legalább két különböző EUREKA-tagállam két, egymástól független résztvevője vesz részt. A cél piac-közeli kutatás, fejlesztés és innováció (termék, szolgáltatás, eljárás jelentős hasznosítható eredménnyel) létrehozása. A résztvevők száma általában 2–4. http://www.eurekanetwork.org/network-projects
  • A klaszterprogramok olyan stratégiai kezdeményezések, amelyek hosszú, illetve középtávú kutatási, fejlesztési és innovációs projekteket támogatnak az élenjáró technológiai szektorokban. Nagyszámú résztvevővel, vezető európai nagyvállalatok bevonásával formálódnak a partnerségek, az európai versenyképesség szempontjából kulcsfontosságú generikus technológiák fejlesztésére fókuszálva. A résztvevők száma általában 10 feletti.
    http://www.eurekanetwork.org/eureka-clusters
  • A EUROSTARS program az EUREKA-tagállamok és az Európai Bizottság közös programja, amely 2008 óta támogatja az innovatív kutató-fejlesztő kis- és középvállalkozások nemzetközi együttműködését - részben tagállami, részben uniós finanszírozással. http://www.eurekanetwork.org/eureka-eurostars
  • Az ernyő- (Umbrella) tematikus hálózatok specifikus technológiai területekre vagy üzleti szektorra koncentrálnak. Céljuk, hogy elősegítsék új EUREKA-projektek indulását az adott technológiai területeken. http://www.eurekanetwork.org/eureka-umbrellas
  • Az E!Innovest program az EUREKA- és EUROSTARS-projektek keretében támogatott vállalkozások befektetésre való alkalmasságát erősíti képzések, tréningek segítségével, valamint segíti a befektetőkkel való kapcsolatépítést. http://www.eurekanetwork.org/eureka-innovest

Szervezeti keretek:
Az EUREKA központi koordináló intézménye a brüsszeli székhellyel működő EUREKA Titkárság, amelynek feladata, hogy szolgáltatásaival támogassa a tagállamok EUREKA-együttműködéseit, illetve a EUROSTARS program központi menedzsmentjét is ellátja (közös pályázati felhívás meghirdetése, menedzsmentje, pályázatok értékelése, projektek nyomon követése).

Az EUREKA program elnökségét évente más tagállam tölti be önkéntes alapon.
Az EUREKA legfelsőbb döntéshozó szerve a Miniszteri Konferencia (Ministerial Conference, MC), amely kétévente tartja ülését. Tagjai a tagállamok ipari fejlesztésért és kutatásért felelős miniszterei. Az MC összegzi az előző konferencia óta eltelt időszak eredményeit, illetve kijelöli a következő időszak stratégiai feladatait. A miniszteri konferenciák közötti időben az irányító, „politikai” döntéshozó szervezet a Felső Vezetők Csoportja (High Level Group, HLG). A gyakorlati munka a Nemzeti Projekt Koordinátorok (National Project Coordinator, NPC) szintjén folyik. Az évente 3-4 alkalommal ülésező NPC- és HLG-találkozók feladata az operatív tennivalók meghatározása, illetve a szakmapolitikai kérdések megvitatása.

A belépés éve: 1992

A tagdíj mértéke (2017): 29845,40 euró

A tagságból származó előny, haszon:

  • Lehetőség a vállalkozások – kiemelten a kis- és középvállalkozások – számára nemzetközi konzorciumokban megvalósuló innovatív projektek elindítására témamegkötés nélkül (bottom-up megközelítés).
  • Belépési lehetőség élvonalbeli technológiai fejlesztést végző vagy meghatározó európai nagyvállalatok által vezetett konzorciumokba.
  • A EUROSTARS-projekteknek nyújtott hazai finanszírozás legfeljebb 30%-át Magyarország uniós társfinanszírozásként visszakapja.
  • A csatlakozás óta magyar vállalkozások és kutatási intézmények mintegy 114 EUREKA-projektben vettek részt.
  • Jelenleg 21 EUREKA- és 23 EUROSTARS-projekt zajlik magyar részvétellel.
  • A hazai EUREKA-pályázatok átlagos sikeraránya 30%, a nemzetközi beadású, hazai részvételű EUROSTARS-pályázatok átlagos sikeraránya 20%.

 Képviselet:

 A magyar EUREKA Nemzeti Projekt Koordinátor feladatai:

  • összefogja és operatívan irányítja a magyar EUREKA-tevékenységet;
  • folyamatosan tartja a kapcsolatot a többi EUREKA-tagország NPC-jeivel, az EUREKA-ban részt vevő magyar intézményekkel és kutatókkal;
  • megszervezi a hazai kutató-fejlesztő társadalom folyamatos informálását az EUREKA-projektekben való részvétel lehetőségeiről és a futó projektekről;
  • állandó kapcsolatot tart, és feladatot egyeztet (például a finanszírozást érintő magyar kötelezettségvállalás lehetőségéről) egyrészt a HLG magyar tagjával, másrészt az egyes szakterületek külső munkatársaival;
  • szervezi, gondozza az induló projekteket, ellátja adminisztratív feladataikat;
  • szervezi és koordinálja a külföldi és magyarországi EUREKA-rendezvényeket.

Pályázati segédletek:

EUREKA honlap:

www.eurekanetwork.org
www.eurostars-eureka.eu

Utolsó módosítás: 2018. január 10.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?
A weboldalon HTTP-sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az adatvédelmi tájékoztatóban bővebb információkat talál arról, hogyan gondoskodunk adatainak védelméről.
Rendben