Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaSajtóközlemények, sajtóanyagok
Pálinkás József a kutatói kiválóság innovációt ösztönző erejére hívta fel a figyelmet cambridge-i előadásában
Pálinkás József a kutatói kiválóság innovációt ösztönző erejére hívta fel a figyelmet cambridge-i előadásában
2016. október 24.
Módosítás: 2018. július 10.
Olvasási idő: 3 perc
Az NKFI Hivatal elnöke a magyar KFI rendszer megújításáról tartott előadást a cambridge-i Clare College-ban. Londoni látogatása során Pálinkás József magas szintű kormányzati képviselőkkel és egyetemi vezetőkkel találkozva a hazai kutatásfinanszírozás 2015-ben lezajlott integrációjának eredményeit is ismerteti a brit kutatásfinanszírozás tervezett megújítása kapcsán és a Brexit várható hatásairól, a kétoldalú együttműködések továbbfejlesztésének lehetőségéről is tárgyal.

Az Egyesült Királyságban a kutatásfejlesztési és innovációs (KFI) finanszírozási rendszer magyarországihoz hasonló átfogó megújításának előkészítése zajlik. A kormány májusban döntött az új Kutatási és Innovációs Ügynökség (UKRI) létrehozásáról, ennek értelmében 2017 tavaszától összevonják a korábbi hét kutatási tanácsot, az innovációs ügynökséget (Innovate UK) és a Felsőoktatási Finanszírozási Tanács kutatást és tudástranszfert támogató egységeit. Az intézményrendszer átalakításának részleteit szabályozó törvényjavaslat tárgyalása jelenleg is zajlik a brit parlamentben, illetve a tudományos közösségben, komoly vitákat generálva.

A Cambridge-i Egyetem meghívására Pálinkás József nyilvános előadást tartott október 24-én délután a hét évszázados múltra visszatekintő Clare College-ban, ahol átfogó képet adott az elmúlt évek hazai KFI rendszert érintő főbb megújítási törekvéseiről, adatokat és eddigi eredményeket, tapasztalatokat is ismertetve. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt elnöke előadásában áttekintette az MTA kutatóintézet-hálózat megújításának főbb állomásait, mely a Lendület-program elindításával, a kiválósági műhelyek megerősítésével kezdődött, az intézetek átszervezésével folytatódott és hosszú távú beruházások, fejlesztések is elindultak a folyamatnak köszönhetően. Pálinkás József a kutatásfejlesztés-finanszírozás megújításának kapcsán, a forráskoordinációért felelős NKFI Hivatal létrehozása és az egységes szemléletű versenypályázati portfólió kialakításán túl szólt az eddigi eredményekről, hangsúlyozva, hogy már mintegy 200 milliárd forint KFI célú forrásról született támogatói döntés. Kiemelte a hazai kutatói kiválóságot, amely többek között az ERC-pályázatokon elért – az EU13 országok között kiemelkedő – sikerarányban is mérhetően megnyilvánul és ennek további lendületet adhatnak a 2015-től meghirdetett új versenypályázatok.

Az NKFI Hivatal elnöke október 24-én délelőtt Sir Mark Walport-tal, Theresa May kormányfő tudományos tanácsadó testületének vezetőjével tárgyalt. A kétoldalú találkozón Pálinkás József ismertette, hogy a kutatásfejlesztés és innováció korábban széttagolt finanszírozási rendszerét, miként váltotta fel Magyarországon a szakértői bírálatokon alapuló versenypályázatok rendszere, melyben a felhívások tervezése és a projektek értékelése egységes szemlélettel koordinált.

Pálinkás József október 24-én délután Leszek Borysiewicz helyettes kancellárral a Cambridge-i egyetem vezetőjével egyeztetett élvonalbeli kutatási programok közötti intenzívebb együttműködés kialakításának lehetőségeiről. Jelenleg húsz kutatásfejlesztési és innovációs projekt fut magyar és Cambridge városhoz kötődő kutatóhelyek és vállalkozások együttműködésében, többek között élelmiszerbiztonsági, agykutatási, anyagtudományi, grafénkutatási és társadalomtudományi területeken.

Pálinkás József keddi programja keretében kétoldalú találkozón tárgyal Jo Johnson felsőoktatási, kutatási és innovációs államtitkárral (Department for Business, Energy, Innovation and Skills, BEIS), valamint Robin Grimes-szal, Boris Johnson külügyminiszter tudományos főtanácsadójával.

Pálinkás József előadása letölthető

József Pálinkás: Inspiring scientific excellence and competitive innovations - Renewal of the RDI system in Hungary PDF (2 156 KB)

 

Pálinkás József - Cambridge
Pálinkás József elnök, NKFI Hivatal

PalinkasJozsef_Cambridge2016.10.24.2
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Magyarország londoni nagykövete és Prof. Bollobás Béla matematikus, a Cambridge-i Egyetem professzora

Utolsó módosítás: 2018. július 10.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?