Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaSajtóközlemények, sajtóanyagok
Új pályázati modellben egymilliárd forint a legnagyobb nemzetközi hatású magyarországi kutatásoknak
Új pályázati modellben egymilliárd forint a legnagyobb nemzetközi hatású magyarországi kutatásoknak
2017. november 21.
Módosítás: 2017. december 04.
Olvasási idő: 5 perc
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal új tudományfinanszírozási programban ösztönzi azokat a munkájukat Magyarországon végző és kiemelkedő, jelentős nemzetközi hatású eredményeket elért kutatókat, akik tudományos közleményükkel a szakterületük felső 5 százalékába tartozó idézettséget értek el a megjelenést követő két éven belül.

A 2017-ben első alkalommal meghirdetett felhívás két értékelési fordulójában először 27, a most lezárult második fordulóban pedig 25, tehát összesen 52 kutatócsoport nyert el összesen egymilliárd forint támogatást.

A felhívásról Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke elmondta: „Világszerte nő a tudományos teljesítmény nemzetközi elismertségének jelentősége, amelyet a különféle innovációs eredménytáblákban és egyetemi rangsorokban a kiemelkedő hatású, azaz kiemelten idézett tudományos publikációk számával is mérnek. Ezzel az új pályázati modellel azt ösztönözzük, hogy a hazai kutatócsoportok szakterületük fejlődésére nagy hatást gyakorló, további kutatásokat megalapozó újabb eredményeket érjenek el, és azokat a legnagyobb láthatóságot jelentő tudományos fórumokon mutassák be.

Számos nemzetközileg elismert kutatói műhely van hazánkban, hiszen már az első évben ötvennél több olyan kutatócsoportot támogathatunk, amelyek Magyarországon elért eredménye a hatás (idézettség) alapján a saját tudományterületén a világon a felső 5 százalékába sorolható. Ugyanakkor szükség van az ösztönzésre a nemzetközi elismertség szempontjából, hogy a hazai kutatási eredmények alapján a magyar kutatóktól széles körben idézett publikációk számát tovább növelhessük.”

Pálinkás József hozzátette, hogy a nemzetközi tudományos élvonalba törekvő országok körében egyre elterjedtebb a kiváló publikációk és a magas idézettség bónuszokkal történő ösztönzése, elismerése, jórészt egyetemi szintű kezdeményezésekben. Ennek az új hazai tudományfinanszírozási pályázati modellnek azonban a nemzetközi példáktól eltérő új elemei is vannak:

  • A kiemelkedő idézettségű cikkek alapján elnyerhető támogatás a kutatási versenypályázati rendszer része, és a különböző tudományterületekről egységes szempontrendszer szerint pályázható meg az ország valamennyi kutatója számára.
  • A program kidolgozásakor a szakértők átfogóan vizsgálták a tudományos hatás (idézettség) lehetséges paramétereit, és olyan feltételrendszert állapítottak meg, amely a tudományos eredmények minél szélesebb körű láthatóságát ösztönzi, az egyes tudományterületek hivatkozásalapú mutatói alapján.
  • A más országokban alkalmazott megoldásoktól eltérően, amelyek az ösztönzést a kutatói bér részeként vezetik be, a hazai kutatásfinanszírozási modellben nem csak a vezető kutató bérére fordítható a támogatás, hanem a kiváló cikket eredményező kutatásokra is.  

A felhívásra olyan magyarországi kutatóhellyel rendelkező és kutatásaikat jelentős részben Magyarországon végző, az eredmények elérésében meghatározó szerepet betöltő kutatók és kutatócsoportjaik pályázhattak, akik 2014. január 1. után tettek közzé olyan eredeti kutatási eredményeket, amellyel a megjelenést követő két éven belül az adott szakterület felső 5 százalékába tartozó idézettséget értek el. Az NKFI Hivatal a felfedező kutatást ösztönző felhívások között a jövő évben is tervezi a felhívás megjelentetését, amelyre a most forráshiány miatt elutasított pályázók ismételten benyújthatják pályázatukat.

A felhívás tematikus megkötés nélkül minden tudományterületről pályázható volt; a benyújtott pályázatok többsége a matematikai, fizikai, kémiai és mérnöki tudományok, valamint az orvosi és biológiai tudományok területéről érkezett.

Az NKFI Alap nemzetközi hatású, kiemelkedő eredményeket elért kutatócsoportokat támogató felhívására (KH_17) benyújtott pályázatok tudományterületi megoszlása
Az NKFI Alap nemzetközi hatású, kiemelkedő eredményeket elért kutatócsoportokat támogató felhívására (KH_17) benyújtott pályázatok tudományterületi megoszlása

 

A felfedező kutatások támogatásának hazai rendszerében az NKFI Hivatal egymásra épülő pályázati rendszert alakított ki a kutatói életpályán elinduló kutatók ösztönzésétől egészen az önálló kutatócsoportok támogatásáig. A kutatói közösség tagjainak szélesebb köre által pályázható programok mellett az élvonalbeli kutatások versenyképességét ösztönzik a kiválósági programok, azzal hosszú távú céllal is, hogy növeljék a támogatott kutatócsoportok pályázói sikerességét az Európai Bizottság felfedező kutatást finanszírozó intézménye, az Európai Kutatási Tanács (ERC) által meghirdetett pályázati felhívásokban.

A nemzetközi hatású eredményeket publikált kutatócsoportokat támogató felhívás az NKFI Alapból meghirdetett kiválósági programok sorába illeszkedik. Ezek között a nemzetközi összehasonlításban versenyképes eredményekkel működő kutatócsoportok számának növekedését és fenntartható finanszírozását célozza az Élvonal pályázat, amelyen 12 kutatócsoport összességében 3 milliárd forintos támogatást nyert el.  A kiválósági programok közé sorolhatók az ERC programjaiba való bekapcsolódást segítő pályázati konstrukciók.

A kiválósági felhívások 2017-ben mintegy 4,5 milliárd forintos keretösszeggel jelentek meg, míg a, felfedező kutatásokat és nemzetközi bekapcsolódást ösztönző egyéb felhívások keretösszege 12 milliárd forint volt. Ezek közül a kutatói életpálya kezdeti szakaszában járó kutatókat ösztönzi a posztdoktori program, amelyet az önállósodni kívánó, fiatal kutatók számára meghirdetett kutatási témapályázat követ. A már stabil kutatói háttérrel rendelkező kutatók számára a kutatási témapályázat biztosíthat támogatást. A nemzetközi együttműködésben végzett alapkutatási programokat a nemzetközi kutatási témapályázat ösztönzi.

Budapest, 2017. november 20.

Utolsó módosítás: 2017. december 04.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?