Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaSajtóközlemények, sajtóanyagok
A világ minden tájáról várja a kutatókat a szegedi lézeres kutatóközpont
A világ minden tájáról várja a kutatókat a szegedi lézeres kutatóközpont
2017. május 23.
Módosítás: 2017. december 04.
Olvasási idő: 4 perc
Világelső kutatólétesítményt, a fény és az anyag kölcsönhatásának vizsgálatát minden eddiginél nagyobb intenzitások mellett lehetővé tevő lézerközpontot adott át Orbán Viktor miniszterelnök Szegeden. Az orvosi és anyagtudományi kutatásokat is kiszolgáló központ megvalósításának második fázisa több mint 40 milliárd forintos támogatási összegből valósult meg, melynek 85%-át az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosította. A beruházás teljes költsége 80 milliárd Ft.

A most megnyílt ELI lézerközpont a 2014–2020-as ciklusban európai uniós forrásból megvalósuló legnagyobb hazai kutatási célú beruházás. Az új, szolgáltatásorientált infrastruktúra a lézertudomány legújabb technológiáit állítja a nemzetközi kutatói közösség szolgálatába. A szegedi intézet az egy másodperc alatt produkált legtöbb és időben legrövidebb impulzusaival tűnik ki a világ legnagyobb intenzitású fényimpulzusait előállító intézmények közül. A berendezés várhatóan nemcsak az ultragyors fizikai alapfolyamatok, de a biológiai, orvosi és anyagtudományok terén is kiemelkedő kutatási eredmények elérését teszi elérhetővé. A szegedi épületkomplexum mostani átadása után a központ, a Csehországban és Romániában épülő lézerkutatási infrastruktúrákkal összekapcsolódva, várhatóan 2019-től működik majd teljes kapacitással. Az európai lézerkutatási infrastruktúra így – a szegedi berendezés üzembe helyezésével párhuzamosan – az Európai Kutatási Infrastruktúra Konzorciummá (European Research Infrastructure Consortium, ERIC) szervezésével, a prágai és bukaresti létesítményekkel együtt lesz teljes.

Az ELI-ERIC létrejötte után a konzorcium tagjai tagdíjat fizetnek, amiből a berendezés működési költségeit fedezik. Az ELI-ERIC konzorcium szervezésére, a szerződések előkészítésére, továbbá a létesítmények kutatási kapacitásai hazai és nemzetközi hasznosításának elősegítésére, és az ezzel kapcsolatos kormányközi egyeztetések lefolytatására Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökeének kezdeményezésére Áder János köztársasági elnök rendkívüli követté nevezte ki Fülöp Zsoltot, az MTA doktorát, az MTA Atommagkutató Intézetének korábbi igazgatóját.

Az ELI-hez hasonló nemzetközi, külföldi kutatási infrastruktúrákhoz kapcsolódó tagdíj-hozzájárulások előnyeit és eredményességét az NKFI Hivatal évről évre monitorozza, a nemzetközi hálózatosodás hazánk számára legelőnyösebb irányait és közhasznának maximalizálását pedig a Hivatal javaslatára megalakult Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Bizottság biztosítja. Az NKFI Hivatal és az NKFI Alap költségvetésében 2016-ban közel 3,2 milliárd forint szerepelt a külföldi kutatási infrastruktúrákhoz való hozzáférés költségeire.

Az ELI-ALPS projektet nyomon követheti a Facebookon, a LinkedInen és a Youtube-on is:
http://www.facebook.com/EliAlpsLezerkozpontSzeged
http://www.linkedin.com/in/eli-alps-34854668
https://www.youtube.com/channel/UCbi8r90P3wHYFvrxcdVIQSg

MTI-hír az eseményről: Orbán: a szegedi lézerközpont Magyarország modern kori történetének legnagyobb tudományos beruházása

ELI átadás
Forrás: MTI, Koszticsák Szilárd

ELI lézerközpont


ELI lézerközpont
ELI lézerközpont


ELI nyitóünnepség
Prof. Dr. Nicolae-Victor Zamfir (ELI NP Project Director), Roman Hvězda (ELI Beamlines Project Manager), Pálinkás József (NKFI Hivatal elnök), Prof. Carlo Rizutto (Director General ELI DC AISBL), Fülöp Zsolt (ELI-ALPS rendkívüli követ)

ELI nyitóünnepség
Roman Hvězda (ELI Beamlines Project Manager),
Pálinkás József (NKFI Hivatal elnök)

Utolsó módosítás: 2017. december 04.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?