Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekKoronavírusHazai kutatási hírek
Palkovics: az orvosi egyetemek minden támogatást megkapnak a veszélyhelyzet kezeléséhez
2020. április 02.
Módosítás: 2020. április 03.
Olvasási idő: 1 perc
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium saját forrásaiból is hozzájárul az orvos- és egészségtudományi egyetemek egészségügyi kiadásainak fedezéséhez - hangsúlyozta Palkovics László a négy felsőoktatási intézmény vezetőivel folytatott videokonferencián csütörtökön, Budapesten.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiadott közlemény szerint a járványügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos feladatok áttekintését szolgáló egyeztetésen a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem rektorai, kancellárjai és kórházparancsnokai vettek részt. A négy felsőoktatási intézmény vezetői közös kérésként fogalmazták meg a finanszírozási és adminisztrációs terhek csökkentésének igényét, amelyben az innovációs és technológiai miniszter támogatást ígért nekik.

Magyarország felsőoktatási rendszerének világszerte elismert, meghatározó elemei az orvos- és egészségtudományi egyetemek. A szakmai utánpótlás biztosításán túl fontos szereplői a nemzetközi szinten is kiemelkedő hazai egészségipari kutatás-fejlesztésnek és innovációnak. Az általuk működtetett klinikák a magyar egészségügyi ellátórendszer egyes szakmai területeken egyedüli szereplői, a fekvőbeteg szakellátás negyedéről gondoskodnak. Az orvosi egyetemeknek tehát a felsőoktatásban elrendelt intézménylátogatási tilalom mellett úgy kell gondoskodniuk a képzések folytonosságáról, hogy közben a koronavírus-járvány terjedése elleni védekezés első vonalában is küzdenek - olvasható az ITM közleményében.

Forrás: hajdupress.hu

Utolsó módosítás: 2020. április 03.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?