Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
Pálinkás József: Spanyolország is érdeklődik a szegedi lézerközpont iránt
Pálinkás József: Spanyolország is érdeklődik a szegedi lézerközpont iránt
2017. június 30.
Módosítás: 2017. december 30.
Olvasási idő: 2 perc
Spanyolország érdeklődik a szegedi ELI lézerközpont kapacitásainak hasznosítására szervezett nemzetközi konzorcium iránt, de ahhoz, hogy elköteleződjön a tagság mellett, még szükség van további tárgyalásokra - összegezte Pálinkás József, a budapesti Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke háromnapos madridi látogatásának eredményét az MTI-nek pénteken.

Mint mondta, Carmen Vela, spanyol kutatás-fejlesztési és innovációs államtitkár megbeszélésükön hangsúlyozta: a spanyol kormány támogatása azon múlik, hogy a spanyol kutatói közösség használni kívánja-e a lézerközpontot.

Ezzel kapcsolatban pozitív visszajelzést adott a salamancai lézerközpont vezetője, valamint a madridi műszaki egyetem rektora is, akik a találkozókon elmondták, hogy fontos lenne számukra az ELI-vel való együttműködés - részletezte Pálinkás József, hozzátéve, hogy ennek formáit újabb egyeztetéseken kell majd kidolgozni, amely Fülöp Zsolt, az ELI konzorcium nemzetközi koordinációjáért felelős rendkívüli követ feladata lesz.

"A nyitottság megvan, a részletek kidolgozása az, ami után Spanyolország politikai szinten, illetve kutatói szinten dönteni tud arról hogy milyen módon vesz részt az ELI munkájában" - fogalmazott.

Az elnök kitért arra is, hogy a konzorcium jogi és igazgatási struktúráját még most véglegesítik, az egyes országok pedig nyilván ennek ismeretében tudnak végleges döntést hozni.

Hozzátette: Spanyolország mellett jelenleg tárgyalásokat folytatnak Olaszországgal és Svédországgal is.

Pálinkás József beszámolt arról, hogy tapasztalatcserére Budapestre invitálta a spanyol Nemzeti Kutatási Hivatal szakembereit. Ugyanis a kis- és középvállalkozások számára közvetlenül Brüsszelből elnyerhető pályázati források megszerzésében a dél-európai ország kiemelkedően sikeres. Míg az uniós országok sikerátlaga ezeken a pályázatokon 5 százalék, addig Spanyolországé 17 százalék.

A budapesti rendezvény jó alkalom lehet arra, hogy a szakemberek közösen elemezzék, mi a spanyolok sikerének titka, mi az a jó gyakorlat, amelyet Magyarország, a magyar vállaltok is átvehetnének - fejtette ki az elnök.

Pálinkás József pénteken részt vett az EUREKA nemzetközi kooperációban végzett vállalati kutatás-fejlesztés és innovációs program, miniszteri konferenciáján is.

Ismertetése szerint itt elfogadták a program 2020-as stratégiai munkatervét, amelynek legfontosabb pontja az ipari hozzáadott érték növelése, a több ország által preferált együttműködések közös finanszírozása, és a további nyitás az Európán kívüli országok felé.

Hozzátette: a tagországok közé felvették Chilét, amely a 44. országként csatlakozott az EUREKA-hoz.

A NKFIH elnöke központi kérdésnek nevezte az EU kis- és közepes vállalatok számára indított innovációs programjai és az EUREKA közötti összhang megteremtését.

Pálinkás József emlékeztetett arra, hogy a magyar vállalatok eddig 150 projektben vettek rész az EUREKA keretében, jelenleg pedig 15 projektben működnek együtt magyar cégek európai partnerekkel.

Madrid, 2017. június 30., péntek (MTI)

Utolsó módosítás: 2017. december 30.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?