Pályázatok
Aktuális pályázati felhívások
2017. március 28.
Pályázati felhívás magyar-vietnami együttműködésben folyó ipari kutatás-fejlesztési projektek támogatására, az NKFI Hivatal és a Vietnami Szocialista Köztársaság Tudományos és Technológiai Minisztériuma (Ministry of Science and Technology, MOST) közötti nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködési program keretében.
2017. március 24.
A Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TéT) együttműködés támogatása című 2017. február 15-én közzétett Pályázati Felhívás kiegészítéseként közzétesszük a magyar-francia TéT-együttműködés keretében igényelhető támogatásra vonatkozó feltételeket.
2017. március 13.
A pályázati konstrukció célja, hogy hazai vállalkozások nyári gyakorlat lehetőségét biztosítsák az Egyesült Királyság egyetemein tanuló magyar állampolgárságú tehetséges diákok számára, akik az adott cégnél végzett kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységbe kapcsolódhatnak be. A diákok itthoni környezetben is alkalmazhatják az egyetemen szerzett elméleti tudást, megismerhetik egy hazai vállalat működését és ötleteikkel hozzájárulhatnak annak sikeréhez. Ezen kívül megismerkedhetnek a hazai munkaerőpiac által kínált tágabb lehetőségekkel is.
2017. február 15.
A Kétoldalú Tudományos és Technológiai együttműködés támogatása című 2017. február 15-én közzétett Pályázati Felhívás kiegészítéseként közzétesszük a magyar-osztrak TéT együttműködés keretein belül igényelhető támogatásra vonatkozó kiegészítő feltételeket.
2017. február 14.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a felfedező kutatások társadalmi és gazdasági hasznosulásának elősegítését olyan stratégiai területek meghatározásával is ösztönzi, amelyeken hazánk a feladatok megvalósításához rendelkezik elegendő kutatói kiválósággal, így ezek a célok a leggyorsabban és leghatékonyabban valósíthatók meg.
2017. február 07.
A felhívás célja a kiváló eredményeikkel nemzetközi hatást kiváltó hazai kutatócsoportok ösztönzése, hogy projektjük magyar fogadóintézményben történő megvalósításával újabb, szakterületük fejlődésére nagy hatást gyakorló, további kutatásokat megalapozó eredményeket érjenek el, és azokat a legnagyobb láthatóságot jelentő tudományos fórumokon mutassák be.
2017. február 03.
A felhívás célja olyan, hosszú távon fenntartható, stratégiai jelentőségű együttműködések ösztönzése hazai vállalkozások, kutatóhelyek és felsőoktatási intézmények között, amelyek eredményeképpen üzletileg is hasznosítható tudományos eredmények jönnek létre a gazdasági és a társadalmi élet problémáinak megoldására az alábbi területeken:
2017. január 23.
A nemzetközi együttműködésen alapuló témapályázatok felhívása is (NN_17) a hazai kutatócsoportok és külföldi partnereik együttműködését ösztönzi, ezzel is erősítve a magyar tudomány nemzetközi beágyazottságát.
2017. január 23.
A kutatói kezdeményezésű témapályázatok keretében tematikus prioritások nélkül, bármilyen tudományterületen végezhető felfedező kutatás, ha a projektjavaslat megfelel a felhívásban foglaltaknak. A támogatás forrása a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap.
2017. január 23.
A felhívás célja olyan tehetséges, fiatal – 40. életévüket be nem töltött – kutatók támogatása, akik saját, önálló felfedező kutatási témájukat kívánják elindítani, és erre önálló kutatócsoportot kívánnak létrehozni. A pályázat keretében tematikus prioritások nélkül, bármilyen tudományterületen végezhető felfedező kutatás, ha a projektjavaslat megfelel a felhívásban foglaltaknak. A támogatás forrása a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap.
2017. január 23.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott posztdoktori felhívás (PD_17) a már tudományos fokozattal rendelkező negyven év alatti kutatók támogatásával, kiszámítható hazai posztdoktori rendszer kialakításával járul hozzá a tudományos kiválósági műhelyek erősödéséhez Magyarországon.
2017. január 20.
A felhívás célja hazai vállalkozások támogatása exportképes új termékek, szolgáltatások és technológiák házon belüli kifejlesztésének ösztönzésével. A támogatott projektekkel szemben elvárás, hogy a kutatásfejlesztési eredmények révén gyorsan piacra jutó, valódi újdonságtartalommal rendelkező termékek, szolgáltatások és technológiák szülessenek, ezáltal a cég exportján belül nőjön a magas hozzáadott értékkel rendelkező, korszerű, versenyképes tudást tartalmazó termékek, szolgáltatások részaránya és az eredmények fenntartható módon (üzletileg) hasznosuljanak.
2017. január 16.
Az NKFI Hivatal részvételével megjelent az EU Joint Programme -Neurodegenerative Disease Research (JPND) kezdeményezés 2017. évi közös nemzetközi felhívása. Pályázatokat legalább 3 résztvevő országból származó, maximum 7 tagú nemzetközi konzorciumok nyújthatnak be. A hazai pályázó kutatócsoportok támogatására az NKFI Alap mintegy 200 millió Ft keretösszeget biztosít.
2017. január 16.
Az Európai Bizottság a Horizont 2020 Future and Emerging Technologies programjának keretében 2016. májusban jelentette be új zászlóshajó kutatási kezdeményezésének elindítását a kvantumtechnológia területén. A zászlóshajó kezdeményezések nagy horderejű interdiszciplináris tudományos és technológiai kihívásokat célzó kutatási tevékenységet jelentenek, amelyek átfogó jellegük és nagyságrendjük miatt a tudományos, ipari, társadalmi szereplők és a döntéshozók tartós együttműködése keretében valósulnak meg.
2017. január 16.
Egyes nagy horderejű, interdiszciplináris tudományos és technológiai kihívásokat célzó kutatási tevékenységekhez az Európai Unió úgynevezett FET (Future and Emerging Technologies) zászlóshajó kezdeményezések révén biztosít hosszú távú támogatást. A Horizont 2020 grafén- és agykutatási programjára 2017. március 14-ig nyújthatók be előpályázatok. A kezdeményezések megvalósításához uniós, nemzeti és saját (ipari vagy intézményi) forrásokkal támogatott projektek keretében 10 éven át évi 100 millió euró értékben folynak nemzetközi kutatási együttműködések.
2016. augusztus 30.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal felhívása magyar intézmények részvételét támogatja a nemzetközi együttműködésben megvalósuló EUREKA-projektekben a részvételhez szükséges hazai forrás biztosításával.
2016. augusztus 30.
A pályázati felhívás a magyarországi kutatóhellyel jogviszonyban álló kutatók eddigieknél is sikeresebb pályázását kívánja elősegíteni az ERC által meghirdetett támogatási programokban –Starting Grant (StG), Consolidator Grant (CoG), Advanced Grant (AdG) –, ezáltal is növelve a hazánkba kerülő ERC-támogatások számát és a hazai kutatók és kutatási intézmények nemzetközi elismertségét. A felhívás lehetőséget biztosít magyarországi kutatóhellyel jogviszonyban álló kutatók számára, hogy három vagy négy hónapot tölthessenek el kutatómunka és tapasztalatszerzés céljából olyan kutatócsoportnál, amelynek vezetője StG, CoG vagy AdG támogatás nyertese. Ezáltal a kutatók közvetlen közelből szerezhetnek tapasztalatot arról, hogy miként kell sikeres ERC-pályázatot összeállítani, egy ERC által támogatott kutatócsoportot vezetni, hazaérkezésüket követően pedig sikeres ERC pályázatot benyújtani.
2016. július 13.
A pályázati konstrukció a nemzetközi együttműködésekben való részvételhez szükséges hazai forrás biztosításával ösztönzi magyarországi szereplők bekapcsolódását az alábbi, részben az EU Horizont 2020 keretprogram költségvetéséből, részben a tagállamok hozzájárulásaiból finanszírozott közös programokba és kezdeményezésekbe:
2016. április 19.
A pályázati felhívás célja az Európai Unió Horizont 2020 keretprogramjában, egyéb kutatási, fejlesztési és innovációs közös programjaiban, illetve regionális együttműködéseiben való magyar részvétel előmozdítása, a részt vevő hazai pályázók nemzetközi hálózatépítő és forrásbevonási kapacitásának erősítése. A felhívás a fenti célokat az NKFI Alapból támogatja, projektjavaslatok az alábbi témákban nyújthatók be:
Partner szervezeteink
© Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 1077 Bp, Kéthly Anna tér 1., Telefon: (+361) 795 9500