Pályázatok
PDF
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködés támogatása a magyar-marokkói relációban (TÉT_16_MC)
A 2016. június 7-én meghirdetett TéT_16 pályázati felhívás kiegészítése a magyar-marokkói együttműködésben folyó kutatás-fejlesztési együttműködések, ezen belül főként a kutatói mobilitás támogatására.

A pályázat benyújtásának határideje

A pályázatok benyújtása 2016. július 4-től 2016. szeptember 15-ig lehetséges, a rendelkezésre álló keret kimerüléséig.

A pályázati felhívás célja

A pályázat célja a hazai partnerek támogatása magyar-marokkói együttműködésben megvalósuló projektekben az alábbi prioritási területeken:

  • agrártudományok
  • műszaki tudományok
  • biotechnológia
  • környezetvédelem

Az elszámolható költségek köre

  • beutazó marokkói kutató napidíja, havidíja, országon belüli utazási költsége
  • kiutazó magyar kutató kiutazási költsége, biztosítási díja, vízumdíj

A támogatás egyéb fő feltételei

  • Az egy projekten belül tervezett kölcsönös látogatások száma és időtartama esetében törekedni kell arra, hogy az egyensúlyban legyen a marokkói és a magyar kutatók között.
  • A projekt megvalósításának kezdő időpontja 2017. január 1-jével tervezhető.
  • A projekt megkezdésére vonatkozó egyéb információkról a TÉT_16 pályázati felhívás 4.3. pontja rendelkezik.

Az igényelhető támogatás mértéke

Az NKFI Hivatal a pályázat célkitűzéseit a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból összesen 20 millió forint keretösszeggel támogatja az adott relációban. Projektenként maximum 2 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető, a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig.

2017. január 04.

Program meghirdetése:
2016. július 04.
Végső beadási határidő:
2016. szeptember 15.

Kapcsolat
RSS-hírcsatorna
Partner szervezeteink
© Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 1077 Bp, Kéthly Anna tér 1., Telefon: (+361) 795 9500