Pályázatok
PDF
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Az Egyesült Királyságban egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatása (UK_GYAK_17)
A pályázati konstrukció célja, hogy hazai vállalkozások nyári gyakorlat lehetőségét biztosítsák az Egyesült Királyság egyetemein tanuló magyar állampolgárságú tehetséges diákok számára, akik az adott cégnél végzett kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységbe kapcsolódhatnak be. A diákok itthoni környezetben is alkalmazhatják az egyetemen szerzett elméleti tudást, megismerhetik egy hazai vállalat működését és ötleteikkel hozzájárulhatnak annak sikeréhez. Ezen kívül megismerkedhetnek a hazai munkaerőpiac által kínált tágabb lehetőségekkel is.

A felhívás a fenti célokat az NKFI Alapból 25 millió forint keretösszeggel támogatja.

A pályázat benyújtása

A pályázati anyagot (az elektronikus kitöltőprogrammal kitöltött projekt adatlapot és az előírt mellékleteket elektronikus adathordozón, valamint a konzorciumi tagonként kinyomtatott és cégszerűen aláírt nyilatkozatokat) egy példányban, zárt csomagolásban meg kell küldeni az NKFI Hivatal levelezési címére. Személyes benyújtásra nincs lehetőség. A pályázatok értékelése egyszerűsített eljárásrendben történik szakaszos elbírálással, az értékelési határnapok: 2017. május 4., illetve 2017. június 1.

A pályázók köre

Pályázhatnak Magyarországon székhellyel, telephellyel, fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei, amelyek rendelkeznek legalább 2 lezárt üzleti évvel és nem tartoznak az EVA vagy a KATA hatálya alá.

A felhívás keretében konzorciumi formában pályázni nincs lehetőség.

Támogatható célkitűzések, tevékenységek

Kutatás-fejlesztéshez szükséges emberi erőforrás biztosítása, kutató-fejlesztői utánpótlás és képzés, tehetséggondozás. Az Egyesült Királyságban tanuló magyar állampolgárságú BSc, MSc (beleértve az osztatlan) képzésben tanuló hallgató vagy PhD hallgató magyarországi nyári gyakorlat keretében történő foglalkoztatása. A támogatási szerződés megkötésekor a hallgatói jogviszonyt igazolni kell.

Az igényelhető támogatás mértéke

Pályázónként maximum 1,3 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető, 3 hónapnál rövidebb idejű foglalkoztatás esetén ezt az összeget arányosan csökkenteni kell. A pályázat keretében kizárólag a hallgató nyári gyakorlat idejére szóló megbízási díját és járulékait vagy munkabérét és járulékait lehet elszámolni.

A projekt futamideje

A projekt futamideje maximum 3 hónap (azaz a nyári gyakorlat időtartama 1-3 hónap) a 2017. június 15. és szeptember 30. közötti időszakban. A projekt fizikai befejezésének meg kell történnie a kezdő időpontot követő 3 hónapon belül, de legkésőbb 2017. szeptember 30-ig. 

A Kossuth Rádió 2017.03.18-i Krónika c. műsora: Brit egyetemeken tanuló magyar hallgatókat hívnak haza nyári gyakorlatra kutatás-fejlesztési cégekhez

REGISZTRÁCIÓ NYÁRI GYAKORLATOT KÍNÁLÓ CÉGEK SZÁMÁRA

A pályázni kívánó és az alábbi regisztrációs felületet kitöltő vállalkozások adatait honlapunkon folyamatosan közzétesszük. Az érdeklődő diákok ebből az adatbázisból is kiválaszthatják a számukra vonzó gyakornoki lehetőséget, és közvetlenül felvehetik a kapcsolatot az adott céggel.

(A regisztráció nem helyettesíti a pályázatot, és a pályázatnak nem feltétele, csupán a gyakornokjelöltek és a cégek kapcsolatfelvételének megkönnyítésére szolgál!) 

Vállalkozás neve: *

Vállalkozás címe: *

Vállalkozás honlapja: *

Kapcsolattartó neve: *

Kapcsolattartó elérhetősége: *

Nyári gyakorlat során ellátandó feladat, munkakör rövid leírása: *

2017. március 20.

Program meghirdetése:
2017. március 13.
Végső beadási határidő:
2017. június 01.

A pályázat értékelésének ütemezése
Kapcsolat
RSS-hírcsatorna
Partner szervezeteink
© Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 1077 Bp, Kéthly Anna tér 1., Telefon: (+361) 795 9500