Pályázatok
PDF
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 2. fordulójában

EREDMÉNYHIRDETÉS

Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása (EUREKA_16)


pályázati felhívás az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatja magyar intézmények bekapcsolódását a nemzetközi együttműködésben megvalósuló EUREKA projektekbe, a részvételhez szükséges hazai forrás biztosításával. Az EUREKA program elsősorban a vállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését segíti elő, a kutatói és vállalkozói szféra közös K+F tevékenységének ösztönzésével, és olyan innovatív, piac-közeli projektek támogatásával, amely révén új termék, technológia, szolgáltatás vagy prototípus fejlesztésére kerül sor.

A második fordulóban egy gazdasági társaság nyertes projektje jutott összesen több mint 68 millió Ft vissza nem térítendő támogatáshoz az NKFI Alapból, hogy nemzetközi EUREKA együttműködését megvalósítsa.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2017. március 27.

Projekt azonosító száma
A pályázó(k) neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)

Projekt elszámolható összköltsége (Ft)
EUREKA_16-1-2016-0010
PearWilliams Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Új generációs költséghatékony repülőgép szimulátor fejlesztése jogosított képzőszervezetek számára
62 485 930
98 810 250


Utolsó módosítás: 2017. április 25.
Partner szervezeteink
© Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 1077 Bp, Kéthly Anna tér 1., Telefon: (+361) 795 9500