Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
A magyar-portugál kétoldalú TéT-együttműködési pályázat (2018-2.1.15-TÉT-PT) nyertes projektjei
2019. március 11.
Módosítás: 2019. március 11.
Olvasási idő: 3 perc
Magyar-portugál kooperációban megvalósuló kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívások segítik az adott relációval kétoldalú TéT együttműködés keretében folytatott kutatások résztvevőinek mobilitását, valamint ösztönzik a nagyobb volumenű, projektalapú együttműködést is.

2018-2.1.15-TÉT-PT pályázati felhívásra a beadási határidőig 20 pályázat érkezett több mint 37 millió forint támogatási igénnyel. Ezek közül 15 bizonyult formai szempontból megfelelőnek és tartalmi értékelésre alkalmasnak. A pályázatokat kijelölt szakértői csoport értékelte és rangsorolta, majd a nemzetközi vegyesbizottsági ülésen elfogadott előterjesztés alapján az Innovációs Testület 9 pályázat támogatására tett javaslatot az NKFI Hivatal elnökének.

A támogatói döntés alapján így 9 projekt részesül összesen mintegy 17,7 millió forint vissza nem térítendő támogatásban az NKFI Alapból.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2019. március 1.

Projekt azonosító száma
A pályázó neve
Projekt címe
Megvalósítási helyszín
Odaítélt támogatás
(Ft)
Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)
2018-2.1.15-TÉT-PT-2018-00006
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA AGRÁRTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT
Ökológiai és konvencionális vetőmagok elkülöníthetőségének innovatív vizsgálata kalorespirometria alkalmazásával az ökológiai vetőmagtermesztés és kutatás fellendítése céljából
2462 Martonvásár, Brunszvik u. 2.
1 999 940
1 999 940
2018-2.1.15-TÉT-PT-2018-00017
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
Növényi eredetű rákellenes vegyületek: egy ígéretes megközelítés a multidrog rezisztencia leküzdésére
6720 Szeged, Dóm tér 10.
1 937 700
1 937 700
2018-2.1.15-TÉT-PT-2018-00005
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
Fenntartható és innovatív építőanyagok és épületek többcélfüggvényű életciklus optimalizációja
1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.
1 900 000
1 900 000
2018-2.1.15-TÉT-PT-2018-00008
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA
Tektonikai veszélyeztetettségbecslés pontosítása hosszútávú GNSS eredmények továbbfejlesztett statisztikai analízisével, különös tekintettel Portugália és a Pannon-medence területére.
1149 Budapest, Bosnyák tér 5.
1 995 500
1 995 500
2018-2.1.15-TÉT-PT-2018-00016
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
Fokozott antitumor hatású hibrid molekulák tervezése és szintézise
6720 Szeged, Eötvös u. 6.
1 999 960
1 999 960
2018-2.1.15-TÉT-PT-2018-00013
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEGEDI BIOLÓGIAI KUTATÓKÖZPONT
A vér-agy gátat célzó nanohordozórendszer kifejlesztése Alzheimer-kór terápiájában való alkalmazhatóság céljából 
6726 Szeged, Temesvári körút 62.
1 991 000
1 991 000
2018-2.1.15-TÉT-PT-2018-00002
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
Rákellenes hatású ruténiumkomplexek előállítása és biospeciációs vizsgálata
6720 Szeged, Dóm tér 7.
1 915 000
1 915 000
2018-2.1.15-TÉT-PT-2018-00012
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
Szénszállal erősített polimer kompozit (CFRP) forgácsolási technológiájának vizsgálata és optimalizálása
1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.
1 999 800
1 999 800
2018-2.1.15-TÉT-PT-2018-00011
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEGEDI BIOLÓGIAI KUTATÓKÖZPONT
A VI. típusú szulfid kinon oxidoreduktáz fehérjék első kristályszerkezetének meghatározása
6726 Szeged, Temesvári körút 62.
1 996 000
1 996 000
Utolsó módosítás: 2019. március 11.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?