Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása (2018-2.1.3-EUREKA), nyertes projektek
2019. március 12.
Módosítás: 2019. március 12.
Olvasási idő: 3 perc
A 2018 márciusában meghirdetett pályázati felhívás célja a hazai kis- és középvállalkozások részvételének támogatása a nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködést elősegítő uniós finanszírozású EUREKA programban. A részvételhez szükséges hazai forrást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap biztosítja a 2018-2.1.3-EUREKA felhívás keretében.
A felhívásra a 2018. augusztus 15-i beadási határidőig 32 pályamű érkezett, összesen több mint 1,8 milliárd forint támogatási igénnyel. Egy pályázatot a pályázó visszavont. Formai szempontból 24 pályázat bizonyult megfelelőnek és tartalmi értékelésre alkalmasnak. A pályázati kiírásban rögzített tartalmi ellenőrzési és értékelési szempontok alapján a pályaműveket először anonim szakértők véleményezték. Ezután a kijelölt szakértői csoport tagjai a pályázati kiírásban foglalt kritériumok figyelembe vételével értékelték és rangsorolták a pályaműveket. Előterjesztésük alapján az Innovációs Testület 9 pályázat támogatására tett javaslatot az NKFI Hivatal elnökének. További 2 pályázatot feltételes támogatásra javasolt, amennyiben a nemzetközi partner projektje is támogatást nyer.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2019. március 1.

Projekt azonosító száma
A pályázó neve
Projekt címe
Megvalósítási helyszín
Odaítélt támogatás
(Ft)
Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00004
BALMAZ-SÜTŐDE Élelmiszeripari Feldolgozó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű TársaságDebreceni Egyetem
Innovatív kompozit és dúsított lisztek fejlesztése a sütőipari termékek táplálkozási tulajdonságainak javítására
4060 Balmazújváros, Böszörményi út 61-63.
65 301 935
79 714 490
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00008
HEPENIX Müszaki Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Ember-robot együttműködés bevezetését támogató konfigurátor fejlesztése
2049 Diósd, Petőfi S. utca 39.
48 527 977
66 983 372
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00014
SpeechTex Korlátolt Felelősségű TársaságBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Idősgondozást korszerű informatikai eszközökkel támogató menedzsment rendszer (CAMEP)
1181 Budapest, Madách Imre utca 47.
69 355 129
80 011 489
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00016
"AVIDIN" Kutató, Fejlesztő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Biológiai minták mitokondriumainak oxidatív stresszel kapcsolatos funkcionális genomikai és enzimatikus vizsgálata
6726 Szeged, Alsó kikötő sor 11/D.
66 787 700
95 411 001
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00017
OMTLAB Kutató Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Valós idejü beltéri pozicionáló rendszer fejlesztése a termelőiparnak
1115 Budapest, Keveháza utca 1-3.
60 457 320
75 573 650
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00023
RotaChrom Technológiai és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Értékes kendervegyületek integrált és fenntartható izolálási technológiájának kidolgozása folyadék-folyadék kromatográfiával
2370 Dabas, Fő utca 151.
55 203 200
69 004 000
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00026
HOBRÉ Laser Technology Korlátolt Felelősségű Társaság
Hilase Fejlesztő, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.Szegedi Tudományegyetem
Újfajta intraband kaszkád lézeren alapuló moduláris felépítésű fotoakusztikus koncentráció-mérő műszer
6750 Algyő, "JURA" Ipari park 15.
69 481 618
94 740 790
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00027
SeaCon Europe Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
FLEETHEALTH: Jármű egészségügyi és csalás felderítési megoldás a közúti közlekedés számára továbbfejlesztett fedélzeti egység, kommunikációs készülék és felhő alapú alkalmazásként működő flotta üzemeltetést támogató szoftver kifejlesztésével.
8000 Székesfehárvár Móricz Zsigmond utca 14.
68 110 108
104 689 884
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00032
GEONARDO KÖRNYEZETVÉDELMI, TÉRINFORMATIKAI ÉS REGIONÁLIS PROJEKTFEJLESZTŐ Korlátolt Felelősségű TársaságMTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet
Ready2BIM
1031 Budapest, Záhony u. 7.
68 941 593
79 216 807
Utolsó módosítás: 2019. március 12.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?