iGen: a pitch, a lé és a pillangó

iGen: a pitch, a lé és a pillangó

Budapest, Magyarország

Az iGen a Kreater Társadalmi Innovációs Ügynökség innovátorképző programja: mentorprogram, képzés és inkubáció egyben. Most az iGen projektek versenyeznek egymással, de leginkább magukkal, hogy megmérjék támogatottságukat: saját barátaikat és ismerőseiket, családtagjaikat és a lelkes ismeretleneket maguk mögé állítsák. A verseny több körben zajlik, online és offline is.

A több fordulós verseny záró fordulójára 2014. január 14-én kerül sor, este 6-kor a Hátsó Kapuban (Dohány u. 13.). Itt a csapatok közönség előtt prezentálnak (pitchelnek) 2 percben, majd a közönség szavaz a projektekről.

A nyeremény az iGen Alapban összegyűlt pénz (több, mint 200 eFt) és a The Founders Hive különdíja egy rendezvényen való részvételi lehetőség, ahol a résztvevők hasonló gondolkodású, korai fázisban tartó (early stage) startupperekkel találkozhatnak, akik egymásnak prezentálják az ötleteiket. A rendezvény nem verseny. A Founders Hive összejöveteleinek a célja a közös gondolkodás és az ötletek a fejlődésének kölcsönös segítése.

A program végét 20:30-től bulival ünnepeljük meg, amire mindenkit szeretettel várunk. A zenei innovációról a Butterfly Effect gondoskodik (Magyar Bori – ének, Vázsonyi János – szaxofon, Kardos Dani – gitár, Dömötör Tamás – beatbox).

Gyere el a személyes prezentációkra a Hátsó Kapuba (VII. ker. Dohány u. 13.) január 14-én, kedden! Gyere és nézd meg a két perces bemutatkozásokat, ünnepeld velünk a második iGen Program lezárultát és a résztvevőket, bulizz a Butterfly-effecttel!

Helyszín és időpont

Helyszín: Hátsó Kapu

Cím: 1072 Budapest, Dohány u. 13.

Időpont: 2014. január 14., 18:00

 
 
CC BY NC SA