Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
A Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (VÁLLALATI KFI_16) című pályázati felhívás nyertes projektjei, 2017.2. forduló
A Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (VÁLLALATI KFI_16) című pályázati felhívás nyertes projektjei, 2017.2. forduló
2017. november 15.
Módosítás: 2018. augusztus 07.
Olvasási idő: 18 perc

A Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (VÁLLALATI KFI_16) című pályázati kiírás 2017. évi második fordulójában, 2017. február 15. és július 17. között 239 db pályázat érkezett be. A pályázatok formai ellenőrzése után a tartalmi értékelésig 195 pályázat jutott el, ezek támogatási igénye több, mint 38 milliárd forint volt. A 2017. év második értékelési fordulójában 80 budapesti vagy Pest megyei projekt megvalósításához nyertek el a gazdasági társaságok összesen több mint 16 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást – a felhívás teljes keretösszegét felhasználva –  az alábbiak szerint.

A pályázati felhívás célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének ösztönzése olyan hazai kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatásával, amelyek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, technológiák, továbbá ezek prototípusainak kifejlesztését eredményezik. A felhívás keretében a támogatást igénylő vállalkozásoknak önállóan vagy további vállalkozásokkal együttműködésben, legfeljebb háromtagú konzorcium formájában nyílik lehetőségük a projekt megvalósítására. A támogatás forrása a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap.

A Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (VÁLLALATI KFI_16) konstrukció keretében közép-magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok nyerhettek el 80–500 millió forint közötti forrást, a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában meghatározott ágazati prioritások valamelyikéhez illeszkedve. A felhívás a korábban hasonló céllal, uniós forrásból 72 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett, de kizárólag a konvergencia régiókból pályázható GINOP 2.1.1-15 felhívást, valamint a hasonló, 17,62 milliárd forintos keretösszegű VEKOP-felhívást egészíti ki az NKFI Alap hazai forrásaival a Közép-Magyarország régió pályázói számára. Keretösszege 2016-ban 21 milliárd, 2017-ben pedig eredetileg 30 milliárd forint volt, ám a pályázni kívánó kis- és középvállalkozások kiemelkedően magas száma miatt döntés született ennek az összegnek a megemeléséről, közel 35,5 milliárd forintra. A 2017-es év első értékelési fordulójában 88 budapesti vagy Pest megyei projekt megvalósításához csaknem 100 gazdasági társaság kapott összesen több mint 19 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK 2017-BEN (2. FORDULÓ)

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2017. november 15.

Projekt azonosító száma
A pályázó(k) neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)

Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)

KFI_16-1-2017-0294
RiverRide Kft. 
Kétéltű jármű-típus fejlesztése, a nemzetközi piacon nem elérhető, új hajtástechnika és hűtőrendszer alkalmazásával, megalapozott piaci igényt kielégítő, kifejezetten magas hozzáadott értékű termék gyártását megalapozó prototípus kifejlesztése
90 757 417
149 212 067
KFI_16-1-2017-0306
Parafix Hungária Ipari és Kereskedelmi Kft. 
Hibrid, önhordó világítástechnikai rendszerek gyártásáraalkalmas hőformázási eljárások fejlesztésére, high-tech hőre lágyuló és hőre keényedő anyagok integrációjának kutatása
312 718 875
501 325 000
KFI_16-1-2017-0313
ASK-M Műszertervező, Gyártó és Szolgáltató Kft.
Automata nyilvántartó és archiváló rendszer fejlesztése szövettani blokkokhoz és metszetekhez
86 846 236
161 112 845
KFI_16-1-2017-0316
evoBrain Orvostechnológiai és Műszaki Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
SeizureStop - Az agy koponyacsonton kívülről történő elektromos ingerlésén alapuló, felügyelet nélküli, epilepsziás rohamokat leállító eszköz prototípusának kifejlesztése és a működésének optimalizálása epilepsziás betegeken
193 442 765
272 955 295
KFI_16-1-2017-0317
Polinvent Fejlesztő, Kivitelező és Értékesítő Kft.
Környezetbarát fotopolimerizációs műgyanták és kompozitok fejlesztése a mélyépítési ipar "no-dig" technológiái számára
94 255 388
153 028 237
KFI_16-1-2017-0319
FORTRANS Transz., Hegesztő., Villamoskész. és Röntgenberendezés Fejlesztő, Gyártó és Értékesitő kft
A fejlesztés kitűzött célja, univerzális, gyártórendszerekhez alkalmas,  fejlett kommunikációval rendelkező, szeparált hegesztőelektróda-továbbító prototípusának kifejlesztése.
93 204 620
140 598 900
KFI_16-1-2017-0322
ecoMIM Precíziós Fémalkatrész Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
Szuperötvözött acélok kutatása fémfröccsönthetőség és megmunkálhatóság szempontjából
94 086 242
159 568 798
KFI_16-1-2017-0324
INTER-METAL Recycling Korlátolt Felelősségű Társaság
Az első nehézközeges száraz szeparáló technológia és prototípus létrehozása vegyes alumínium hulladék feldolgozására, és a válogatott anyagok értékesítésére
112 310 992
217 047 484
KFI_16-1-2017-0326
LBT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Lábbetegségek és deformitások szerint tipizált kaptakészítésen alapuló gyógycipő gyártás
106 440 348
202 747 596
KFI_16-1-2017-0330
G4S Biztonságtechnikai Zártkörűen működő Részvénytársaság
Moduláris, mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló, megújuló energia managementet támogató, energiahatékonyságot valamint vagyon és életvédelmet növelő épületfelügyeleti, tűzvédelmi és biztonságttechnikai rendszer kifejlesztése
147 552 063
342 167 259
KFI_16-1-2017-0335
RADIOPHARMACY Laboratórium Kft.
Új radioaktív gyógyszer a prosztatarák korai diagnosztizálására, valamint a betegség kiújulásának, illetve a választott terápia eredményességének követésére
133 457 501
190 411 858
KFI_16-1-2017-0337
DAMIT INFORMATIKA Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Energia megtakarítást növelő és erőforrás igény csökkentő META-modell kutatása és a kapcsolódó fingerprint detektáló technológia kifejlesztése
87 333 883
139 612 070
KFI_16-1-2017-0340
EFFECTIVE GROUP Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Útvonalengedély-köteles járművek autonóm kontrollkörnyezetet biztosító komplex rendszerének fejlesztése
96 230 368
183 606 486
KFI_16-1-2017-0341
IT Services Hungary Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
AppAgile, egy ügyfél igényekre szabott cloud ökoszisztéma fejlesztése az IT Services Hungary Kft-nél
109 231 308
209 541 708
KFI_16-1-2017-0343
MATERNITY Magánklinika Korlátolt Felelősségű Társaság
Új diagnosztika, terápia és vizsgáló egység kialakítása a gyermekkori elhízás (Obezitás) megelőzéshez, figyelembe véve a genetikai adottságokat és az életmód hatásait.
245 890 408
455 715 965
KFI_16-1-2017-0348
EN-CO Software Korlátolt Felelősségű Társaság
Új képfelismerési technológiát integráló, sertéstenyésztői szakágazatra optimalizált döntéstámogató keretrendszer kutatása és fejlesztése
115 902 150
185 876 500
KFI_16-1-2017-0358
ELECTRAPLAN-Termelő Korlátolt Felelősségű Társaság
Flash reaktor fejlesztésével tárolható energiahordozó termékek előállítása szerves, nem lebomló és lebomló hulladékból, zárt rendszerben emisszió nélkül, folyamatos üzemben
315 016 255
500 832 233
KFI_16-1-2017-0359
PALOTA Környezetvédelmi Kft.
Hulladékfeldolgozás során keletkező olajfrakciók stabilizálására szolgáló technológia kifejlesztése piacképes olajtermékek előállítása céljából
221 624 400
351 013 536
KFI_16-1-2017-0362
Medicontur Orvostechnikai Kft.
Az emberi színlátást javító, a színek helyes felismerését biztosító szemüvegek kutatása és fejlesztése
388 845 864
751 237 731
KFI_16-1-2017-0363
OptoForce Kft.
Könnyű, nagy felbontású és rendkívül erős 6 tengelyű erő- / nyomatékmérő szenzor
101 079 200
146 404 000
KFI_16-1-2017-0367
PHARMADUO Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
Nagy adszorbciós képességű nanoanyagot és helyi viszketéscsillapító hatású hatóanyagkomplexet tartalmazó lágy gyógyszerformájú termék fejlesztése
392 802 774
564 420 678
KFI_16-1-2017-0369
Profibaustoffe Hungária Építőipari Termékgyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Fedő-, vagy nemesvakolat-fejlesztés, zárt cellás perlitgyöngyökkel
83 664 039
159 360 074
KFI_16-1-2017-0370
Statistical Products Hungary Kft.
Cassandra - Gép-intelligencia rendszer kifejlesztése az ügyfélszolgálatok robotizációjához
118 845 079
178 865 137
KFI_16-1-2017-0372
Kynetic Energy Kft. 
Villamos motorral integrált, nagy teljesítménysűrűségű hajtóműves szerkezettel ellátott, nagy hatótávolságú elektromos gépjármű hajtáslánc sorozatgyártásra érett prototipusainak kifejlesztése
144 921 400
204 742 800
KFI_16-1-2017-0377
IMSYS Mérnöki Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Intenzifikált mikrobiológiai lebontásés analitikai módszerek fejlesztése szennyezett területek kármentesítéséhez
131 388 226
209 882 000
KFI_16-1-2017-0378
Föl'd Pörgető Beruházó, Fővállalkozó és Kivitelező Korlátolt Felelősségű TársaságPSTN Mérnöki, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
FIM-HD úsztatásos kábeltechnológiánál alkalmazott, kazettarendszerű úsztatófej létrehozása parabolid palástfelülettel
232 563 260
404 662 100
KFI_16-1-2017-0381
ArgonSoft Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Gyártástechnológiai módszertan és integráció kifejlesztése, validálása egy új farmakon gyártásbevezetéssel a nukleáris medicina területén.
122 214 500
197 065 000
KFI_16-1-2017-0389
MIRROTRON Müszaki Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Direkt kiolvasású, nagyfelületű, nagy hatásfokú, helyzetérzékeny neutron érzékelő rendszer (detektor) kutatása
183 778 800
283 056 800
KFI_16-1-2017-0392
I.A.S.G. Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Ipari robotba integrált fogaskerék szivattyúval ellátott ömledékragasztó rendszer kifejlesztése
82 378 164
137 073 864
KFI_16-1-2017-0397
Smart Electronic APC Eurologisztika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű TársaságTecXa Technology Kutatási, Fejlesztési és Hasznosítási Korlátolt Felelősségű Társaság
Mobilizálható szünetmentes energiatároló rendszer fejlesztése extrém környezeti feltételek melletti felhasználásra
239 457 600
399 096 000
KFI_16-1-2017-0409
REALTRADE Műszaki Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű TársaságARTIFEX DENTIS Fogtechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Élettani kutatásokon és méréseken alapuló új ínyformázási eljárás és prototípus elemek kifejlesztése fogászati implantációhoz
307 454 355
492 723 363
KFI_16-1-2017-0411
Thonauer Kft. 
Lambda 4 automata kábelkonfekcionáló berendezés fejlesztése
112 022 741
246 797 819
KFI_16-1-2017-0417
HSM Automatika Műszaki Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Új típusú lézermikroszkóp fejlesztése fül-orr-gégészeti mikroműtétekhez
114 085 320
162 997 600
KFI_16-1-2017-0420
MNT Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
WATTGUARD LUX koncepció és technológia az infrastruktúra rendszerek költség- és energiahatékony megvilágítására, az ívkisüléses elven működő kültéri- és közvilágítási hálózatokon
287 237 594
442 809 443
KFI_16-1-2017-0423
KVANT Tanácsadó Zártkörűen Működő RészvénytársaságFRONTSIDE Számítástechnikai Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Elosztott hálózaton működő élőállat és élelmiszer nyomonkövetési, és intelligens szenzorokon alapuló minőségellenőrzési rendszer kifejlesztése
223 001 313
342 579 855
KFI_16-1-2017-0425
eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. 
Intelligens, rugalmasan integrálható eszköz-monitor rendszer fejlesztése és arra épülő optimalizálási eljárás kutatása
444 099 930
646 639 860
KFI_16-1-2017-0434
Geomant-Algotech Zrt. 
Mesterséges intelligencián, gépi tanuláson és kognitív szolgáltatáson alapuló intelligens, automatizált ember-gép kommunikáció ipari kutatása és kísérleti fejlesztése a Geomant-Algotech Zrt-ben
111 823 476
186 764 995
KFI_16-1-2017-0437
ENTEL Kft. 
Mérési adatbázis alapú hangtér reprodukciós rendszer idővariáns sokcsatornás gyorskonvolúcióval filmipari, hangstúdiótechnikai, digitális hangszeres és VR alkalmazásokhoz
104 124 830
146 510 632
KFI_16-1-2017-0439
KINETO Lab Kft. Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Korlátolt Felelőségű Társaság
Orvosbiológiai kutatási és szolgáltatási kapacitás fejlesztése a KINETO Lab Kft-nél.
81 036 000
119 392 500
KFI_16-1-2017-0452
Brightly Kommunikációs Ügynökség Korlátolt Felelősségű Társaság
KKV-k számára kifejlesztett interaktív digital signage (tartalom kezelő és megjelenítő) megoldás fejlesztése
127 495 478
293 806 785
KFI_16-1-2017-0457
Gyógynövénykutató Intézet Kft.
Ökológiai termesztésben alkalmazható, növényi alapú peszticid hatású növénykondícionálószer fejlesztése és gyártása
200 963 750
319 767 485
KFI_16-1-2017-0459
Pannon Laboratórium Kft.
Életkor meghatározása DNS mintából
216 335 377
319 160 441
KFI_16-1-2017-0460
C3S Elektronikai Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Kompakt, nagy megbízhatóságú, kis fogyasztású, sugárzásálló technológia fejlesztése műholdas környezetre
102 596 420
147 979 433
KFI_16-1-2017-0462
SIS Informatika Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
MSD System életminőséget javító funkcionális, intelligens egészségügyi ruházati termék kifejlesztése
378 249 200
538 092 000
KFI_16-1-2017-0464
FlexSys Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.Auri Consulting Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Moduláris smart charging rendszer fejlesztése elektromosautó flották számára
329 042 306
504 070 510
KFI_16-1-2017-0466
KÉSZ Holding Vállalkozásfejlesztő és Vagyonkezelő Zártkörű Részvénytársaság
STEELSpace - Integrált tervezési tér a hatékony acélszerkezeti építészetért
96 107 111
186 576 056
KFI_16-1-2017-0471
Caster Bronz Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű TársaságVTK Innosystem Víz-, Természet- és Környezetvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Fémek visszanyerése hulladékokból biohidrometallurgiai módszerekkel
460 850 920
697 008 500
KFI_16-1-2017-0475
SENTIMENTO Korlátolt Felelősségű Társaság
Hidrotoxikológiai vizsgálatokat megújító flow through-átfolyóvizes rendszer kifejlesztése kémiai és biológiai eredetű anyagok analíziséhez
113 419 102
186 468 122
KFI_16-1-2017-0477
WESSLING Hungary Környezetvédelmi, Élelmiszerbiztonsági, Egészségvédelmi és Minőségügyi Szolg. Kft
Mikroműanyagok édesvízi mintavételi módszertanának és mintaelőkészítésének fejlesztése
138 586 808
269 538 633
KFI_16-1-2017-0478
EURONET Magyarország Informatika Zártkörűen Működő RészvénytársaságTFSz Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Élettani paramétereket monitorozó és elemző céleszköz valamint algoritmus fejlesztése a fáradtságból eredő koncentrációhiány és vészhelyzetek megelőzésére
264 150 282
427 925 530
KFI_16-1-2017-0482
SRS Informatika Korlátolt Felelősségű Társaság
Villamos hajtású járművek fedélzeti, valós idejű energia-felhasználási adatainak kinyerésére és felhasználására szolgáló eljárás kutatása és prototípus fejlesztése
259 110 416
407 612 640
KFI_16-1-2017-0485
NOVALAK Kft.
Intelligens computer vision elven alapuló fél-automata festőrendszer fejlesztése műemlék épületek homlokzatainak festésére és hőszigetelésére
153 300 048
255 500 080
KFI_16-1-2017-0487
The Fishmarket Halkereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Fogyasztói igényekhez illeszkedő kvalitatív alapú technológiák fejlesztése, alkalmazása és bevezetése a halfeldolgozási gyakorlatba a tengeri és édesvízi akvakultúra termékek hamisításának kiküszöbölésére
95 153 366
157 157 172
KFI_16-1-2017-0489
Sonrisa Kft. 
Innovatív, megújuló energiapiaci kockázatkezelő szakértői rendszer kutatásfejlesztése
346 789 226
491 790 036
KFI_16-1-2017-0490
Flogiston Kft. 
Okos gázmérők működési hatékonyságvizsgálata és továbbfejlesztése
94 382 003
211 986 451
KFI_16-1-2017-0495
Drem Kft. 
Új vércsoport-szerológiai eredmény-leolvasási eljárás kidolgozása és annak alapján működő vércsoport-szerológiai laboratóriumi automata prototípusainak kifejlesztése
194 764 535
283 806 476
KFI_16-1-2017-0496
ALBACOMP Services Korlátolt Felelősségű Társaság
Fotovoltaikus rendszer által termelt elektromos energia tárolása kémiai energia (metanol) formájában
376 060 000
570 600 000
KFI_16-1-2017-0498
Alphanet Zrt. 
Átfogó felügyeleti és menedzsment eszköz fejlesztése az intelligens épületek fenntarthatóságának elősegítésére 
487 735 970
794 225 300
KFI_16-1-2017-0507
BlackBelt Technology Korlátolt Felelősségű TársaságMEDinnovest Zrt.
Részképesség-zavarok kutatása, komplex orvosi diagnosztikai és fejlesztői eszközrendszer létrehozása
305 466 178
534 619 635
KFI_16-1-2017-0513
MPM Telecom Kommunikációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Adaptív, skálázható Ipar 4.0 monitoring és gyártásvezérlési technológia fejlesztése (KKV-k számára)
161 888 504
253 746 964
KFI_16-1-2017-0515
AGM Betonelemgyártó Forgalmazó és Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nagy szűrőfelületű, épített szűrős vízbeszerzési technológia fejlesztése
410 791 311
653 535 120
KFI_16-1-2017-0519
CE Dynamic Korlátolt Felelősségű Társaság"ÉPGÉPSZERVIZ" Építőgép Javító Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nagy mobilitású, környezettudatos, betongyártó rendszer kifejlesztése
465 465 211
761 888 660
KFI_16-1-2017-0524
Vascular Venture Korlátolt Felelősségű Társaság
Új, tumor terjedést gátló anyag fejlesztése skorpióméregből és összevetése humán plazma eredetű szöveti mátrix metalloproteináz-2 gátlóval
496 355 200
701 380 000
KFI_16-1-2017-0525
METAL 99" Fémszerkezet Gyártó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság
Hullámhajtómű által működtetett Slidning plug ajtó tervezése tömegközlekedési járművekre a Metal 99" Kft-nél
190 312 204
333 320 093
KFI_16-1-2017-0526
ÉPSZERK-PANNÓNIA INVEST Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Nagy teljesítőképességű betonból készülő vasbeton rúdszerkezetek vasalási módszereinek fejlesztése
487 489 925
914 335 500
KFI_16-1-2017-0538
Ackermann Market Korlátolt Felelősségű Társaság
Intelligens légzés és alvás-vizsgáló gyermek pizsama
83 745 348
122 166 712
KFI_16-1-2017-0541
OLIVIA Élelmiszerfeldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nyúl tenyészállat előállítási technológia kialakítása komplex környezeti fókusszal az Olivia Kft-nél
149 568 750
298 650 000
KFI_16-1-2017-0542
Vegyipari Tervező és Vállalkozó zártkörűen működő részvénytársaság
Modul egységekből előállítható robbanásbiztos és tisztatéri LED lámpa kifejlesztése
135 344 461
197 973 655
KFI_16-1-2017-0546
Emineo Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Elülső feltárással végzett minimál invazív csípőprotézis beültetéshez szükséges műtőasztali applikáció kifejlesztése, a műtéti technikában való alkalmazásához szükséges protokoll  elkészítése
202 769 022
291 360 664
KFI_16-1-2017-0549
VITALCENTER DENT Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Humán (allograft) csontpótló létjogosultsága a fogászati implantológiában
135 512 390
202 988 700
KFI_16-1-2017-0550
TDT ALTENERGIA Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Innovatív és környezetbarát dizájnbeton gyártástechnológia és anyagszerkezetek kutatás-fejlesztése
256 645 320
378 424 000
KFI_16-1-2017-0551
Capriovus Élelmiszeripari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Tojásfehérje alapú probiotikus tejtermék-analógok kidolgozása a tej valamely összetevőjére érzékeny ill. magas fehérjetartalmú, zsírban és szénhidrátban szegény probiotikus tejtermék-analógokat fogyasztani kívánó egészségtudatos emberek számára
123 647 533
198 508 192
KFI_16-1-2017-0553
eCon Engineering Mérnöki, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Ismétlődő mechanikai, ill. termikus igénybevételek hatására bekövetkező anyagkifáradás lényegi, disszipatív jellegéhez kötődő, pontos és általános eljárás kifejlesztése, kódolása és méréssel történő igazolás
220 811 753
328 370 566
KFI_16-1-2017-0560
CSŐ-MONTAGE Technológiai és Épületgépészeti Szerelő Kft.
Biomix 50 háztartási méretű gázgenerátoros biomassza kogenerációs kiserőmű kifejlesztése.
203 108 700
295 629 500
KFI_16-1-2017-0561
WT-PROJECT Szolgáltató Korlátolt Felelősségű TársaságAS Solutions Korlátolt Felelősségű Társaság
Kontextus és viselkedés elemzésre alapuló ipari biztonságtechnikai rendszertechnológia kutatás-fejlesztése
210 032 880
297 488 600
KFI_16-1-2017-0565
DUVIÉP 2000 Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű TársaságTDT Technology Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
Nanoclay - innovatív építőanyag és gyártástechnológia fejlesztése
294 103 542
490 172 570
KFI_16-1-2017-0567
Aviatronic Repüléstechnikai Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Fiziológiai és pszichológiai személyi kalibrálási adatokon alapuló vizsgálati módszer és neurofeedback-elven működő alkalmasság-vizsgálati rendszer kifejlesztése
90 982 000
138 000 000
KFI_16-1-2017-0568
NBTeam Intelligens Megoldások Rendszerintegrációs és Informatikai Kft.
Sokcsatornás, nagysebességű, szub-nanoszekundum időfelbontású logikai analizátor (digitális időbélyegző) modul kifejlesztése, többszereplős rendszerbe való illesztésének kidolgozása és megjelenítő szoftverének elkészítése
131 105 084
197 880 000
KFI_16-1-2017-0570
ARD COLOR Kereskedelmi Korlátolt Felelősségü Társaság
Informatikai rendszerrel támogatott, innovatív anyag követő, és adagoló rendszer fejlesztése
154 812 037
257 122 128
KFI_16-1-2017-0572
MG Építész Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Fenntartható, környezet- és egészségtudatos lakhatást biztosító GEObrick termék-család kifejlesztése
105 364 140
151 211 640


Utolsó módosítás: 2018. augusztus 07.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?