A Hivatal
PDF
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
A brit egyetemeken tanuló magyar diákok hazai gyakornoki munkavállalását ösztönzi az új felhívás
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal új pályázati konstrukcióval ösztönzi az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményeiben tanuló magyar diákok hazai nyári gyakorlatát Magyarországon működő vállalkozások kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységéhez kapcsolódóan.

Az Egyesült Királyságban egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatása” című felhívás keretében Magyarországon működő vállalkozások pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra olyan gyakornokok alkalmazásához, akik az adott cégnél végzett kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységbe kapcsolódnak be. 

A felhívásra elkülönített 25 millió forintos keretösszegből az NKFI Hivatal a gyakornokok foglalkoztatási költségeihez járul hozzá: a június 15. és szeptember 30. között végzendő nyári gyakorlat 1-3 hónapos időtartamára akár 1,3 millió forint támogatás is igényelhető. Egy vállalkozás legfeljebb 5 gyakornok foglalkoztatására igényelhet forrást, minden gyakornokra külön pályázatot nyújtva be. A pályázatok értékelése egyszerűsített eljárásrendben történik, az első beadási határidő 2017. május 4. A pályázni kívánó vállalkozások regisztrálhatnak is a pályázati felhívás oldalán az NKFI Hivatal honlapján, az így létrejövő adatbázisból pedig az érdeklődő diákok kiválaszthatják a számukra vonzó gyakornoki lehetőséget. (A regisztráció nem helyettesíti a pályázatot, és nem is feltétele a pályázat benyújtásának!)

Pálinkás József tavaly októberi angliai látogatása keretében az ott tanuló magyar egyetemistákkal való találkozásán is megerősítette: Magyarország hosszú távú érdeke, hogy a hallgatók hazai szakmai kötődése megmaradjon, sőt erősödjön. A cambridge-i magyar diákok szervezésében évente megrendezett „Future: Hungary” című konferencián (a következő alkalommal 2017. március 18-án) a hallgatók pályájuk hazai elindításához kaphattak javaslatokat. A kezdeményezés szervezői tavaly az NKFI Hivatal elnökével folytatott találkozón megerősítették, hogy a brit felsőoktatási intézmények magyar hallgatói nagy arányban tervezik Magyarországon pályafutásukat, ezért szívesen vesznek részt hazai szakmai gyakorlaton. A most megjelent felhívás ennek jegyében a hazai vállalatok és a diákok összekapcsolását célozza. A kutatási, fejlesztési és innovációs területen megújulni és újítani törekvő hazai vállalkozások céljaikat nagyobb eséllyel érhetik el, ha területük jól képzett és ígéretes pálya előtt álló  fiatal szakértőit is csapatukban tudhatják.

A tudományos együttműködés jelenleg is intenzív a brit és magyar kutatóhelyek között: több mint 200 projektben dolgoznak együtt, csak a Cambridge-i Egyetem esetében összesen mintegy 5 millió euró keretösszegű projektekben tucatnyi magyar tag vesz részt nanotechnológiához, élelmiszer-biztonsághoz és az egészséges társadalomhoz kapcsolódó kutatásokban. Mindez lehetővé teszi, hogy a két ország tudományos kapcsolatai erősek maradjanak akkor is, amikor Nagy-Britannia már nem lesz tagja az EU-nak.

További információk a pályázati felhívásról és vállalati regisztrációs felület: Az Egyesült Királyságban egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatása

A Kossuth Rádió 2017.03.18-i Krónika c. műsora: Brit egyetemeken tanuló magyar hallgatókat hívnak haza nyári gyakorlatra kutatás-fejlesztési cégekhez

Utolsó módosítás: 2017. április 18.
Partner szervezeteink
© Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 1077 Bp, Kéthly Anna tér 1., Telefon: (+361) 795 9500