Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenNyomtatott sajtó
Több mint 300 hallgató nyert ösztöndíjat
2023. június 15.
Módosítás: 2023. június 15.
Olvasási idő: 1 perc

SZEGED. Idén az 581 pályázóból a Szegedi Tudományegyetem 322 hallgatója kapta meg az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját – tájékoztatott az SZTE közleményében.

A kormány által a nemzeti felsőoktatási kiválóság támogatására alapított ösztöndíjprogram célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a fiatal kiválóságok támogatásával segítse a nemzetközi szinten is kiváló, tapasztalt kutatók és alkotók munkáját. Emellett ösztönözni kívánja a kiváló teljesítményt nyújtó kutató és alkotó tevékenységet az alap-, mester- vagy doktori képzésben részt vevő hallgatókat, doktorjelölteket, illetve fiatal oktatókat és kutatókat. A program 2016-ban indult útjára, azóta az SZTE-n 1800 hallgató nyerte el az ösztöndíjat.

Forrás: Délmagyarország

Utolsó módosítás: 2023. június 15.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?