Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaSajtóközlemények, sajtóanyagok
Vállalkozások innovációjának támogatása a régiókban „INNOCSEKK PLUSZ” Program - Sajtóközlemény
Vállalkozások innovációjának támogatása a régiókban „INNOCSEKK PLUSZ” Program - Sajtóközlemény
2009. május 23.
Módosítás: 2017. december 04.
Olvasási idő: 3 perc
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) által meghirdetett „Innocsekk Plusz” Program a regionális innováció támogatására jött létre. A felhívás tavaly júniusi meghirdetése óta mintegy 90 pályaművet tartott támogatásra érdemesnek az NKTH, közel 2 Mrd forint értékben.

A támogatás célja olyan innovációs fejlesztések (pl. termékfejlesztés) ösztönzése, melyek végrehajtásához a mikro- és kisvállalkozások csak részben rendelkeznek saját kapacitással, szakmai tudással. A pályázati programban a vállalkozások egyszeri szolgáltatás-vásárlásra fordíthatják az elnyert támogatást, és saját fejlesztéseiket az így megszerzett ismeretekkel kiegészítve komplett innovációs projektek megvalósítására használhatják fel. 

Az „Innocsekk Plusz”közvetett célja, hogy elősegítse a régiók felzárkóztatását, ezen belül a régiók gazdaságának és versenyképességének kutatás-fejlesztésen és innováción alapuló fejlesztését,  a régióban tevékenykedő vállalkozások, kiemelten a kisvállalkozások versenyképességének fokozását, innovációs tevékenységének előmozdítását, az innovációs szereplők hálózati együttműködését. 

A program közvetett hatása lehet, hogy a kutatási szolgáltatást végző szervezeteknél a megbízások eredményeként munkahelyeket sikerül megtartani, illetve új munkahelyek, ezen belül magasabb kvalifikációt igénylő munkahelyek jöhetnek létre. 

Az „Innocsekk Plusz” Program keretében nyújtható, támogatásokra fordítható forrás a pályázat meghirdetését követő hároméves időszakra tizenkétmilliárd forint. A programot 2008. június 2-án hirdette meg az NKTH, a végső beadási határidő 2011. június 30. Ezen határidőig a pályaműveket folyamatosan fogadja be az NKTH, és a beadást követően legkésőbb három hónapon belül döntés születik. A támogatás maximális összege - témakörtől függően - 3 millió Ft, 6 millió Ft, illetve 30 millió Ft, mértéke 100% lehet.

A nyertes pályázatok között jelenleg villamos ipari, számítástechnikai, informatikai, orvostudományi szakterületeketen tervezett fejlesztések megvalósítása szerepel. Az NKTH a támogatást elnyert projekteket a lezárásuk után is nyomon követi, az összegyűjtött tapasztalatokat felhasználva pedig törekszik a pályázati programot hatékonyabbá, egyszerűbbé tenni.

Magáról az Innocsekk Plusz Program sikerességéről nem csak a nyertes projektek nyomon követése útján szerez az NKTH információt. A 2005-ben meghirdetett, már lezárt Innocsekk és a jelenleg nyitott Innocsekk Plusz programot 2009. május 5-én EU-s szakértők is véleményezték. Ezzel együtt bemutatták a Hollandiában és Belgiumban bevált saját támogatási rendszerüket és javaslatot tettek az úgynevezett voucher („kutatási utalvány”) típusú támogatás bevezetésére. 

Az NKTH tervei között szerepel hasonló támogatási lehetőség bevezetése az Innocsekk Plusz Programban. Az új rendszerben pontosan definiálható szolgáltatások megrendelésére elsősorban KKV-k vehetnének igénybe kisebb, maximum 1 millió Ft összegű támogatásokat, melyet egyszerűsített adminisztrációval kapnának meg a vállalkozások. Számukra a pályázati ciklus időigénye jelentősen rövidül, tekintve, hogy mindössze 1-2 oldalas regisztrációs űrlapot kell kitölteniük, valamint a döntési folyamat is gyors. Ezzel a megoldással az NKTH hozzájárul egyrészt az innovációban érdekelt, meglévő és potenciális partnerek hatékonyabb feltérképezéséhez, eléréséhez, másrészt az innovációs tevékenységek gyors támogatásához.

Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
Kommunikáció

Utolsó módosítás: 2017. december 04.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?