Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
Az Egyesült Királyságban egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatása (2018-2.1.7-UK_GYAK) nyertes pályázatai, 1. kör
2019. április 15.
Módosítás: 2019. április 16.
Olvasási idő: 3 perc
A pályázati felhívás célja, hogy a hazai vállalkozások, felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek nyári gyakorlat lehetőségét biztosítsák az Egyesült Királyság egyetemein tanuló magyar állampolgárságú tehetséges diákoknak. A diákok itthoni környezetben is alkalmazhatják az egyetemen szerzett elméleti tudást, megismerhetik a vállalat, illetve a kutatócsoport működését és ötleteikkel hozzájárulhatnak azok sikeréhez, továbbá megismerkedhetnek a hazai munkaerőpiac által kínált lehetőségekkel.

Az első beadási határidőre, 2019. január 31-ig nyolc pályázat érkezett be, összesen közel 9 millió forint támogatási igénnyel. A pályázatokat a befogadási vizsgálat és a formai ellenőrzés után megbízott szakértői csoport értékelte és rangsorolta. Az Innovációs Testület az értékelések és a felállított rangsor ismeretében az összes benyújtott pályázatot támogatásra javasolta az NKFI Hivatal elnökének.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2019. április 11.

Projekt azonosító száma
A pályázó neve
Projekt címe
Megvalósítási helyszín
Odaítélt támogatás
(Ft)
Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)
2018-2.1.7-UK_GYAK-2019-00001
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM
Új fluoroalkenil-jodóniumsók szintézise és reaktivitásuk vizsgálata
1117 Budapest, Pázmány Péter stny. 1/a
1 299 999
1 299 999
2018-2.1.7-UK_GYAK-2019-00002
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS AUTOMATIZÁLÁSI  KUTATÓINTÉZET
Hatékony pályatervezés feladattérben adott robotos szerelési műveletekhez
1111 Budapest, Kende utca 13-17
864 800
864 800
2018-2.1.7-UK_GYAK-2019-00003
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
Monogénes ritka genetikai betegségek genetikai és bioinformatikai analízise
6720 Szeged, Korányi fasor 14-15.
592 222
592 222
2018-2.1.7-UK_GYAK-2019-00004
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM
Nyári szakmai gyakorlat az ELTE BTK Indológia Tanszékén (könyvtárrendezés, előadás, nemzetközi hindi workshop szervezése)
1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8/A
866 667
866 667
2018-2.1.7-UK_GYAK-2019-00005
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA  KÖZGAZDASÁG- ÉS REGIONÁLIS TUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT
Az európai gázhálózat játékelméleti modellezése
1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4
1 249 605
1 249 605
2018-2.1.7-UK_GYAK-2019-00006
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA TÁMOGATOTT KUTATÓCSOPORTOK IRODÁJA
Robotok egyensúlyozása
1051 Budapest, Nádor utca 7
1 299 999
1 299 999
2018-2.1.7-UK_GYAK-2019-00007
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA WIGNER FIZIKAI KUTATÓKÖZPONT
A CERN SPS lassú kicsatolásának hatékonyságnövelése rövid elektrosztatikus szeptumokkal
1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33
1 299 921
1 299 921
2018-2.1.7-UK_GYAK-2019-00008
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA WIGNER FIZIKAI KUTATÓKÖZPONT
Canted cosine theta-szerű szupravezető mágnesek quench-védelmének és quench-diagnosztikájának fejlesztése
1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33
1 299 921
1 299 921
Utolsó módosítás: 2019. április 16.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?