2018/1

Versenypályázati tükör

Az NKFI Hivatal 2018. január 25-én az alapkutatásokkal kapcsolatos, február 6-án pedig a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatokról szóló pályázói-értékelői fórumra hívja a közfinanszírozású KFI támogatásra pályázó kutatókat, fejlesztőket, intézményvezetőket, menedzsereket, a Hivatal szakértői bírálati rendszerének értékelőit.

Regisztráció a január 25-i rendezvényre a felfedező kutatási pályázatokról

Regisztráció a február 6-i rendezvényre az innovációt ösztönző felhívásokról

 

Az utóbbi két évhez hasonlóan idén is jelentős forrásra, 30 milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból. Két további konstrukció a kutatói-ipari együttműködést ösztönzi összesen 31 milliárd forintos keretösszeggel, hogy a piacon hasznosuló innovatív termékekben, technológiákban öltsenek testet a kutatóhelyeken elért eredmények, többek között a mesterséges intelligencia, a fehérjekutatás és a tiszta ivóvíz területén.

Innovációs pályázatok
 
KFI pályázatok

Az elnyerhető források a természeti és társadalmi jelenségek megismerését célzó, új módszerek, eljárások kidolgozását megalapozó projekteket, valamint a fiatal kutatók tudományos pályájának elindítását, illetve a nemzetközi kutatási programok kezdeményezését ösztönzik. A tudományos projektek jobb tervezhetősége érdekében a felhívásokat az eddig megszokotthoz képest korábban közzétette Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.

 

Az NKFI Hivatal a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs közösség képviselői, valamint az érintett tárcák közreműködésével jelentést készített a Kormány által 2013-ban elfogadott Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégia (2013-2020) félidős értékeléséről. A 2013 óta bekövetkezett változások tükrében elkészült közbenső értékelés és felülvizsgálat nyomán - testületi és szakértői véleményezés, valamint tárcaközi egyeztetés eredményeképpen - megújított dokumentum most a vonatkozó jogszabály szerinti társadalmi véleményezés keretében véleményezhető.

KFI_strategia_megujitasa
 
KFI_celu_tamogatasok_NKFIA_2010_2017

Tavaly a 2016-os kifizetést meghaladva 83,3 milliárd forint volt a NKFI Alapból a hazai vállalkozásoknak, vállalatoknak, kutatóhelyeknek kifizetett, továbbá a nemzetközi kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködésekre, valamint kutatási infrastruktúrákhoz való hozzáférésre kifizetett támogatás. Ennek több mint 41%-a jutott a hazai vállalkozásokhoz, 30% pedig az egyetemi és akadémiai kutatóhelyekhez.

 

Bár a legtöbb támogatást a vállalkozások kapták, az alapkutatásra soha ennyi forrás nem jutott korábban – nyilatkozta a Figyelőnek Pálinkás József a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

PalinkasJozsefNKFIH
 
ELI_epulet

Az amerikai Tudományos, Mérnöki és Orvosi Akadémiák (NASEM) ultragyors lézerekről szóló friss tanulmánya példaként állítja az Egyesült Államok elé az európai Extreme Light Infrastructure (ELI) programot, amelynek egyik pillére Szegeden valósul meg. Mint írják, a „második lézerforradalom” jelenleg Amerikán kívül zajlik: az Európában már működő, épülőfélben lévő és tervezett lézerinfrastruktúrák összteljesítménye ötször annyi, mint az Egyesült Államokban vagy Ázsiában.

 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a Norvég Kutatási Tanáccsal (RCN) együttműködve szervezi meg „A jövő kutatási kihívásai” elnevezésű konferenciát. A rendezvény célja, hogy a kiváló norvég és magyar kutatóhelyek megismerhessék egymás kutatásait és véleményt cserélhessenek a jövőbeni kutatási irányokról az egészség, környezet, társadalom és technológia területén, valamint két- és többoldalú kutatási projekteket alapozzanak meg.

kutatasi konferencia
 
Infrastruktúra

A kutatási célú infrastruktúra finanszírozását támogató hazai pályázati konstrukciók feltételül szabják, hogy a támogatásból beszerzett eszközök, berendezések és a megvalósult beruházások adatai mindenki számára hozzáférhetők legyenek. Ez biztosítja, hogy a kutatói közösség minél szélesebb körben kihasználhassa a közfinanszírozású kapacitásokat, és a támogatás megfeleljen az Európai Unió belső piaccal kapcsolatos jogszabályainak is.

 
Kiadó:             A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke

Szerkesztőség:   Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
                       1077 Bp., Kéthly Anna tér 1.
                       Tel: (06 1) 795 4940
                       E-mail: kommunikacio@nkfih.gov.hu
Feliratkozom a hírlevélre
Leiratkozom a hírlevélről
Adatvédelem

A hírlevél tartalmának reprodukálását, a forrás megjelölésével, engedélyezi a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.