Az NKFIH Nemzetközi Együttműködési Főosztály Nemzeti Kapcsolattartó Pont csapataként fő feladatunk, hogy ingyenesen elérhető, professzionális támogatást nyújtsunk a pályázatok iránt érdeklődőknek.
A hiteles információ kulcskérdés, hiszen a Horizont Európa keretprogram saját logikával, nyelvezettel rendelkezik. Az NCP-k a saját szakterületükön egyfajta összekötőként dolgoznak: egyszerre „idegenvezetők” és „tolmácsok”, akik hidat építenek a kiváló magyar ötletek, tudás és szakértelem számára az európai pályázati sikerekig. Saját szakértőink, kiegészülve az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatainak NCP-feladatait ellátó MTA-s kollégákkal, mindannyian többéves nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, alaposan ismerik a Horizont Európa program működését, emellett kiterjedt hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatokkal rendelkeznek.
Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében.
Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében.
Budapest, 2026. március 6. - Elindul a „Selye János Diáklabor program folytatása és egyéb MTMI pályára ösztönző programok támogatása” című projekt. A fejlesztés a Nemzeti Innovációs Ügynökség és a Magyarországi Diáklaborok Egyesülete konzorciumának megvalósításában, összesen 1 646 416 000 forint pályázati támogatással valósul meg.
Heti hírlevél a Horizon Europe keretprogram friss híreiről, nyitva álló pályázatairól, érdeklődésre számot tartó rendezvényeiről. Az aktuális heti hírlevelekben az új információkat adjuk közre, a tájékoztató események, partnerkereső platformok és a kiemelt szakmai rendezvények folyamatosan frissülő, teljes listáját ;megtalálják összefoglaló cikkeinkben a https://www.horizonteuropa.nkfih.gov.hu/ oldalon.
Nem csupán tudományos publikációkat, hanem klinikai fázisba lépett gyógyszerjelölteket, mesterséges intelligencián alapuló diagnosztikát és világszínvonalú gyártástechnológiát hagy hátra a Nemzeti Gyógyszerkutatási és Fejlesztési Laboratórium (PharmaLab) projekt. A PharmaLab alapjául szolgál az új, misszióvezérelt nemzeti kutatási rendszernek.
Módosult a 2025. december 22-én meghirdetett Misszióvezérelt Nemzeti Laboratóriumok továbbfejlesztése (2026-4.1.1-MISSZIÓK) Pályázati felhívása és kapcsolódó Útmutatója.
Új, tartószerkezeti szempontú döntéstámogató algoritmust fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft., amely a meglévő városi épületek fejleszthetőségének előzetes, objektív értékelésével segítheti az ingatlanfejlesztési döntések megalapozását és felgyorsítását.
A webinárium célja, hogy átfogó képet nyújtson a 6. klaszter releváns prioritásairól, valamint részletesen bemutassa a vízi infrastruktúrákhoz, a tengeri és édesvízi ökoszisztémákhoz, a vízkészletek kezeléséhez és az óceánkutatáshoz kapcsolódó aktuális pályázati lehetőségeket. Emellett ismertetésre kerültek a Horizont Európa további releváns kezdeményezéseinek – így az Óceán Missziónak, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) vízzel foglalkozó Tudományos és Innovációs Közösségének (Water KIC) –, valamint a kapcsolódó Water4All partnerségnek a pályázási lehetőségei is.
Elindult az NKFI Hivatalon belül az S3 Akadémia elnevezésű interaktív, szemléletformáló fórum, amely a GINOP_PLUSZ-2.1.2-22-2024-00002 azonosító számú, „KFI ökoszisztéma fejlesztése” című kiemelt projekthez kapcsolódik. A kezdeményezés célja, hogy kötetlen közös fórumot teremtsen azok számára, akik az Európai Unió S3 stratégiájában érintettek. Az akadémia a hazai és nemzetközi gyakorlatra egyaránt fókuszál.
Tizennégy ígéretes kutatási projekt valósulhat meg a Széchenyi István Egyetemen az intézmény hasznosítóvállalkozása, az Uni Inno Zrt. által, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával meghirdetett Proof of Concept pályázat keretében. A 383 millió forintos program a kutatási eredmények gyakorlati kipróbálásához és későbbi piaci hasznosításához járul hozzá.
Lezárult a „Selye János Diáklaborhálózat kiépítése” című projekt, amely a fiatalok tudományos életpálya felé történő orientálását, valamint a matematika, természettudomány, műszaki és informatikai (MTMI) területek népszerűsítését tűzte ki célul. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap finanszírozásával, összesen 2 milliárd forint pályázati támogatásból megvalósult program országos lefedettségű diáklaborhálózat fejlesztését tette lehetővé. A 2022. november 1. és 2026. január 31. közötti megvalósítási időszakban sor került a meglévő diáklaborok fejlesztésére, új diáklaborok és egy mobillabor kialakítására, valamint hazai és nemzetközi együttműködések bővítésére.
A 2026-1.1.1-MEDTECH kódszámú, MEDTECH Kórházi Inkubátor Program című pályázati felhívás kitöltő programja 2026. február 27. 9:00 órától elérhető a www.palyazat.gov.hu oldalról az „Egységes Beléptető Felület” használatával.
Heti hírlevél a Horizon Europe keretprogram friss híreiről, nyitva álló pályázatairól, érdeklődésre számot tartó rendezvényeiről. Az aktuális heti hírlevelekben az új információkat adjuk közre, a tájékoztató események, partnerkereső platformok és a kiemelt szakmai rendezvények folyamatosan frissülő, teljes listáját ;megtalálják összefoglaló cikkeinkben a https://www.horizonteuropa.nkfih.gov.hu/ oldalon.
ZALAEGERSZEG. Húsipari melléktermékek biotechnológiai úton való átalakításával fejleszt egészségvédő termékcsaládot a zalaegerszegi Húsüzem Kft. és a győri Széchenyi István Egyetem, tájékoztatta a húsipari cég az MTI-t.
Húsipari melléktermékek biotechnológiai úton történő átalakításával fejleszt egészségvédő termékcsaládot a zalaegerszegi Húsüzem Kft. és a győri Széchenyi István Egyetem - tájékoztatta a húsipari cég az MTI-t.
Budapest, 2026. február 25., szerda (MTI) - Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) mintegy 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Nem csupán tudományos publikációkat, hanem klinikai fázisba lépett gyógyszerjelölteket, mesterséges intelligencián alapuló diagnosztikát és világszínvonalú gyártástechnológiát hagy hátra a Nemzeti Gyógyszerkutatási és Fejlesztési Laboratórium (PharmaLab) projekt, amelynek szerdai, budapesti zárórendezvényén az is kiderült, a PharmaLab alapjául szolgál az új, misszióvezérelt nemzeti kutatási rendszernek.
A BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar kutatói fél kilométer távolságú szabadtéri csatornán osztottak meg összefonódott fotonpárokat.
Megszületett a döntés a „Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében” című és 2025-1.1.1-IPARJOG kódszámú pályázati felhívásra 2025. augusztus 30. és 2025. október 31. között beérkezett támogatási kérelmek kapcsán, melynek célja a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló tevékenységek támogatása.
Az NKFI Hivatal a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI Alap) szabályozott, kiszámítható és célszerű felhasználására egységes pályázati rendszert alakított ki. A KFI célú forrásból stratégiai szempontok alapján kialakított versenypályázati portfólió felhívásain keresztül, szigorú értékelési kritériumok alapján nyerhetők el támogatások. Ezek a felhívások a kutatói kiválósági programokat, az innovatív vállalkozások fejlesztéseit, a kutatói-ipari együttműködéseket, valamint az innovatív ötletek megvalósítását egyaránt ösztönzik.
Az államok innováció támogatási eszköztárában létezik egy páratlan eszköz, ami képes a közszolgáltatások hatékonyságának növelésére, a kritikus társadalmi-gazdasági és környezeti kihívások kezelésére és egyben lehetőséget ad az innovatív KKV-k és startupok piaci megerősítésére és ezáltal a tudásalapú gazdaság építésére.
Megjelent az NKFI Hivatal Horizont Európa Nemzeti Kapcsolattartó Pont csapat 2026. januári NCP Bulletinje! Az idei év első összeállítása átfogó képet ad a csapat elmúlt havi szakmai tevékenységeiről, programjairól és fejlesztéseiről, valamint betekintést mindennapi NCP feladatokba.