Denevérek vírusait kutató konzorciumhoz csatlakozott a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Virológiai Nemzeti Laboratórium (VNL). A nemzetközileg „OneBAT” néven ismert projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott, 126,6 millió forint vissza nem térítendő támogatásból, a 2020-2.1.1-ED pályázati program finanszírozásában valósul meg, amely a denevérekben található vírusok „One Health – Egy Egészség” szemléletű vizsgálatát célozza.
A korábbi hasonló célú pályázat folytatásaként újra megnyílik a Tudományos Mecenatúra program, amely idén egymilliárd forintos keretösszeggel segíti a hazai tudományos eredmények láthatóságát és a magyar kutatói közösség bekapcsolódását a nemzetközi vérkeringésbe - tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-t.
A mikro- és nanotechnológia eszköztárának segítségével készülő új típusú, alacsony fogyasztású mobil, illetve ruhán viselhető érzékelők a kritikus infrastruktúrák és a vészhelyzetek elhárításában részt vevő személyek védelmét segítik.
A Kormány 2023 tavaszán elfogadott innovációs stratégiai intézkedéscsomagja, a Neumann János Program (NJP) egyik legfontosabb célkitűzése a kiváló innovációs ötletek hatékony piacra segítése. Alkalmazott kutatási és innovációs szolgáltatások fejlesztése címszó alatt az ezzel a kormányzati céllal összhangban lévő, 2,5 milliárd forint keretösszegű programmal bővült ki 2024 áprilisában a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2024-es Programstratégiája.
Újra megnyílik a Tudományos Mecenatúra program, amely idén egymilliárdos keretösszeggel a hazai tudomány népszerűsítését és bekapcsolódását a nemzetközi vérkeringésbe. A pénzből külföldi konferenciarészvételt, nemzetközi konferenciák haza szervezését és tudománykommunikációval kapcsolatos költségeket lehet majd finanszírozni.
Budapest, 2024. április 24., szerda (MTI) - A korábbi hasonló célú pályázat folytatásaként újra megnyílik a Tudományos Mecenatúra program, amely idén egymilliárd forintos keretösszeggel segíti a hazai tudományos eredmények láthatóságát és a magyar kutatói közösség bekapcsolódását a nemzetközi vérkeringésbe - tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-t.
A korábbi hasonló célú pályázat folytatásaként újra megnyílik a Tudományos Mecenatúra program, amely idén egymilliárd forintos keretösszeggel segíti a hazai tudományos eredmények láthatóságát és a magyar kutatói közösség bekapcsolódását a nemzetközi vérkeringésbe – tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-t.
A Horizont Európa K+I keretprogram Marie Skłodowska-Curie Actions (MSCA) program 2024-ben 1,25 milliárd euróval támogatja az élvonalbeli kutatást!
A Horizont Európa keretprogram 2. klaszterben (Kultúra, kreativitás és befogadó társadalom) új témák meghirdetése várható a 2023-2024. évi munkaprogram módosításával. A digitális technológiák témájához is szorosan kapcsolódó European Collaborative Cloud for Cultural Heritage (ECCCH) felhívásban 5 pályázat megnyitását tervezik idén júniusban, 2025. januári beadási határidővel.
A különböző anyagból készült műanyag palackok egyvelegének újrahasznosításával kísérletezik az egyik idei műegyetemi Akadémiai Ifjúsági Díjas kutató.
Az Infokommunikációs és Információtechnológiai Nemzeti Laboratórium Szakmai Napja 2024. április 16-án sok érdeklődőt vonzott.
A mikroműanyagok egyre növekvő figyelmet kapnak a társadalomban, a tudományban, a médiában és a politikában, azonban számos tévhit is kering róluk. Ebben a cikkben a mikroműanyagok kialakulását, forrásait, környezeti hatásait, kihívásait és megoldásait vizsgáljuk meg, kifejezetten a csomagolóipar kontextusában. E kulcsfontosságú szempontok vizsgálatával betekintést és megvalósítható ajánlásokat kívánunk nyújtani a fenntarthatóság és a felelős gazdálkodás előmozdításához a csomagolási gyakorlatban.
Közös projektben vett részt a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amelynek célja a magyar fogyasztók rövid és hosszú távú aflatoxin-terhelésének meghatározása a tejtermékláncban, valamint a kockázatkezelő intézkedések megalapozása. A szakemberek megállapították, hogy a hazai lakosságot jelenleg nem fenyegeti jelentős aflatoxin egészségügyi kockázat. Bár azonnali ellenintézkedések nem szükségesek, a takarmányok és élelmiszerek folyamatos ellenőrzése a lehetséges aflatoxin szennyeződésekre mégis indokolt és javasolt.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a Budapesti Corvinus Egyetemmel együttműködésben információs napot szervez 2024. május 27-én a COST (European Cooperation in Science and Technology) program által nyújtott lehetőségekről.
A 2024. március 20–21-én megtartott, immár harmadik HUN-REN Stratégiai Workshop rendezvényen számos kiváló előadó és előadás volt hallható a kutatóhelyeket érintő átfogó tudományos értékelésről, újabb nemzetközi „benchmark” példák ismertetéséről. Továbbá a kutatók mindennapi munkavégzéséhez kapcsolódó témákról, többek között az adminisztrációs terhek csökkentéséről, a kutatói bérekről és a szintlépéshez szükséges körülmények biztosításáról is beszéltek.
Webinárium a Svájci-Magyar Együttműködési Program kutatás és innováció programja 4. komponensének megjelent pályázati felhívásáról
Négy éves munkával hozta létre a Főmterv és a BME a világ egyik első dinamikus forgalomirányítási rendszerét.
Kísérleti szennyvízkezelő reaktort tervez a Miskolci Egyetem, a marokkói Université Ibnou Zohr egyetemmel és a Kisanalitika Laboratóriumi Szolgáltató Kft.-vel konzorciumi együttműködésben 67,935 millió forintból - közölte az MTI-vel a Miskolci Egyetem kommunikációs központja.
Kísérleti szennyvízkezelő reaktort tervez a Miskolci Egyetem, a marokkói Université Ibnou Zohr egyetemmel és a Kisanalitika Laboratóriumi Szolgáltató Kft.-vel konzorciumi együttműködésben 67,935 millió forintból – közölte az MTI-vel a Miskolci Egyetem kommunikációs központja.
Rekordszámú hallgatót ért el a nagy sikerű Hungarian Startup University Program az Eötvös Loránd Tudományegyetemen: az innovációs program negyedik évadának első félévét közel 290 hallgató fejezte be. Jelenleg az őszi félévben benyújtott legjobb startup-ötletek továbbfejlesztésén dolgoznak a csapatok.