Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekHazai és nemzetközi KFI hírek
Idén 18 nemzet ismertette a legfrissebb tudományos eredményeit az Alpok-Adria Együttműködés keretében
2019. április 16.
Módosítás: 2019. április 16.
Olvasási idő: 4 perc
Az Alps-Adria Scientific Workshop plenáris előadásainak keretében kapott lehetőséget tudományos eredményeinek bemutatására Dr. Nagy Orsolya kollégánk és kutatócsoportja.


Alps-Adria Scientific Workshop
Közös kép a résztvevőkről

 

Az Alpok-Adria együttműködés 2001-ben indult abból a célból, hogy a különböző nemzetek tudományos és szakmai képviselőit összefogásra sarkalló konferenciasorozatot hozzon létre. Az elmúlt évek során eddig 48 nemzet képviseltette magát, több mint 3750 résztvevővel, 4 tudományos akadémia bevonásával a 11 különböző helyszínen, és amely együttműködésből összesen több mint 1700 tudományos publikáció született.

A konferenciasorozat elején két alapelvet állítottak fel az alapítók, Jolánkai Márton, Kőmíves Tamás, Németh Tamás és Várallyay György: az egyik, hogy tematikusan kell összeállítani az előadásokat, mert ez a módszer értékteremtőbb a szakemberek számára, mint egy eklektikus mega-konferencia, amelynek méreteiből adódóan nem feltétlenül kap kellő figyelmet a tudományosság és az ismeretépítés. A másik rendező alapelv pedig, hogy az előadásokat azonnal rendelkezésre kell bocsátani minden konferencia után a résztvevők számára, hogy a hazatért kutatók rövid időn belül reflektálhassanak a frissen elhangzottakra, saját jegyzeteik alapján. Így hosszú távon, az Alpok-Adria együttműködés bölcsőként szolgál a különböző pályázati konzorciumok és kétoldalú megállapodások létrehozásához.

A tudományos, angol nyelvű workshop működése egyértelmű célokat tükröz: támogatni a tudományos kapcsolatok kialakítását, valamint bemutatni a különböző történelmi közösségekhez kapcsolódó szakmai közösségek munkásságát. Ez a közös agenda mind a mai napig lehetőséget kínál a pályakezdő fiatalok, azaz a PhD hallgatók és a fiatal kutatók számára, hogy becsatlakozzanak a nemzetközi tudományos diskurzusokba. Továbbá, tökéletes felület arra, hogy közvetlenül a professzoroktól sajátítsák el melyek a poszter-készítés alapvetései, illetve miként lehet magabiztosan prezentálni a tudományos eredményeket, következtetéseket.

 

Jolánkai Márton köszöntője
Jolánkai Márton köszöntője

 

Idén 18. alkalommal került megrendezésre az Alps-Adria Scientific Workshop Olaszországban, április első hetében. A 139 résztvevő 18 nemzet 19 különböző egyetemét és kutatóintézetét képviselte, és ezekből 62 prezentációt választottak ki további publikálásra.

Idén a fő rendező elv a Fogyasztás és az Agri-környezet kapcsolata volt, továbbá mindegyik előadás valamilyen formában kitért az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodásra, valamint az extrém éghajlati körülményekre, és az egyéb hatások mérséklésére. Fókuszpontba helyezett témák voltak még az agrárgazdaság, a vidékfejlesztés, a nem élelmiszer-ágazatok, valamint az egészségügy, az alternatív- és megújuló-energiaforrások, illetve energiahatékonyság.

A Plenáris ülés után, Elnökségek által vezetett tematikus szakmai-munkacsoportokban kerültek bemutatásra a legfrissebb tudományos eredmények, amelyeket objektív szempontrendszer szerint értékeltek, kiváltképp az előadás minőségét.

A workshop zárásaként átadták a kiemelkedő teljesítményekért járó díjakat.

A díjazottak névsora 2019-ben:

  • I. helyezettek
    Investigation of the phytohormonal and antioxidant enzymatic changes caused by Pyrenophora teres f. teres infection in barley
    Viola KUNOS – Mónika CSÉPLŐ – Magda PÁL – József BAKONYI – Klára MÉSZÁROS

  • II. helyezettek
    Land cover analysis as a tool for water resources quality assessment – example study from selected river basins of Slovakia
    Cyril SIMAN – Yvetta VELÍSKOVÁ

    The effect of phenol and PAH contaminants on different species of arbuscular mycorrhizal fungi
    Monika MALICKA – Franco MAGURNO – Katalin POSTA – Zofia PIOTROWSKA-SEGET

  • III. helyezettek
    Comparison of precision and conventional crop farming in technical and organizational terms
    András VÁNTUS – Nándor CSATÁRI – Zoltán HAGYMÁSSY – Endre HARSÁNYI

    Food safety when eating outside: an aspect of tourist safety in Cape Coast tourist destination in Ghana
    Nicholas IMBEAH

  • I. Különdíjasok
    Effect of biostimulants on grafted and self-rooted eggplant (Solanum melongena L.)
    Noémi KAPPEL – Maryam MOZAFARIAN

  • II. Különdíjasok
    Effect of the production year and artificial fertilization on the yield and protein content of Renfor (FAO 320) maize hybrid
    Éva HORVÁTH – Péter FEJÉR – Adrienn SZÉLES

  • III. Különdíjasok
    The influence of intensive and sustainable farming on the modification of mineral nitrogen (Nmin) and soil organic carbon (SOC) in Lithuanian histosoils
    Andrius ŠARKA – Gediminas STAUGAITIS

  • IV. Különdíjasok
    Application of fluorescence imaging in lettuce phenotyping for drought stress tolerance
    Marek ŽIVČÁK – Marek KOVÁR – Oksana SYTAR – Marián BRESTIČ
Utolsó módosítás: 2019. április 16.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?