Ön itt áll: PályázóknakPályázatokÉrtékelési rendszerKFI pályázatok értékelése
KFI pályázatok értékelése
NKFI Alap
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap a kutatás-fejlesztés és az innováció állami támogatását biztosító elkülönített állami pénzalap, amelynek forrása a vállalkozások által befizetett innovációs járulék és annak költségvetési kiegészítése.
Széchenyi 2020 KFI
Az NKFI Hivatal az uniós forrásból meghirdetett KFI pályázati felhívások stratégiai megalapozásának, a pályázati koncepciók előkészítésének szakpolitikai felelőse, valamint egyes konstrukcióknál, ahol a pályázati felhívás ezt előírja a pályázatok KFI szempontú szakpolitikai véleményezését, míg a visszatérítendő vagy kombinált konstrukcióknál az innovációs szakpolitikai véleményezést is elvégzi, valamint részt vesz a program monitoringjában.
Horizont 2020
A Horizont 2020 keretprogram (H2020) az Európai Bizottság kutatás-fejlesztést és innovációt a 2014 és 2020 közötti költségvetési időszakban mintegy 80 milliárd eurós költségvetéssel ösztönző keretprogramja.
Partnerségi konstrukciók
A társfinanszírozott pályázati konstrukció olyan pályázati konstrukciók, amelyeknél a nemzetközi együttműködésben – különböző programok célterületei és prioritásai mentén – megvalósuló projekteket a részt vevő országok és az Európai Unió közösen finanszírozzák.