Szeretettel várjuk a hazai és nemzetközi pályázati lehetőségek iránt érdeklődő kis- és középvállalkozásokat kerti piknikünkre! Az esemény célja, hogy segítséget nyújtsunk az eligazodásban a forrásszerzés útvesztőiben, és közösen feltérképezzük, milyen pályázati lehetőségek illeszkednek legjobban a különböző vállalkozási életszakaszokhoz és stratégiai célokhoz.
A világ mesterséges intelligencia legkiválóbb kutatói találkoznak Budapesten, hogy a legújabb fejlesztésekről, trendekről és áttörésekről beszéljenek. A háromnapos „AI Symposium 2025” a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és a szingapúri Nanyang Technológiai Egyetem (NTU) közös szervezésében valósul meg.
Az információs nap célja, hogy bemutassa a CBE JU 2025-ös munkaprogramjának kiemelt prioritásait és pályázati lehetőségeit. Az esemény keretében ismertetjük az Európai Bizottság biomassza-alapú gazdaság területén várható stratégiai lépéseit, valamint részletes tájékoztatást nyújtunk a Horizont Európa CL6 (élelmiszer, bioökonómia, természeti erőforrások, mezőgazdaság és környezet) munkaprogram 2025-ös felhívásairól. Az intenzív kapcsolatépítés mellett a rendezvény lehetőséget biztosít a résztvevők számára, hogy közvetlenül tájékozódjanak a finanszírozási lehetőségekről és az aktuális szakpolitikai irányokról.
A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) az Enterprise Horizon elnevezésű ingyenes pályázati képzési program keretében a kezdő szinttől egészen a Horizon Europe pályázat beadásáig segíti a jelentkezőket. A program elsősorban a hazai kis- és középvállalkozásoknak nyújt szakmai támogatást a közvetlen uniós forrásokhoz történő hozzáférésben.
A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) az Enterprise Horizon elnevezésű ingyenes pályázati képzési program keretében a kezdő szinttől egészen a Horizon Europe pályázat beadásáig segíti a jelentkezőket. A program elsősorban a hazai kis- és középvállalkozásoknak nyújt szakmai támogatást a közvetlen uniós forrásokhoz történő hozzáférésben.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) IP Day néven szakmai rendezvényt tart egyetemek és kutatóhálózatok részvételével.
Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás azzal a céllal jött létre, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre. Feladata összekapcsolni az egyes szereplőket: a hazai – és külföldi felsőoktatási intézményeket, tankönyvkiadókat, nyelviskolákat, szakképző intézményeket és vállalatokat az érdeklődőkkel: a diákokkal, oktatókkal és szülőkkel.
The Hungarian STEM Platform Conference, hosted among the programs of the Hungarian Presidency within the European Union, will serve as a key platform for dialogue between policymakers, industry leaders, academic experts, and international STEM organizations. The conference aims to advance R&D, promote STEM/STEAM education, and foster collaboration among universities, industries, and governments (triple helix model). With the support of the EU STEM Coalition, the event will address the critical role of STEM in tackling global challenges and building a sustainable, competitive Europe.
Jelentkezz a Design Terminál ingyenes üzleti Konzultációs napjára és indítsd el álmaid projektjét a siker útján vagy adj új lendületet vállalkozásodnak! Nyerj inspirációt, és bővítsd üzleti kapcsolataidat!
Magyarország lesz a házigazdája az Európai Tanács soros elnökségi rendezvényeként megtartott „SET Plan Konferenciának”. Az Európai Unió stratégiai energiatechnológiai tervének (Strategic Energy Technology Plan) megvitatására alkalmat teremtő találkozónak a Várkert Bazár ad otthont 2024. november 14-15-én.
Több mint 100 izgalmas programot kínálnak a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat budapesti és vidéki kutatóintézetei az idei Kutatók Éjszakáján, szeptember 27-én, pénteken. Országszerte több mint egy tucat helyszínen találhat magának kedvére való kalandot, aki belevetné magát a tudomány sűrűjébe.
Az innováció – gondolkodásmód. Célja, hogy friss szemmel lássuk a világot, megkérdőjelezzük a normákat, és keressük a módját, hogyan tegyük lehetővé a látszólag lehetetlent. A Nemzeti Innovációs Ügynökség által szervezett HUNGARY INNOVATION SUMMIT ezt a gondolkodásmódot erősíti, egyben a teljes innovációs ökoszisztéma felé szól: együttműködéseket dinamizál, partnerségeket ösztönöz és motiváló gondolatokat, ötleteket inspirál. A rendezvény során a résztvevők betekintést nyerhetnek a legújabb technológiai fejlesztésekbe, startup megoldásokba és üzleti trendekbe.
A SciComp24 szakmai rendezvény célja, hogy elősegítse a tudományos számításokkal, szimulációkkal, adattudománnyal és mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatók közötti párbeszédet, ötletcserét és közös gondolkodást.
A Research Executive Agency (REA) 2024. november 12-én (9:30-13:00) online információs napot szervez a Marie Skłodowska-Curie Actions (MSCA) Doctoral Networks konstrukciójával kapcsolatosan.
A Pannon Egyetem Tudás- és Technológiatranszfer Központja (T3K) az Egyetem innovációs potenciáljának minél szélesebb körű megismertetése, a fejlesztések és innovatív eredmények piacosításának elősegítése, valamint új partner kapcsolatok és együttműködések kialakítása érdekében 2024. május 21-én Pannon Innovációs Napot szervez.