A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) az Enterprise Horizon elnevezésű ingyenes pályázati képzési program keretében a kezdő szinttől egészen a Horizon Europe pályázat beadásáig segíti a jelentkezőket. A program elsősorban a hazai kis- és középvállalkozásoknak nyújt szakmai támogatást a közvetlen uniós forrásokhoz történő hozzáférésben.
A program három, egymásra épülő felkészítő alkalomból áll, amelyeket külön-külön is igénybe lehet venni, de egy HE pályázatokban még nem jártas vállalatoknak javasolt a három képzési szinten egymást követően részt venni. A workshopokon max. 30 fő részvétele lehetséges, az egyes képzéseket az év során, a jelentkezések és aktuális felhívások függvényében többször megismételjük.
- A kezdő képzés során a vállalkozások áttekintést kapnak a Horizon Europe Pályázati rendszer sajátosságairól, felmérhetik, hogy érdemes-e pályázniuk.
- Ezt követően a haladó szinten a konkrét pályázati felhívásokat, pénzügyi szabályokat, konzorciumépítési lehetőségeket mutatja be az Ügynökség hazai jó példákkal, gyakorlati tapasztalatokkal alátámasztva.
- A harmadik szinten pedig az EIC pályázat beadását tervező vállalkozásokat segíti az Ügynökség egyéni mentorálással egészen a pályázat beadásáig.
Progress - Enterprise Horizon workshop
A Progress a második, haladó szint. Itt már elvárt, hogy a résztvevőnek legyenek ismeretei a Horizon Europe pályázati rendszeréről, és képes legyen körvonalazni, hogy milyen pályázat/felhívás lehet érdekes számára. Ezen a kurzuson részletesebben ismertetjük az egyes pályázati struktúrák felépítését, specifikus elvárásait, egyedi értékelési rendszereit, pénzügyi és elszámolhatósági kérdéseit. Bemutatásra kerülnek a Horizon Europe Clusterek aktuális felhívásai, a Missziók, az EIC pályázatok, a tematika ennek megfelelően változik. Az aktuális felhívások mellett bemutatjuk a konzorcium építés taktikáit, valamint sikeres pályázók is beszámolnak a tapasztalataikról, illetve a résztvevők személyesen is megismerkedhetnek majd az adott téma nemzeti kapcsolattartóival is.
A NIÜ szakemberein kívül tehát külső szakértőket is megszólaltatunk, akiknek személyes tapasztalata van - akár sikeres pályázóként, akár értékelőként - a pályázati rendszerről.
Dátum: 2025.05.27., 09:30-13:00
Helyszín: 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
Agenda:
- Előzetes ismeret szükséges a Horizon Europe pályázati rendszerről.
- A résztvevő képes legyen körvonalazni, hogy milyen pályázat/felhívás lehet érdekes számára.
- A résztvevő az egyes pályázati struktúrák felépítéséről, specifikus elvárásairől, egyedi értékelési rendszereiről, pénzügyi és elszámolhatósági kérdéseiről kap tájékoztatást.
- Megismerhetők lesznek a Horizon Europe Clusterek aktuális felhívásai, a Missziók, az EIC pályázatok.
- A résztvevők konzorciumépítési taktikákat sajátíthatnak el.
- Korábbi sikeres pályázók beszámolnak tapasztalataikról.
- A résztvevők megismerkedhetnek az adott téma nemzeti kapcsolattartóival is.
Jelentkezés és bővebb információ: https://niu.hu/service/progress-enterprise-horizon-workshop