Amikor bemegyünk egy üzletbe, fel sem tűnik, milyen szolgálatkészen nyílik ki nekünk az ajtó – a fotocellák elterjedése óta ez mindennapos dolog. Azt is megszoktuk, hogy távirányítóval kapcsolgatunk mindent: ezek a távirányítók pedig infravörös fénnyel működnek. De vajon milyen lenne a világ, ha a sejtekbe is be lehetne építeni fénnyel kapcsolható távirányítókat? A Pécsi Tudományegyetemen a HU-rizont Program keretében magyar kutatók fénnyel működő molekuláris kapcsolókat vizsgálnak. Az NKFI Hivatal által finanszírozott nemzetközi kutatás vezetője dr. Lukács András Szilárd.
Élénken él még mindannyiunk emlékezetében a 2020-as pandémia. Azóta feszülten figyeljük a híreket, amelyekben vírusokról, járványokról esik szó, hiszen a tudomány arra figyelmeztet, hogy a mai globális világunkban nagyon gyorsan lábra kaphatnak újabb és újabb járványok. A Pécsi Tudományegyetemen a HU-rizont Program keretében magyar kutatók a legkiválóbb nemzetközi partnerekkel együttműködve dolgoznak azért, hogy csökkenjen ennek az esélye.
Megjelent az NKFI Hivatal Horizont Európa Nemzeti Kapcsolattartó Pont csapat 2026. februári NCP Bulletinje! Az összeállítás átfogó képet ad a csapat elmúlt havi szakmai tevékenységeiről, programjairól és fejlesztéseiről, valamint betekintést mindennapi NCP feladatokba.
A Horizont Európa keretprogram egyéni kutatói mobilitást támogató Marie Skłodowska-Curie Actions programja évről évre meghirdetett Postdoctoral Fellowships (MSCA PF) felhívására fiatal posztdoktor kutatókat fogadó intézmények pályázhatnak, a kutatóval közösen összeállított, kiváló és innovatív kutatási projekt megvalósítását célzó pályázattal.
Idén, a HU-rizont program harmadik kiírásában ismét 8 milliárd forintos támogatási összeget biztosítunk kutatási pályázatokra - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A légúti betegségek számtalan módon teszik keservessé a mindennapi életet, és nagyon sok embert érintenek hazánkban is. Hogyan segíthet rajtuk a mesterséges intelligencia, és hogyan forradalmasíthatja egy pécsi vezetésű nemzetközi kutatói csapat által fejlesztett eszköz a jövő egészségügyi ellátását?
2026. március 18-án a Néprajzi Múzeumban tartott gálavacsora keretében adták át a 2025. évi innovációs teljesítményeket elismerő Magyar Innovációs Nagydíjat és a további 9 ágazati innovációs díjat. A tudósokból és elismert gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottság elsősorban az innovációkkal elért gazdasági eredmények és a társadalmi hasznosság alapján választotta ki a legjobb innovációs teljesítményeket. A 2025-ös Innovációs Nagydíjat a Kravtex-Kühne Csoport kapta a Credobus Econell Next és a Credobus Electronell ultraalacsony tömegű városi-elővárosi autóbusz modellcsalád kifejlesztéséért.
2026. március 19-én rendezték meg az első InnoSummit innovációs konferenciát, amelynek célja a hazai innovációs kultúra fejlesztése, a legjobb nemzetközi és hazai gyakorlatok népszerűsítése, a sikeres innovációs ökoszisztémák működésének megértése és bemutatása. A Magyar Innovációs Szövetség és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közösen szervezett konferenciáján kiderült: a gazdaság tartós fejlődése szempontjából kulcskérdés az innovatív cégek számának növelése, a kritikus tömeg eléréséig és azon túl is.
Budapest, 2026. március 16. – A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) újra megnyitja népszerű pályázatát, amely hazai vállalkozások, kutatóhelyek, valamint magánszemélyek számára nyújt akár 7,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást a szellemi termékeik védelmével kapcsolatos tevékenységekhez.
Tájékoztató előadássorozat indul a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamin a Nemzeti Innovációs Ügynökség szervezésében, mely keretében egy-egy tudományos és technológiai szakdiplomata (TéT attasé) mutat be egy, az állomáshelyén aktuális tudományos, K+F, innovációs témát, valamint nemzetközi jó gyakorlatot.
Megjelent az NKFI Hivatal Horizont Európa Nemzeti Kapcsolattartó Pont csapat 2026. januári NCP Bulletinje! Az idei év első összeállítása átfogó képet ad a csapat elmúlt havi szakmai tevékenységeiről, programjairól és fejlesztéseiről, valamint betekintést mindennapi NCP feladatokba.
Idén közel kétszer annyi hazai innovációs projekttel neveztek, mint korábban bármikor.
Genzler Noémi, az NKFI Hivatal Horizont Európa csapat 6. klaszter NCP tagja részt vett január 20-án Brüsszelben rendezett CARE4BIO konzorciumi partnerkereső rendezvény előkészítésében, szervezésében, és Brüsszelben a helyszíni megvalósításban. A nagy sikerű esemény több mint 300 motivált résztvevőt hozott össze a Horizont Európa 6. klaszter „Élelmiszer, biomassza alapú gazdaság, természeti erőforrások, mezőgazdaság és környezet” fókuszterületén.
Egyetemek, startupok, spinoffok, klaszterek!
Gondolkodjunk közösen!
Mi motivál innovációra?
Milyen kutatási infrastruktúrákra lenne szükség?
Milyen erősségekre lehet építeni – és milyen akadályokat kell lebontani?
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal átfogó kérdőíves kutatást indított annak érdekében, hogy valós piaci tapasztalatokra építve erősítse a kkv-szektor versenyképességét és az innovációra épülő együttműködéseket. Töltse ki kérdőívünket!
32 ország 700 versenyzője közül szerzett mindkét magyar diák negyedik helyezést
A tavalyi eredményes szereplést folytatva idén ismét az élmezőnyben végeztek a Magyar Innovációs Szövetség által delegált magyar diákok a Taiwan International Science Fair-en (TISF), az egyik legrangosabb nemzetközi tudományos kiállításon és versenyen.
Megalakul a Horizont Európa NCP Koordinációs Iroda. Fejtsük meg ezt a három szót: kik is azok az NCP-k, miért van szükség koordinációra köztük, és miben nyújt előrelépést egy iroda? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a magyar Horizont Európa Nemzeti Kapcsolattartó Pont hálózat koordinátorával, Pivarcsiné Fekete Dórával és a Nemzetközi Együttműködési Főosztály vezetőjével, dr. Schenk Borbálával.
Tudta, hogy az NKFI Hivatal Horizont Európa Nemzeti Kapcsolattartó Pont (NCP) csapata 10 olyan nemzetközi projektben vesz részt, ami más országok NCP hálózatával együttműködésben hozzájárul a magyar pályázók széles körű tájékoztatásához, támogatásához, és a nemzetközi partnerkeresés megkönnyítéséhez?
A Nagydíj mellett további 9 ágazati díj várja az innovatív vállalkozásokat
Az NKFIH Horizont Európa Nemzeti Kapcsolattartó Pontjai 2026. január 20. és március 31. között 17 tájékoztató webináriumot tartanak a keretprogram összes területét áttekintve a magyar pályázók érdeklődésére fókuszálva.
Tudta, hogy a Horizont Európa keretprogramban 2026-27. során több, mint 700 új pályázati felhívás érhető el, amelyekre magyar szervezetek is pályázhatnak?
Felhívások a kutatás és innováció szinte minden területén elérhetők – az okos mobilitástól a zöld energián át a társadalomtudományig vagy a robotikáig. A felhívásokat frissen tette közzé az Európai Bizottság, most van a megfelelő időpont arra, hogy megismerje és kiválassza az Ön számára megfelelőt és megkeresse a nemzetközi konzorciumi partnereket.