A Nemzetközi Génsebészeti és Biotechnológiai Központ (International Centre for Genetic Engineering and Biotechnology, ICGEB) kollaboratív kutatási pályázatot hirdet.
Karikó Katalin és Krausz Ferenc mellett a Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként Viczián Dániel is ott lehetett a stockholmi Nobel-díj átadón, hiszen a fiatal tehetség Magyarországot képviselte a 2023. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-on, és az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremónián és banketten. Dániel „Antioxidáns hatású enzimutánzó nanokompozitok előállítása” c. munkájával a 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpián III. díjban részesült.
Egy nemzetközi kutatócsoport az ELTE kutatóinak közreműködésével eddig nem ismert térszerkezeteket, óriás "mágneskígyókat" talált a Nap mágneses terében - közölte az ELTE az MTI-vel szerdán.
A kormány célja, hogy 2040-re Magyarország az innováció alapján a világ kétszáz országa közül benne legyen az első tízben – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden Győrben, a Tudományos és Innovációs Park épületének átadóján.