A Nature, a világ vezető tudományos hetilapja a közelmúltban dicsérő cikket közölt Pálinkás József tudományszervezői munkájáról. A lap egyebek mellett arról ír, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke olyan pályázati rendszert hozott létre, amely lehetővé teszi, hogy a legkiválóbb magyar kutatók saját hazájukban a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő színvonalon dolgozhassanak. Az írás – bár jelzi a magyar demokrácia állapotáról szóló negatív véleményeket is – kétségtelenül javíthat a magyar tudomány globális megítélésén.

Gratulálok! Szerintem a 168 Órában még nem kezdődött így interjú az Orbán-kormányzat magas beosztású hivatalnokával, de a térségben egyedülálló Nature-cikk ezt indokolttá teszi. Az írás elsősorban az Élvonal programot méltatja, amelynek keretében egész Európában versenyképes pénzügyi keretet kapnak olyan magyar kutatók, akik saját tudományterületükön bekerültek a legtöbbet idézett tíz százalékba. Ez egyfelől örvendetes, de nincs-e ebben némi elitizmus? Nem azokat segíti, akik amúgy is boldogulnak, amúgy is el tudnak nyerni kutatási pénzeket a nemzetközi versenyben? Én ezt a másik oldalról közelítem meg.

Valóban olyan kutatókról van szó, akik a globális világversenyben tudtak elnyerni támogatásokat, úgynevezett granteket például az Európai Kutatási Tanácstól (ERC). Ám ezzel a háttérrel gyakran el is mennek másik országba. A legutóbbi ERC-fordulóban magyar kutatók öt pályázatot nyertek, az osztrákok hetet. Nem rossz arány, ha az anyagi hátteret is összehasonlítjuk.

Csakhogy a nyertesek közül Magyarországról egy elmegy, és úgy alakult, hogy Ausztriába a térségből három kutató is érkezett. Az arány így rögtön tíz-négy lesz, ami már egyáltalán nem hangzik olyan jól. A programnak tehát az a célja, hogy a világ élvonalába tartozó magyar kutatók közül kutatócsoportjaikkal együtt minél többen maradjanak itthon, és folytathassák a munkát olyan feltételek között, amelyek vonzóak lehetnek külföldiek számára is. Érdekes, hogy az Élvonal programban az orvosi és biológiai tudományok aránya nagyjából tíz százalékkal magasabb, mint egy sokkal több tudományterületet összefoglaló gyűjtőkosáré, a matematikai, fizikai, kémiai és mérnöki tudományoké. Okosabbak lennének a magyar orvoskutatók, mint a fizikusok?

Inkább azt jelenti, hogy Magyarországon hagyományosan igen erősek az élettudományi kutatások. Az idegtudományban például Grastyán Endre és Szentágothai János életműve máig is ható erő, hiszen voltak olyan tanítványaik, akik később szintén maguk köré gyűjtötték, segítették legjobb diákjaikat, hogy egyszer legyen kinek átadni a stafétabotot. Ezeket a hagyományokat, ezeket a műhelyeket nekünk is meg kell becsülnünk.

A cikk nem csak dicsér, Magyarországgal kapcsolatban érintőlegesen autokrata és xenofób tendenciákról is ír, megemlítve, hogy voltak fiatal kutatók, akik azt mondták a lap újságírójának, hogy ők nem mernek bírálatokat megfogalmazni, mert az kettétörheti a karrierjüket. Erről mit gondol?

Magyarországon ma túl sok dolognak van politikai éle. Arra törekszem, hogy a tudományos kutatásban ne legyenek politikai interferenciák, ne legyen politikai részrehajlás. Túl kevés kiemelkedő tudósunk van ahhoz, hogy akár egyet is elveszítsünk azért, mert a világról egy kicsit mást gondol, mint bármelyik aktuális kormány. Ebben az országban a pártoskodás már nagyon sok kárt okozott, hadd emlékeztessek arra, hogy Neumann Jánost például nem választották meg a Magyar Tudományos Akadémia tagjává, és erre nem lehet nagyon büszke az Akadémia.

Tehát néha az sem garantálja a döntés bölcsességét, ha azt egy kollektív testület, a közgyűlés hozza meg. Apropó, testületek! Egy kutató, akivel a cikkről beszéltem, azt mondta: Pálinkás a jó király. Minden hatalmat a kezében összpontosít, és azzal kétségtelenül a tudomány, az innováció ügyét szolgálja, de nincsen fölötte olyan kollektív testület, amelyik ellenőrizhetné.

Ez tényszerűen nem igaz. A hivatal működését meghatározó 2014-es jogszabály alapján a felhívások tervezésében és a pályázatok értékelésében két nagy szervezet is részt vesz. Az egyik az Innovációs Testület, amely kilenc elismert szakemberből áll, és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap finanszírozással kapcsolatos javaslatait fogalmazza meg. Nyilván az intézmény elnökének kell vállalnia a döntések és az azzal járó kötelezettségek felelősségét, de én sohasem döntök a jóváhagyásuk nélkül.

Ez tanácsadó vagy döntéshozó testület?

Ez javaslattévő testület, ám még sohasem fordult elő, hogy az indítványukat visszaadtam volna. De az alapkutatást támogató kutatási témapályázatok ügyében is többszintű a döntéshozatali rend. Van négy kollégiumunk, ezek alatt vannak zsűrik, amelyek döntenek a pályázatokról, és a folyamat kezdetén, az egyes pályázatok első értékelésén anonim bírálók dolgoznak.

Az ő javaslatait tárgyalják meg a zsűrik a sorrend kialakításakor. Az anonim értékelőket is a zsűrik választják ki, rendelik az egyes pályázatokhoz a 15 000 fős szakértői adatbázisunkból.

A zsűrik tagjait ki nevezi ki?

A zsűrielnökökből álló kollégiumok tesznek javaslatot a zsűrik tagjaira, a kollégiumi elnököket én nevezem ki.

Magyarország 2016-ban kilenc helyet javított a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában. Ez rá is fért, mert 2015-ben messze elmaradtunk a visegrádi országok, sőt Románia mögött is.

Most a 60. helyen állunk a 137 ország közül. A magyar GDP viszont a 34. az OECD listáján. Ehhez képes a hatvanadik helyezés nem hangzik jól.

Nem hangzik jól, javítanunk kell a versenyképességünkön. A Világgazdasági Fórum listája viszont tizenkét pillért sorol fel az intézmények állapotától kezdve az egészségügy helyzetén át, mondjuk, az üzleti infrastruktúra fejlettségéig, amelyekhez összesen 114 indikátort sorolnak. Ezek között van olyan, amelyben jobban állunk, másban viszont lemaradtunk. Nagyon nagy a szórás.

Nézzünk konkrét területeket. A Kopint-Tárki kiemelte, hogy a leggyengébb versenyképességi pont Magyarországon a kormányzati kontraszelekció és a rossz intézményrendszer. Mit szól hozzá?

A bevezető kérdésben engem magas beosztású kormányhivatalnokként említett. Ennek alapján, ugye, nem várja tőlem, hogy kommentáljam munkaadóm, a kormány tevékenységét? Az én hatóköröm a kutatás-fejlesztés ügyeire terjed ki.

Jó, beszéljünk erről. Magyarország megint az utolsó helyen áll a régióban a felsőoktatás és az innováció ügyében is.

Tény. Viszont szinte minden indikátoron sikerült javítanunk a Világgazdasági Fórum értékelése szerint is. Öt helyet javítottunk az innovációs kapacitásban, öt helyet a tudományos kutatómunkát végző intézmények minőségében, és 41 helyet az egyetemek és a vállalati szektor együttműködésében.

Mi a legnagyobb visszahúzó erő? Gondolom, eleve gúzsba kötve kell táncolni, amikor Magyarország mélyen az uniós átlag alatt, a költségvetés 1,2 százalékát szánja kutatás-fejlesztésre.

Ez bizony így van. Szűk keresztmetszet a költségvetés kutatás-fejlesztési és innovációs ráfordítása. Ugyanakkor a forrásokat értékteremtő módon csak felkészült szakemberek tudják felhasználni. Az említett versenyképességi rangsor innovációs mutatóinak mindegyikében javítottunk, kivéve azt, hogy nagyon kevés a mérnök és a kutató.

Tavaly nemzetközi testület adott közre jelentést a magyarországi kutatási és innovációs rendszerről. Egy érdekes ellentmondásra is rámutattak: az egyetemek és kutatóintézetek támogatása hátulról az ötödik az EU-ban, miközben az állam által kifizetett vállalati támogatások aránya a második legmagasabb a 28 uniós tagország között. A vállalatoktól várnánk a tudásgazdaság kialakítását a kutatóhelyekkel szemben?

Korábban éppen arra panaszkodtak, hogy kevés volt a vállalati ráfordítás. Amikor 2016-ban az értékelés készült, az ellenkező irányba lendült ki az inga. Vissza kell lendíteni, aminek viszont nem az a módja, hogy elvegyünk a vállalati szektortól, hanem hogy a költségvetés fordítson több pénzt a kutatás-fejlesztésre, innovációra. Ebben egyébként előreléptünk a 2016–17-ben hozott döntésekkel, de ez nem elég. Én azt javasoltam a kormánynak, hogy 2019-ben az NKFIH Alap költségvetését duplázzuk meg. Az ország fejlődése látja kárát, ha nem fordítunk többet kutatás-fejlesztésre.

Látszik a fogadókészség?

Ez majd akkor derül ki, amikor az Országgyűlés a 2019-es költségvetést tárgyalja.

Mit tart az óév legfontosabb eredményének?

Ennek a hivatalnak az elsődleges funkciója a kutatás-fejlesztés és innováció finanszírozási rendszerének létrehozása, működtetése. A pályázati portfólió kialakításakor az volt a legfontosabb célom, hogy a rendszer a különböző szereplők, az egyetemek, kutatóintézetek, nagyvállalatok, kis és közepes vállalatok, valamint a mikrovállalkozások mindegyikének számára kiegyensúlyozottan kínáljon forrásokat. Legyen egyensúly az alapkutatás, az alkalmazott kutatás és az innováció között. Ebben lényeges a haladás.

Az elmúlt három évben háromezer projekt támogatásáról döntöttünk, összességében csaknem 600 milliárd forintos értékben, aminek nagyjából fele a vállalkozások innovációs projektjeit finanszírozza.

Az is fontos eredmény, hogy az ország nyolc városában olyan együttműködési központokat hoztunk létre, amelyek a következő években meghatározzák az ipar és az egyetemek, kutatóintézetek közös munkáját. Ugyanakkor sok vitám is van a források megosztásáról: nem lehet egy országban úgy innovációs rendszert működtetni, hogy nincs megfelelő, sőt egyes területeken világszínvonalú alapkutatás.

Nem lehet, mert enélkül nem termelődik ki az innovatív vállalkozások működésébe átültethető tudás, és nem alakul ki az innovatív gondolkodást ösztönző környezet.

Péter Rózsa matematikus írta ironikusan azokról, akik minden kutatást azonnal pénzre akarnak váltani, hogy mivel a krumplinak csak a gumója ehető, ezért gondosan irtani akarják a szárát, leveleit, virágját.

Igen, azok nélkül gumó sem lesz. Az elmúlt év, sőt az elmúlt évek legfontosabb törekvése az volt, hogy a meghatározó szereplők számára létrehozzuk a testre szabott pályázati konstrukciót. A legfontosabb dolog tehát 2017-ben ennek a rendszernek a finomhangolása volt, de fontos eredmény, hogy tovább tudtuk vinni a nemzeti kutatási programjainkat, például az agykutatási programot, a kiemelkedő halálozási kockázattal járó betegségek gyógyításának eredményességét javító programokat, a víz-egészség-élelmiszer programot, vagy újabban egy nemzeti kvantumtechnológiai programot.

Magyarországon a kutatás-fejlesztésre fordítható uniós és hazai források aránya az elmúlt években három a kettőhöz volt, tehát a nagyobb rész származott a gazdagabb EU-országok adófizetőitől. A kormányzat nagy ütemben hívja le ezeket a forrásokat. Mi lesz, ha a választási év után jön az apály? Ha megszűnik a finanszírozás, akkor sok korábbi költés is teljesen értelmetlenné válik.

Ez bizony igaz. Ha egy rendszerbe hirtelen beteszünk sok pénzt, később viszont leáll a finanszírozás, az pénzkidobássá változtatja a korábbi befektetést is. Ha megvesznek egy nagy berendezést, és aztán nem működtetik, akkor azt fölösleges volt beszerezni. Tény, hogy sokan tartanak attól, hogy 2020 után jön majd egy nagy visszaesés, erre is az a válaszom: 2019-ben meg kell duplázni az NKFIH Alap költségvetését, hogy fenntartsuk a versenyképesség növekedési pályáját, pótoljuk a forrást, ami 2020-tól kieshet. Igaz, én úgy gondolom, hogy strukturális alapok azért léteznek majd a következő uniós költségvetési ciklusban is. Persze nem kell jósnak lenni, hogy a csökkenésüket előre lássuk: Nagy-Britannia kilépésével tízszázaléknyi befizetés kiesik.

Hogyan tovább az új évben? Olvastam, hogy az egyik slágertéma a mesterséges intelligencia lesz.

Igen, de összességében 82 milliárdos keretösszegű felhívást teszünk közzé, amiből a legnagyobb tétel a vállalatok számára meghirdetett harmincmilliárdos kutatásfejlesztési, innovációs pályázat. A cél természetesen a vállalatok versenyképességének javítása, annak ösztönzése, hogy fejlesztéseikkel választ adjanak a digitális korszak kihívásaira. Lesz egy 26 milliárdos nagy felhívás a vállalatok és az egyetemek együttműködésére, illetve öt program is indul az egyetemi és kutatóintézeti szférában. Az egyik a mesterséges intelligencia kutatási hálózatának létrehozására, egy másik a szegedi lézerközpontban folyó kutatások finanszírozására. További programok indulnak a cybertér biztonságának, az egészséges ivóvízellátással kapcsolatos kihívásoknak a kutatására, illetve megerősödik a gyógyszeripar számára elengedhetetlenül fontos fehérjék tanulmányozásának programja is. Ez utóbbi is kapcsolódik egyébként a mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségeihez, hiszen az orvosi képfelismerő rendszerek hamarosan eljuthatnak odáig, hogy a felvételeket egy-egy program képes legyen felismerni, elemezni.

Tudom, hogy nem szeret jósolni, de egy ügyben mégis erre kérem. Ha pont egy év múlva találkozunk, akkor ön szerint Magyarországon lesz-e még a CEU?

Igen. Itt lesz.

PÁLINKÁS JÓZSEF (1952) atomfizikus, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) alapító elnöke. 1977-ben szerzett fizikusi diplomát a Szegedi Tudományegyetemen, majd az MTA Atommagkutató Intézetének ösztöndíjasa lett. 1991-től az intézet igazgatója. 1995-ben az MTA levelező tagja, 2004-ben rendes taggá választották. 2009-től a londoni Európa Akadémia tagja. 1998-ban az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára, 2001-től miniszter. 2008 és 2014 között az MTA elnöke, megbízatásának lejárta után az NKFIH létrehozásával megbízott kormánybiztos, majd az intézmény elnöke.

Forrás: 168 ÓRA - 2018. 01. 04. (30,31,32,33. OLDAL)