Ön itt áll: A HivatalrólA HivatalrólSzervezeti felépítésELI rendkívüli követ
Dr. Fülöp Zsolt
Dr. Fülöp Zsolt - az ELI konzorcium nemzetközi koordinációjáért felelős rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter
2017. február 17.
Módosítás: 2018. október 02.
Olvasási idő: 4 perc

az ELI konzorcium nemzetközi koordinációjáért felelős rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter

Dr. Fülöp Zsolt Az ELI-ALPS nagyprojekt magyarországi megvalósításának koordinálásáért, az ELI-European Research Infrastructure Consortium tagjaival folytatandó tárgyalásokért és az ELI létesítmények kutatási kapacitásai hazai és nemzetközi hasznosításának elősegítéséért felelős, kormányközi egyeztetésekre is felhatalmazott személy az ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét gyakorló szervezet kijelölésével kapcsolatos intézkedésekről szóló 1777/2016. (XII. 15.) Korm. határozat szerint.

Rendkívüli követ a szegedi ELI lézerközpont kapacitásainak nemzetközi hasznosításáért

 

Felsőfokú tanulmányok

  • 2010: MBA, Debreceni Egyetem
  • 2006: a Magyar Tudományos Akadémia doktora
  • 1995: angol szakfordító, kitüntetéses diploma, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
  • 1993: Ph.D. fizikai tudományok, summa cum laude, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
  • 1989: okleveles fizikus, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen

Szakmai életút

  • 2016-tól: tudományos tanácsadó, Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete
  • 2008-2015: igazgató, Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete
  • 2005-2007: igazgató-helyettes, Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete
  • 2003-2005: osztályvezető, Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete
  • 1989-től: Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete

Tudományos tevékenység
Mintegy 4000 tudományos cikk angol nyelven a kísérleti nukleáris asztrofizika témaköréből

Fő kutatási területek, együttműködő partnerek

  • földalatti nukleáris asztrofizika: LUNA együttműködés, LNGS, Olaszország
  • egzotikus atommagok: RIKEN, Wako, Japán
  • asztrofizikai p-folyamat:
    • rugalmas szórások: University Lisbon, Portugália
    • a-indukált reakciók: Notre Dame University, USA
    • statisztikus model:  University Basel, Svájc

Meghívott előadó

  • 2015: EuNPC Groningen, Hollandia
  • 2014: ATHENA final workshop, Como
  • 2011: P-process Workshop, Istanbul, Törökország
  • 2010: Nuclei in the Cosmos XI, Heidelberg, Németország
  • 2008: SARAF Workshop, Izrael
  • 2007: Annual NuSTAR Meeting, GSI, Németország
  • 2005: Central Europe Nuclear Physics North-East European Network Meeting, Prága, Csehország
  • 2005: 3rd Sandanski Coordination Meeting on Nuclear Science, Alben
  • 2005: Carpathian Summer School of Physics, Mamaia, Románia
  • 2004: Experimental Nuclear Astrophysics - Challenges and Opportunities Workshop,  Karlsruhe, Németország
  • 2004: ELFT Fizikus Vándorgyűlés, Szombathely
  • 2004: Nuclei in the Cosmos VIII, Vancouver, Kanada
  • 2004: Advances and Challenges in Nuclear Astrophysics Workshop, ECT Trento, Olaszország
  • 2003: Nuclear Structure and Related Topics,  Dubna, Oroszország
  • 2001: MTA Fizikai Tudományok Osztálya Tudományos Ülése

Folyóiratok referálása, szerkesztett kiadványok, bírálati munka

  • Central European Journal of Physics
  • European Physical Journal A
  • Nuclear Instruments and Methods B
  • Nuclear Physics A
  • Journal of Physics G
  • Proceedings of NPA-2, Springer, European Physical Journal A27 (2006)
  • Proceedings of NPDC17, Elsevier, Nuclear Physics A719 (2003)
  • Proc. of European Workshop on Heavy Element Nucleosynthesis, (1994)
  • 2006- European Science Foundation pályázati bíráló
  • 2006: NKTH pályázati bíráló
  • 2007- OTKA pályázati bíráló
  • 2009- KPI pályázati bíráló
  • 2014- European Physical Journal Plus: managing editor
  • 2014- Europhysics News: Editorial Advisory Board tag

Pályázatok témavezetése

  • ESF EUROCORES: EUROGENESIS 2010-
  • OTKA  (F4350, CW015604, W016638, T042733, K068801, NN83261, K101328, K120666)
  • OM (2002: konferenciaszervezés, 2003: DVD-kiadás)
  • EU-HPRI (2002: TARI P01/02, 2003: TARI P01/03)
  • EU-ILIAS (2004: P07/04, 2006: P2006-07-LNGS, 2007: P2007-03-LNGS)
  • NKTH (Japán-magyar TéT, JAP-16/06) 

Külföldi tanulmányutak

  • 1996-1997: Bochum, Németország (alacsonyenergiás mérések)
  • 1997-2000: Tokió, Japán (radioaktív nyalábok)

Részvétel nemzetközi és hazai szakmai szervezetekben

  • 2006-tól: az Európai Fizikai Társulat (EPS) egyéni tagja
  • 2007-12: Az EPS Magfizikai Bizottságának rendes tagja
  • 2008-11: A NuPNET FP7 magfizikai hálózat magyar képviselője
  • 2008-tól: Az MTA Magfizikai Bizottságának tagja
  • 2009: Az EPS Magfizikai Bizottságának választott elnöke
  • 2009-12: A Debreceni Egyetem Természettudományi Doktori Tanács tagja
  • 2010: az ESF NuPECC Long Range Plan nukleáris asztrofizikai szerkesztőbizottságának tagja
  • 2010-11: Az EPS Magfizikai Bizottságának elnöke
  • 2010-től: Országos Atomenergia Hivatal Tudományos Tanácsának tagja
  • 2012: Az EPS Magfizikai Bizottságának leköszönő elnöke
  • 2012-16: Az EPS Végrehajtó Bizottságának tagja
  • 2012: Academia Europaea
  • 2012: Tárca- és Szervezetközi Kutatási Infrastruktúra Munkacsoport elnöke
  • 2013-tól: A DEFA (Debreceni Egyetem Fejlesztéséért Alapítvány) kuratóriumi elnöke
  • 2013-tól: Debreceni Egyetemi Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács tagja
  • 2013-tól: CCB (Cyclotron Center Bronowice) Krakkó, Users Board tag
  • 2014-től: ELTE címzetes egyetemi tanár
  • 2014-től: MTA Vagyonkezelő Testület tagja
  • 2014-től: Debreceni Egyetem Fizika Doktori Iskola Magfizika Alprogram vezetője
  • 2014-től: IFMIF-ELAMAT Tudományos Bizottság tagja

Ismeretterjesztés

  • 1989-tól: ATOMKI bemutató előadások középiskolás diákoknak
  • 2004: ATOMKI-t bemutató Fizikai Szemle különszám szerkesztése
  • 2004: Az „Element Genesis” c. ismeretterjesztő DVD magyar kiadása
  • 2008: Az UNESCO-EOLSS enciklopédia „Nukleáris folyamatok a természetben” c. moduljának szerkesztése
  • 2009: „A magfizika az elemek születésének nyomában” c. könyvfejezet társszerzője (Szemelvények a nukleáris tudomány történetéből – Emberek, eszmék, történetek)
  • 2010: „Elemi álom” című ismeretterjesztő film tudományos szakértője
  • 2012: „Az ördög köve” című kalandregény szakértői csapatának tagja
  • 2012: A „Természet Világa” májusi számának konzulense 
  • 2015: A MIAZMA ismeretterjesztő kalandjáték konzulense

Díjak, kitüntetések

  • 1992: ATOMKI Ifjúsági díj
  • 1994: ATOMKI Schlenk Bálint díj
  • 2004: ELFT Selényi díj
  • 2006: ATOMKI Szalay-díj
  • 2006: MTA Fizikai Osztályának díja
  • 2010: Hatvani István díj
  • 2016: Magyar Érdemrend Tisztikereszt
  • 2016: Debrecen “Pro Urbe” díj

Nyelvtudás

  • angol – C típusú felsőfokú nyelvvizsga
  • orosz – C típusú felsőfokú nyelvvizsga
  • német –  C típusú középfokú nyelvvizsga

Személyes adatok

  • Születési idő: 1964. november 12.
  • családi állapot: nős, öt gyermek édesapja
Utolsó módosítás: 2018. október 02.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?