Budapest, 2025. február 12. – A Nemzeti Tudománypolitikai Tanács döntése alapján megszületett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap idei Programstratégiája, amely immár részleteiben is megismerhető. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter tavaly decemberben már bejelentette, hogy 2025-ben az NKFI Alap hazai forrásai és a GINOP Plusz innovációs célú pályázatai együttesen mintegy 215 milliárd forintnyi támogatást kínálnak a magyar kutatási és innovációs ökoszisztémának.
Ennyiből indulhatnak el, illetve folytatódhatnak tovább a kutatást és az innovációt ösztönző pályázati programok hazánkban.
Az NKFI Alap 2025. évi pályázatai a Neumann János Program fő céljához igazodnak: Magyarország 2030-ra kerüljön a világ legjobb huszonöt, 2040-re pedig a világ legjobb tíz innovátor országa közé. „A célok változatlanok, az elérésükhöz pedig továbbra is az szükésges, hogy az egyetemek, kutatóintézetek és a vállalkozások együttműködjenek az értékteremtésben. Ennek rendeljük alá mind a kutatások, mind a vállalati innováció támogatását, és szintén ezt szolgálja, hogy harmadik nagy célterületként egy kiemelt, a gazdaság fejlődése és a társadalom jóllétének növekedése szempontjából fontos kutatási és innovációs missziókat támogató forrásrész is megjelenik az NKFI Alap idei költségvetésében” – hangsúlyozta Kiss Ádám, a NKFI Alapot kezelő Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.
A 2025. évi Programstratégia legfigyelemreméltóbb fejleménye, hogy az OTKA átalakítása nyomán létrejött Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) keretösszege az előző évinek több mint kétszeresére, 19 milliárd forintról 40 milliárd forintra emelkedik, így a szigorúbb elvárások mellett is jóval több kiváló kutató és kutatócsoport nyerhet támogatást. „Magyarország fejlődése és gazdasági versenyképessége szempontjából létkérdés a stabil kutató-fejlesztői utánpótlás és a nemzetközi színvonalú hazai kutatások kiemelt támogatása. Ezért tesszük egyre vonzóbbá és kiszámíthatóbbá a tudományos karriert, egymásra épülő ösztöndíjakkal és a kutatási projektek minden eddiginél jelentősebb támogatásával. Kiemelten ösztönözzük a fiatal kutatók bevonását a kutatási projektekbe, aminek köszönhetően akár 800 doktori hallgató és posztdoktor kapcsolódhat be az itthon folyó kutatásokba” – emelte ki Domokos Péter, a kutatási támogatások fölött diszponáló Kutatási Kiválósági Tanács (KKT) elnöke, aki gyakorló fizikusként, kvantumtechnológiai kutatások vezetőjeként testközelből ismeri a magyar kutatók világát és problémáit. Az NKKP mellett szintén a hosszú távon kiszámítható kutatói életpályát támogatja a 6 milliárd forinttal tovább folytatódó Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP).
Az innovációs pályázatokból és programokból a vállalkozások, ipari-egyetemi együttműködések és nemzetközi együttműködési projektek nyerhetnek támogatást, ezen belül is különös hangsúlyt kap az ún. mélytechnológiai ökoszisztéma erősítése. Mindezt kiegészítve folytatódik a kkv-k innovációs képességének erősítése, ami elsősorban az EU által társfinanszírozott GINOP Plusz pályázatok keretében valósul meg.
- Már most pályázható az a tavaly meghirdetett, nagyvállalatok nyílt innovációját ösztönző felhívás, amely 15 milliárd forintot szán a szektorok közötti együttműködés keretében, vállalati üzleti igények mentén megvalósuló kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására.
- További 5 milliárd forinttal folytatódik a kutatási eredmények üzleti hasznosítását segítő és a korábbi években már nagy sikert aratott Gyorsítósáv program.
- Idén is elindul a szellemitulajdon-védelmet ösztönző Iparjogvédelmi pályázat.
- Folytatódnak a nemzetközi együttműködéseket és a hálózatosodást – egyebek között a hatékony Horizont Európa-részvételt – támogató programok.
- A tavalyi sikeres rajt után újabb 8 milliárd forint keretösszeg jut a HU-rizont Programra, amelynek keretében magyar kutatók vezetésével, a világ legjobb külföldi egyetemeinek részvételével valósulnak meg nagy formátumú kutatások.
- Több új pályázati lehetőség fókuszál az egészségiparra és az orvostudományi kutatásokra. Az egészségügyi innovációk célzott támogatására a 2025. évi Programstratégia három felhívásában összesen 12 milliárd forintot szán a kormányzat.
- Strukturális változás az előző évekhez képest, hogy az NKFI Alap a piaci igényekre reagálva 2025-ben visszatérítendő támogatást is kínál. Az új kockázatitőke-program tervezetten 10 milliárd forintot fordít – piaci befektetők mellett társbefektetőként – a nagy növekedési potenciállal rendelkező kkv-k korai magvető fázisú finanszírozására.
A 2025. évi Programstratégia harmadik, új eleme az a 10 milliárd forintnyi dedikált keret, ami korábbi nagy léptékű programok – Nemzeti Laboratóriumok Program és a Tématerületi Kiválósági Program tapasztalataira építve fogja támogatni a misszióvezérelt kutatásokat. A kiemelkedő gazdasági, társadalmi és környezeti kihívások mentén körülhatárolt „missziók” az adott tématerület legkiválóbb hazai KFI kapacitásait összekapcsolva keresnek megoldásokat, olyan tudományos áttöréseket és innovációkat célozva, amelyek Magyarország egésze számára hasznot hajtanak.
A programstratégia megtekintése: A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2025. évi programstratégiája