A hazai, a földtörténeti középkorból származó őshüllő-maradványok kutatása rendkívül felgyorsult az elmúlt két évtizedben, hála az ELTE Dinoszaurusz Kutatócsoport kutatóinak. Ez a kutatócsoport főleg az iharkúti dinoszaurusz-lelőhelyen végzett kutatásai révén ismert, ahol több mint harminc különböző gerinces állat maradványait fedezték fel eddig. Villány északi határában nyolc éve folynak kutatások, ahol a kutatócsapat tagjai már sokszáz ősgerinces csontot tártak fel, köztük halak és hüllők maradványait.

Az iharkúti lelőhelytől eltérően a Villányban feltárt, csontokat rejtő rétegek triász korúak, azaz megközelítőleg 230 millió évesek. Előkerültek itt már különböző porcoshalak, főleg cápák, valamint különféle csontoshalak fogai és pikkelyei, tengeri hüllők, például törőfogú Placodontia hüllők, valamint halevő Nothosauriák maradványai. Nemrégiben azonban egy másik tengeri hüllő, a Tanystropheus maradványaira bukkantak, amely a lelőhelyen eddig feltárt hüllők közül talán a legbizarrabb kinézetű lehetett.

A kutatók Ősi Attila főszerzőségével a Geologica Carpathica nevű folyóirat hasábjain publikálták eredményeiket. A feltárás az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósult meg. A leletanyagot Budapestre szállították, jelenleg a Magyar Természettudományi Múzeumban található.

A villányi lelőhelyen előkerülő gerinces-ősmaradványokra alapvetően jellemző, hogy megtalálásukkor rendkívüli óvatossággal kell eljárni, a vöröses színű csontok ugyanis igen törékenyek. A beágyazó kőzetből való kiemelésük ezért a szokásosnál is nagyobb körültekintést igényel. Különösen igaz volt ez a Tanystropheus csontjaira, melyek még a lelőhelyen előkerülő többi csonthoz képest is módfelett sérülékenyek.

A Tanystropheus a triász időszak egy ikonikusnak mondható hüllője volt. Testfelépítésének egyik fő bélyege a hosszú, akár két méteres hosszúságot is elérő nyak, mellyel a kifejlett állatok teljes testhossza 5 méter körül lehetett. Anatómiájának megfelelően igen könnyű azonosítani meghosszabbodott, húsz centimétert is meghaladó nyaki csigolyáit, melyek a villányi lelőhelyen is előkerültek. A lelőhelyen ismertek még fogak is, melyek szintén a Tanystropheushoz rendelhetők. Az őshüllő előkerült Európa és Kína triász korú rétegeiből is.

Adja magát a kérdés, hogy egy ilyen furcsa küllemű állat milyen környezetben érezte magát otthonosan, milyen lehetett az életmódja. A témával foglalkozó kutatók már jó ideje vitatkoznak ezen, egyesek szerint ez a hüllő teljesen vízi életmódot élt, míg mások úgy vélik, hogy noha képes volt az úszásra, főleg a különböző víztestek körüli szárazföldi élőhelyeken élt és vadászott. Csontjai szerkezetének vizsgálata, melyet külföldi leletanyagokon végeztek el, arra utal, hogy ez az állat inkább élhetett a szárazföldön. A fogak megjelenése alapján főleg kis méretű gerincesekkel, például halakkal táplálkozhatott, melyekből kedvére válogathatott az egykori villányi élőhelyen. Hosszú nyaka szintén a zsákmányszerzésben segíthette.

Noha a villányi leletanyag jó része tengeri állatoktól származik, a kutatók a partvidéken élő állatokról sokáig semmit sem tudtak, ami kiemeli a Tanystropheust a lelőhelyen megtalált ősgerincesek közül. Bár a villányi Tanystropheus-leletek száma csekély, és a csontok megtartása sem a legjobb, ezek a maradványok mégis nagy jelentőségűek az egykori villányi élőhely szerkezetének pontosabb megismerése szempontjából.

Forrás: Élet és Tudomány