Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaSajtóközlemények, sajtóanyagok
A Nemzeti Innovációs Hivatal adott otthont a Magyarországon először megrendezésre került „Földrengésbiztos építési technológia” nemzetközi konferenciának
„Földrengésbiztos építési technológia” nemzetközi konferencia a Hivatalban
2013. április 26.
Módosítás: 2017. december 04.
Olvasási idő: 8 perc
Budapest, 2013. április 24. – Magyarországon első alkalommal került megrendezésre nemzetközi földrengésbiztos építési technológia konferencia, melynek a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) adott otthont 2013. április 24-én. A több mint 90 fő részvételével megvalósult rendezvényen jelen volt egy ötfős kínai delegáció is, melyet Dr. Fu Lin Zhou professzor és a Zhuzhou Times New Technology vezérigazgatója Dr. Xiang Liang Ning úr vezetett.

Seismic Base Isolation Workshop

A cég tervei közt szerepel ugyanis az általuk kifejlesztett, Dr. Csorba Emánuel magyar professzor nevéhez fűződő földrengésbiztos építési technológia európai és közel-keleti piacra juttatása, és ehhez kapcsolódóan hazánkban egy közép-európai központ létrehozása is.

A Nemzeti Innovációs Hivatalnak, mint a kormány kutatás-fejlesztésért és technológiai innovációért felelős szervének az egyik legfőbb feladata a fejlett innovatív technológiák és eljárások Magyarországon történő megismertetésének, megvalósításának és bevezetésének támogatása. A NIH ezért vállalta, hogy a nemzetközi szeizmológia tanácskozás házigazdájaként lehetőséget biztosít a világszínvonalú, magyar szellemi tudáskincsen alapuló kínai földrengésbiztos építési technológia nemzetközi szintű bemutatására.

„A Nemzeti Innovációs Hivatal elkötelezett csúcstechnológiák európai és közel-keleti transzferjének elősegítésében, különösen akkor, ha annak kifejlesztéséhez a magyar szellemi tőke jelentős mértékben hozzá tudott járulni. A NIH ezen túlmenően támogatja a kínai partnert egy magyarországi központ létrehozásának tervében is, hiszen megvalósulásával jelentősen fokozható a hazai KFI élet nemzetközi rangja a szeizmológia tudomány területén!” – hangsúlyozta Dr. Deák Csaba, a NIH stratégiai elnökhelyettese.

A Base Isolation földrengésvédelmi technológia kifejlesztése három évtizedes múltra tekint vissza. Az új technológia első gyakorlati alkalmazására az USA-ban, Los Angeles közelében került sor, ahol 30 millió USD költséggel 1986-ban épült meg a 96 alapszigetelő testen nyugvó Foothill Communities Law and Justice Center. Azóta ennek a módszernek az alkalmazásával számos amerikai és távol-keleti országban (Új-Zéland; Indonézia; Kína, stb.) már több ezer lakóház, középület és irodaépület, valamint számtalan ipari létesítmény, atomerőmű, tengeri és folyami híd épült. Csak Kínában közel egymillió meglévő iskolaépületbe tervezik beépíteni utólagosan ezt a földrengésvédelmi megoldást.

Közismert, hogy, Dél- és Délkelet-Európa egyes részei, a Balkán-félsziget és az Arab-öböl országai, valamint számos közel-keleti ország kitett rendszeres földrengésnek. Ezt a piaci lehetőséget célozza meg a Zhuzhou Times New Technology cég egy közép-európai központ létrehozásával.

A Zhuzhou Times New Material Tech. Co., Ltd (TMT) az 1984-ben létrejött a Zhuzhou Time Rubber Industry Co., LTD jogutódja, mely 2001 óta a Zhuzhou Times New Material Tech. Co., Ltd (TMT) néven a CSR Zhuhou Eletric Locomotive Research Institute Co., Ltd. Leányvállalataként működik. A shanghai tőzsdére 2002-ben jegyezték be, 2010-re a jegyzett tőkéje meghaladta a 23 milliárd kínai jüant. A kutatás-fejlesztésen magasan elöljáró, sokszorosan díjazott, környezettudatos szemléletű, egyedi technológiákat fejlesztő Zhuzhou Times New Material Tech. Co., Ltd (TMT) által alkalmazott földrengésbiztos építési technológiának köszönhetően az épületek akár 8-9es erősségű földrengésnek is ellenállnak. A technikát már sikerrel alkalmazták számos építési projektnél, többek között, számos kormányzati épületnél, hidaknál és vasútvonalakon.

A több mint 90 fő részvételével megvalósult nemzetközi konferencián magyar, kínai, török, szíriai, és román tudósok és ipari építéstechnológiában jártas szakértők tartottak tartalmas előadást, az említett országokon kívül Iránból, Bosznia Hercegovinából is érkeztek látogatók. A rendezvény keretében a technológia alkalmazásában leginkább gyakorlott kínai szakértők az érintett térségek szakembereivel találkozva és konzultálva megismerhették e térségek szeizmológiai jellemzőit, az érintett piacokat és a lehetséges magyar partnereket.

Az elhangzott előadások letölthetőek:

Seismic Base Isolation Workshop
Seismic Base Isolation Workshop

Seismic Base Isolation Workshop
Seismic Base Isolation Workshop

Seismic Base Isolation Workshop
Seismic Base Isolation Workshop

Seismic Base Isolation Workshop
Seismic Base Isolation Workshop

Seismic Base Isolation Workshop
Seismic Base Isolation Workshop

Seismic Base Isolation Workshop
Seismic Base Isolation Workshop

Dr. Deák Csaba (NIH), Prof. Dr. Csorba Emánuel
Dr. Deák Csaba (NIH), Prof. Dr. Csorba Emánuel

Aybars Gürpinar, PhD.
Aybars Gürpinar, PhD.

Seismic Base Isolation Workshop
Seismic Base Isolation Workshop

Seismic Base Isolation Workshop
Seismic Base Isolation Workshop

Dr. Deák Csaba (NIH)
Dr. Deák Csaba (NIH)

Prof. Dr. Csorba Emánuel
Prof. Dr. Csorba Emánuel

Tildy Péter (MFGI)
Tildy Péter (MFGI)

Dr. Katona Tamás János (MVM)
Dr. Katona Tamás János (MVM)

Prof. Dr. Csorba Emánuel, Aybars Gürpinar, PhD.
Prof. Dr. Csorba Emánuel, Aybars Gürpinar, PhD.

Dr. Ing. Gobesz F. Zsongor
Dr. Ing. Gobesz F. Zsongor

Professzor Dr. Ing. Ramez Raslan (CEC)
Professzor Dr. Ing. Ramez Raslan (CEC)

Professor Fu Lin Zhou (CAE)
Professor Fu Lin Zhou (CAE)

Dr. Ning Xiang Liang (ZTNMT)
Dr. Ning Xiang Liang (ZTNMT)

Seismic Base Isolation Workshop
Seismic Base Isolation Workshop

Utolsó módosítás: 2017. december 04.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?