A Paul Lévy matematikus után Lévy-sétának (vagy bizonyos esetekben Lévy-repülésnek) nevezett jelenség a véletlen bolyongásnak egy fajtája, amely a természetben rengeteg különféle esetben előfordul, ragadozó állatok élelemkeresésétől kezdve közgazdasági, mikrobiológiai, kémiai folyamatokon át az éghajlatváltozásig. Az ELTE Atomfizikai Tanszék és az Asztro- és részecskefizikai Tématerületi Kiválósági Program kutatói, Kincses Dániel, Nagy Márton és Csanád Máté legújabb kutatásukban megmutatták, hogy a nagyenergiás atommag-ütközésekben keletkező részecskék mozgása is leírható Lévy-sétaként, ezzel megerősítették a jelenség interdiszciplináris jellegét.
A vevői igények gyors kiszolgálását célozza az a projekt, amelyben az egyetem és két vállalat is szerepet vállalt. A 980 millió forint összköltségű projektet a kecskeméti Neumann János Egyetem a NÁDOR Rendszerház Kft-vel, illetve a CONTROLSOFT Kft-vel konzorciumban valósította meg.
A Nemzeti Kutatásfejlesztési és Innovációs Hivatal „Kiváló kutatási infrastruktúra” tanúsítványát szerezte meg a kecskeméti Neumann János Egyetem. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartott KFI Ökoszisztéma Fejlesztése projektnyitó rendezvényen Dr. Bata Attila az egyetem Innovatív Járművek és Anyagok Tanszék vezetője vette át az elismerést mely a fizikai és mérnöki tudományok területén minősíti az intézményt.
Már a Debreceni Egyetem 11 kutatóintézménye szerepel a legkiválóbbakat felsorakoztató Nemzeti Kutatási Infrastruktúrák között. Az újonnan minősítettek a napokban Budapesten vehették át okleveleiket.
Budapest, 2025. február 12., szerda (MTI) - Egy magyar orvosi kutatás eredménye forradalmasíthatja a pajzsmirigyrák kezelését Kelet-Közép-Európában; az új, vágás nélküli eljárással Magyarország vezető szerepet játszhat az orvosi innovációk területén; a projektet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) több mint 167 millió forinttal támogatta - közölte a kutatásban részt vevő Premier Med Egészségügyi-, Oktató- és Kutatóintézet és a Semmelweis Egyetem az MTI-vel.
Nincs altatás, nincs hosszas utókezelés, nincs nyaki heg és életen át tartó hormonpótlás. Magyar kutatók itthon tanulmányozták és tesztelték három éven át azt a módszert, amely bizonyított: vágás és nagyműtét, valamit sugár- és kemoterápia elkerülésével is sikeresen kezelhetőek egyes pajzsmirigyrákos betegek. A kutatás egyik vezetője Deák Pál Ákos a Forbesnak arról is beszélt, mire érdemes figyelni a pajzsmirigyegészségünk megőrzése, és a vészjósló tünetek mihamarabbi felfedezése érdekében.
Új elemek az innováció támogatásában.
Budapest, 2025. február 11., kedd (MTI) - Elindult a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal, valamint a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) KFI ökoszisztéma fejlesztése elnevezésű ötmilliárd forintos projektje, ami a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) plusz keretein belül, a magyar állam támogatásával és az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg - közölte a NKFI Hivatal kedden az MTI-vel.
Budapest, 2025. február 11., kedd (MTI) - A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap innovációs, valamit kutatási pályázataira idén 215 milliárd forintot fordítanak nemzeti és európai uniós társfinanszírozású programokon keresztül - közölte Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.
Ünnepélyes keretek között indult útjára 2025. február 6-án a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal, valamint a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a GINOP_Plusz-2.1.2-22-2024-00002 számú „KFI ökoszisztéma fejlesztése” elnevezésű, ötmilliárd forintos projektje. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) megtartott nyitórendezvényen nemzetközileg is jelentős magyar kutatóhelyeket ismertek el.
A Szegedi Tudományegyetem és az ELI ALPS lézeres kutatóközpont együttműködésében működő Nemzeti Lézeres Transzmutációs Laboratórium nemzetközi viszonylatban figyelmet keltő eredményekről számolt be projektzáró konferenciáján. Az eseményen Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tudományos finanszírozást visszaigazoló kutatásnak nevezte a projektet. Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár bejelentette, hogy Missziók néven új kormányprogramot indítanak, amely a nemzeti laboratóriumok eredményeit hasznosítja majd. A szegedi ELI-ALPS Lézeres Kutatóközpontban elvégzett kutatások középpontjában a nukleáris hulladék kezelésének, illetve a lézerimpulzusokkal keltett neutronok felhasználásának kérdése állt.
A magyar fejlesztésű toxinvizsgáló berendezés roncsolásmentes vizsgálatot tesz lehetővé. A toxinanalízis eredményeinek segítségével pedig könnyebb lesz kiválasztani a lehető legjobb növényvédelmi eljárást is.
A migrénben szenvedő több mint egymilliárd beteg felénél semmilyen gyógyszer nem hat megfelelően, százmilliók várnak megoldást. A magyar székhelyű Novamigra Therapeutics, amely a migrén innovatív kezelésén dolgozik, zöldutat kapott az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságtól (FDA) gyógyszerjelöltje, a VRG-145 klinikai fejlesztésének előmozdítására. A Novamigra Tx így egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy világszerte több millió migrénnel küzdő páciens életét változtassa meg.
Az ELTE és a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont kutatói kimutatták, hogy a lándzsadísz nevű dísznövény levelei a vízraktározó sejtrétegeiknek köszönhetően 45 napig hatékonyan képesek a vizet raktározni, és így változatlanul meg tudják őrizni fotoszintetikus aktivitásukat és zöld színtestjeik szerkezetét.
A 4 éves projekt célja korszerű, célzott kezelésre alkalmas, generikus daganatellenes gyógyszerkészítmények fejlesztése és piacra vitele.
Tavaly év végén indította útjára a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal azt a virtuális katalógust, amely hatékonyan kapcsolja össze a hazai tudástermelő egyetemeket és a tudást hasznosító vállalkozásokat. De vajon hogyan működik a Kooper, és az eddigi tapasztalatok alapján melyek a felsőoktatási intézményeink legnépszerűbb szolgáltatásai? A hiánypótló platform részleteiről és fejlesztési terveiről Lengyel Lászlóval, az NKFI Hivatal elnökhelyettesével és Tóth Bence tudományos főtitkárral beszélgettünk.
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) megnyitotta magyarországi közösségi irodáját, az EIT Community Hungary-t a budapesti InfoParkban. A nyitóeseményre Európa számos országából érkezett szakértők kiemelték, hogy Magyarország stratégiai szerepet játszik az európai innovációs ökoszisztémában. Az eseményt Drevenyák Eszter, az újonnan kinevezett Community Officer nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy célja az oktatási és kutatási intézmények, illetve vállalatok európai együttműködésének előmozdítása.
Gyógyszer- és kozmetikai ipar, űripar, sejtmérnökség, akkumulátorgyártás, víztisztítás, légzési maszkok – ezek mind olyan területek, ahol az úttörő kutatások fókuszában a polimeralapú nanoszálak állnak.
Egy 2022-ben indult, magyar-vietnámi közös, kutatási projektben hibrid tanulási módszerrel biztonságos vészhelyzeti manőverezésre tanítottak önvezető járműveket a HUN-REN SZTAKI-nál.
Hatalmas az érdeklődés az EIT Community Hub Hungary innovátorokat támogató szolgáltatásai iránt. Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT), mely az Európai Unió szervezete, megnyitotta magyarországi közösségi irodáját, az EIT Community Hungary-t a budapesti InfoParkban. A nyitóeseményre Európa számos országából érkezett szakértők kiemelték, hogy Magyarország stratégiai szerepet játszik az európai innovációs ökoszisztémában. Az eseményt Drevenyák Eszter, az újonnan kinevezett Community Officer nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy célja az oktatási és kutatási intézmények, illetve vállalatok európai együttműködésének előmozdítása.
„Az EIT Community Hub Hungary azért jött létre, hogy összehozza és támogassa a helyi innovációs ökoszisztémát, és ezzel elősegítse Magyarország átállását egy rugalmasabb, az innováció által vezérelt gazdasági modellre. Segíteni akarjuk a magyar vállalkozókat abban, hogy közösen az európai innováció virágzó központjává tegyük Magyarországot” – hangsúlyozta Drevenyák Eszter.