Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenNyomtatott sajtó
Sebet gyógyít a mesterséges intelligencia
2021. október 06.
Módosítás: 2021. október 06.
Olvasási idő: 5 perc
A COVID járvány ráirányította a figyelmet a mesterséges intelligencián alapuló orvosi fejlesztésekre. Magyarországon is figyelemre méltó eredmények születtek: a legújabb egy olyan mobilos alkalmazás, amely a sebkötözést végző ápolók munkáját segíti.

Az egész világot megrázó COVID-járvány a munkavégzési formák mellett az egészségügyre gyakorolta a legnagyobb hatást.

Különféle elemzések már a pandémia előtt az e-egészségügy látványos fejlődését jósolták, hiszen az orvosi kezelésre szorulók számának növekedése, valamint világszerte egyre égetőbb szakemberhiány miatt majdnem mindenütt recsegni-ropogni kezdett az egészségügyi ellátórendszer, és az orvosok adminisztrációs terheinek csökkentésére csak a digitalizálás nyújtott valós megoldást.

A COVID azonban minden prognózist felülírt, és olyan robbanásszerű fejlődést hozott a területen, amire korábban senki sem számított. Néhány hónap alatt az eredetileg tervezett 30-40 millióról 200 millió közelébe ugrott a távgyógyítási konzultációk száma, és a bővülés azóta is tart.

A távgyógyítás előretörése nyilvánvalóan a járvány következménye, de a változás – a távmunkához hasonlóan – tartósnak és visszafordíthatatlannak ígérkezik. A telemedicina a járvány lecsengését követően is velünk marad, és jövőben egyre fontosabbá válnak azok a megoldások, amelyek nem igényelnek közvetlen orvos-beteg kapcsolatot, és távoli szaktudást kapcsolnak be a gyógyító folyamatba. Mindezekben a fejlesztésekben fontos feladat vár az okostelefonra és a mesterséges intelligenciára – napjaink két olyan meghatározó technológiájára, amely a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet a MedInnoScan Kft. új orvosi alkalmazásában is kulcsszerephez jutott.

Lendületben a magyar MI Az elmúlt tíz év a mesterséges intelligencia (MI) sikertörténete volt: a közlekedéstől a folyamatirányításon és a gazdasági elemzéseken át egészen a mobilokig nincs olyan területe az életünknek, ahová ne tette volna be a lábát. Erre a trendre reagált a hazai kutatás-fejlesztés és innováció közfinanszírozású támogatásával kapcsolatos feladatokat ellátó kormányzati szerv, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), amikor három évvel ezelőtt beindította „A mesterséges intelligencia matematikai alapjai” címet viselő nemzeti kiválósági programot, melynek kiemelt célja az volt, hogy Magyarországot felzárkóztassa a gépi tanulás területén.

A Rényi Alfréd Matematikai Intézet által kezdeményezett program keretében 2018 szeptemberében egy három egyetemből és két kutatóintézetből álló konzorcium jött létre, amely az alapkutatásban dolgozó tudósokat igyekezett bevonni az MI kutatásába.

A konzorciumon belül a SZTAKI feladata az alkalmazási igényekre figyelő alapkutatás és a létrejövő eredmények demonstrálása, a Szegedi Tudományegyetem a mesterséges intelligencia algoritmusainak interpretálhatóságát és sérülékenységét vizsgálta, Pázmány Egyetem Információs Technológiai és Bionika Karán a neurális hálózatok támadhatóságát, valamint a támadások megfordíthatóságát elemezték.

Kutatásuk egyik gyakorlati eredménye egy olyan, MI-alapokon nyugvó beadott szabadalom lett, amely jelentősen megkönnyíti az áldozatok felkutatását és mentését (a szabadalom ötletét egyébként a Hableány 2019-es, 27 halálos áldozattal járó hajókatasztrófája motiválta).

Végül – és itt kapcsolódik a program a bevezetőben említett telemedicináhaz – a konzorciumot vezető Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet a MedInnoScan Kft.-vel együttműködve a mesterséges intelligencia gyakorlati, konkrétabban: orvosi alkalmazását állította kutatása homlokterébe. A közös munka eredményét a nemzeti kiválósági program zárónapján, szeptember 17-én tárták a nagyközönség elé. Itt ismerkedhettünk meg egy olyan MI-alapokon nyugvó fejlesztéssel, amely belátható időn belül a krónikus sebbel élő betegek életét fogja megkönnyíteni.

Kollektív bölcsesség A krónikus sebbel élők ellátása, tudhattuk meg a fejlesztésben részt vevő dr. Farkas Péter től, a Magyar Sebkezelő Társaság elnökségi tagjától, komoly megterhelést ró az egészségügyi ellátórendszerre, amelynek kétszázezer beteg folyamatos kezelését és átlagosan kétnaponkénti átkötözését kell megoldania. Ez az ellátó munka jóval túlnyúlik a kórházi kezelés időtartamán, és kiterjed a beteg otthonában végzett átkötözésekre is, amelyek elengedhetetlen részét képezik a hónapokig vagy akár évekig tartó gyógyulási folyamatnak.

A Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet és a MedInnoScan Kft. olyan mobilapplikációval egybekapcsolt MI-alkalmazást dolgozott ki, amely az orvosok szaktudását bocsátja az ápolók rendelkezésére, és a sebről készített fotók alapján javaslatot tesz a seb állapotához igazodó, annak gyógyulását leginkább segítő kötszertípusra. A megoldás egy olyan gépi tanulási algoritmusra épül, amelynek betanításához kétszázezernél is több fotót gyűjtöttek össze 5500 páciensről. Ebben a grandiózus a munkában mintegy 70 intézmény, orvosegyetemek, kórházak, ápolási szolgálatok és sebkezelő centrumok vettek rész, árulta el Szodán Péter , a MedInnoScan Kft. ügyvezetője. A hatalmas képadatbázis garantálja, hogy a mesterséges intelligencia a szakorvosi tapasztalatok legjavából merítve tud tanácsot adni a seb kötözéséhez.

Hasznos kitérő A 2018-ban beindult nemzeti kiválóság programot a szó szoros értelmében derékba kapta a COVID-járvány. A pandémia azonban ahelyett, hogy megtorpedózta volna az orvosi fejlesztést, izgalmas új irányba terelte. A járvány miatt ideiglenesen lehetetlenné vált a krónikus sebek kutatásához szükséges fényképek elkészítése, viszont a szakemberek felismerték, hogy a kifejlesztett technológia gyorsan alkalmassá tehető bőrgyógyászati távdiagnasztikára.

A teledermatológiának, magyarul távbőrgyógyászatnak komoly hagyományai vannak világszerte – a szakterület nagy nemzetközi szervezete, az International Society of Teledermatology idén decemberben már a kilencedik világkonferenciájának megrendezésére készül, Magyarországon azonban a járvány adta meg az áttöréshez szükséges lökést. A Semmelweis Egyetemen 2020-ban vették használatba az MedInnoScan okostelefonos appját, amely lehetővé tette, hogy a betegek az orvossal való személyes találkozást korlátozó veszélyhelyzetben online bőrgyógyászati ellátáshoz jussanak. A megoldás lényege, hogy az applikáció letöltése után a beteg konzultációra alkalmas fényképeket készít a mobiljával a problémás bőrtünetről, ezután kitölt egy kérdőívet a tünet jellegéről, kialakulásáról és a lehetséges társbetegségekről, végül feltölti az adatokat, amelyek alapján néhány napon belül e-mailben kapja meg az orvostól a választ. A hiánypótló megoldást, amellyel a Semmelweis Egyetem már a COVID-járvány első hulláma idején több, mint tízezer beteget látott el, azóta más bőrgyógyászok is alkalmazzák, és erre a számítógépes technológiára épül az új, mobilapplikációval egybeépített MI-alkalmazás, amely a gépi tanulás felhasználásával az orvosi szak tudást integrálja a sebkötözést végző ápolók munkájába. A fejlesztés jelenleg a klinikai próbáknál tart, és ha minden jól megy, 2022-ben már a gyakorlatban is segíteni fogja a szakápolókat.

Forrás Computerworld

Utolsó módosítás: 2021. október 06.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?