Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Átadták a Magyar Innovációs Nagydíjat
2020. július 06.
Módosítás: 2020. július 09.
Olvasási idő: 4 perc
A 28. díjátadó idei házigazda szerepét a koronavírus miatt a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) vállalta magára.

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 1993. óta adja át évente egyszer az Innovációs Nagydíjat olyan, Magyarországon bejegyzett vállalkozásoknak, illetve szervezeteknek, amelyek a díjátadást megelőző évben nagy jelentőségű innovációt valósítottak meg műszaki-gazdasági területen, amely révén kiemelkedő üzleti haszonra tettek szert. Rendhagyó helyszínen, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalban adták át a 2019. évi Magyar Innovációs Nagydíjat, valamint további 3 innovációs elismerést is.

Köszöntőjében Prof. Dr. Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára elismerően szólt a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács (NTT) létrehozásáról. „Magyarországnak előbbre kell lépnie a nemzetközi innovációs rangsorban, ezért a kormányzat olyan rendszert épített ki, amely az alapkutatásban dolgozók számára is könnyebbé teszi eredményeik hasznosítását” – fogalmazott hozzátéve, hogy „ez az innováció legfelsőbb hazai grémiuma”. Dr. Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke a díjjal kapcsolatban kiemelte: „Ez ma Magyarország legjelentősebb elismerése, amit intézmények vagy vállalatok megkaphatnak”. Rámutatott, hogy az innovációhoz nem kell feltétlenül rengeteg pénz, hiszen az eddigi huszonhét díjazott több mint fele a kis- és középvállalati szektorból került ki.

Idén a Magyar Innovációs Nagydíj mellett az Ipari Innovációs Díjat, az Informatikai Innovációs Díjat, valamint az „Alapkutatástól a piacig” Innovációs Díjat adták át az NKFIH-ban.

A patológiai szövettan forradalmasítása

A 2019. évi Magyar Innovációs Nagydíjat a 3D HISTECH Kft. kapta a digitális patológiai diagnosztika céljára kifejlesztett Pannoramic termékcsaládért. A Pannoramic digitális patológia termékcsalád, a több mint 100 éves, optikai mikroszkóp alapú patológiai szövettani diagnosztika úttörő, paradigmaváltó diagnosztikai módszer és alkalmazás fejlesztése. A Pannoramic elnevezés utalás a fejlesztés és a termékek eredetére (Pannónia), valamint a panoráma látásmódra, a mikroszkópos felbontásra utal. A díjat Dr. Molnár Béla, a 3D HISTECH ügyvezető igazgatója vette át. „Különleges nap a mai, nem csak a díj miatt, de azért is, mert ma van a Semmelweis-nap” – fogalmazott az orvostechnikai eszközöket gyártó cég vezetője.

Ipari Innovációs Díj

Az Ipari Innovációs Díjban a BorsodChem Zrt. részesült az MDI, poliuretán alapanyag gyártási folyamatának komplex fejlesztéséért. A projekt célja az MDI technológia fejlesztése volt, mely fejlesztés a korábban létező technológiáknál hatékonyabb és flexibilisebb MDI-gyártást biztosít számos paraméter mentén. Ezen több lépésből álló fejlesztés kiemelt nehézsége, hogy a fejlesztendő részfolyamatok számítógépes szimulációkkal, illetve laborméretben csak igen korlátozottan vizsgálhatók. Az ipari alkalmazhatósággal kapcsolatban fellépő bizonytalanságok azonosítása és kiküszöbölése érdekében ezeket nagyüzemi méretben, valós ipari körülmények között volt szükséges tanulmányozni. A díjat a BorsodChem Zrt. képviseletében Szabó János, beszerzési igazgató vette át.

Informatikai Innovációs Díj a rákgyógyításban végzett munkáért

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2019. évi Informatikai Innovációs Díjában az Oncompass Medicine Hungary Kft. részesült az Oncompass precíziós onkológiai döntéstámogató eljárásért. A cég által kifejlesztett orvosi döntéstámogató eljárás, az „Oncompass”, segít az orvosnak több mint 100 forgalomban lévő és több mint 1000 fejlesztés alatt álló hatóanyagból kiválasztani a megfelelő célzott kezelést minden egyes daganatos beteg számára, a beteg daganatában lévő egyedi genetikai elváltozások alapján. Az oklevelet az Oncompass Medicine Hungary Kft. ügyvezető-, alapító-, tudományos igazgatója, Dr. Peták István vette át.

„Alapkutatástól a piacig” különdíj

Az NKFIH „Alapkutatástól a piacig˝ 2019. évi Innovációs Díjában a Femtonics Kutató és Fejlesztő Kft. részesült az élvonalbeli idegtudományi kutatások céljára kifejlesztett világszínvonalú magyar mikroszkópért. A Femtonics Kft. küldetése, hogy egy-egy ötletet az alapkutatástól az exportképes termékig íveltessen. A Femto3D ATLAS lézerpásztázó 3D-s mikroszkópuk sok év munkájának köszönhetően a képalkotás legkorszerűbb csúcstechnológiájával működő, több mint 40 szabadalomra épülő, Magyarországon tervezett és gyártott „hungarikum”. A jeles fejlesztésért járó elismerést Katona Gergely fizikus, kutató, a Femtonics Kutató és Fejlesztő Kft. társtulajdonosa, illetve Dr. Rózsa Balázs tulajdonos, ügyvezető igazgató vehette át Dr. Birkner Zoltántól, az NKFI Hivatal elnökétől és Gulyás Tibortól, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkárától.

Forrás: mandiner.hu

Utolsó módosítás: 2020. július 09.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?