Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Nemzetközi innovációs együttműködés hárommilliárd forint feletti keretösszeggel
2020. október 30.
Módosítás: 2020. október 30.
Olvasási idő: 4 perc

Több mint hárommilliárd forintos kerettel nyílt EUREKA-pályázat a magyar vállalkozások nemzetközi innovációs együttműködéseire. Kiemelt célcsoportot képeznek a kis- és közepes vállalkozások, de meghatározott feltételek teljesülése esetén felsőoktatási intézmények előtt is nyitva áll a lehetőség.

A pályázók köre

A hivatalos kiírás szerint pályázatot nyújthatnak be Magyarországon székhellyel vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező jogi személyek az alábbiak szerint:
– vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok és egyéb gazdasági szervezetek, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt teljes üzleti évvel, kettős könyvvitelt vezetnek, és nem tartoznak a kata hatálya alá,
– államilag elismert egyházi vagy magán felsőoktatási intézmények, amelyek a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerint kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősülnek,
– a kiírás szerinti költségvetési szervek és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, amelyek a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerint kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősülnek.

A koronavírus-járvány is rámutatott arra, hogy innováció nélkül nincs sikeres gazdaság, az elmúlt hónapokban nemcsak az egészségipar és a gyógyászati kutatások terén volt szükség rá. Szinte nincs is olyan terület, amelyen ne kellettek volna újítások, egyedi ötletek ahhoz, hogy a vállalkozások továbbra is megfelelő termékeket és szolgáltatásokat kínálhassanak, ezáltal megtarthassák a munkahelyeket. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal ezért idén is célzott pályázattal, de többszörösére emelt keretösszeggel támogatja a magyar piaci szereplők részvételét a nemzetközi innovációs együttműködéseket ösztönző EUREKA-programban – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca közleménye szerint.

Az államtitkár tájékoztatása alapján az új kiírás fokozatosan megnyíló alprogramjaiban összesen 3,2 milliárd forint hazai forrásra pályázhatnak az innovatív termék, eljárás, szolgáltatás fejlesztését nemzetközi partnerekkel együtt kezdeményező magyar vállalkozások és kutatóhelyek. Az ITM szakpolitikai támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívásban két dedikált alprogram elkülönített keretösszeggel finanszírozza az osztrák–magyar és a német–magyar összefogásban megvalósuló EUREKA-projektek hazai résztvevőit.

Schanda Tamás szerint ez hatalmas esély a magyar vállalkozások versenyképessége szempontjából, hiszen nemcsak új, exportképes termékek, szolgáltatások és technológiák fejlesztését teszi lehetővé, hanem a határokon átnyúló szakmai kapcsolatok építéséhez is hozzájárul. A közlemény szerint elsőként az osztrák–magyar EUREKA-projekteket támogató, kilencszázmillió forint keretösszegű alprogram nyílt meg, amelynek révén az önvezető járművek fejlesztésének és tesztelésének területén van lehetőség együttműködések elindítására a két ország vállalkozásai, kutatóhelyei között. A pályázatok 2021. február 10-ig adhatók be. További 1,8 milliárd forint lesz a német–magyar kutatás-fejlesztési projekteket segítő alprogram támogatási kerete, amely olyan prioritási területeken ösztönzi majd az együttműködést, mint az ipar 4.0, a mesterséges intelligencia, a kvantumtechnológia, az autonóm gépek és rendszerek, valamint a biotechnológia. Ebben a két alprogramban a magyar cégek 50–200 millió forint közötti hazai finanszírozást nyerhetnek támogatott nemzetközi projektjük megvalósításához.

Az egyéb relációkban rendelkezésre álló keretösszeg további 500 millió forintot tesz ki, a projektenként igényelhető támogatás összege 20–70 millió forint. A kategória alprogramjaiban azok a magyar szereplők – vállalkozások mellett egyetemek és kutatóintézmények – juthatnak támogatáshoz, amelyek partnerként vagy konzorciumvezetőként szerepelnek egy nemzetközileg már jóváhagyott EUREKA-projektben vagy beadott projektjavaslatban. Egy-egy EUREKA-projekt elindításához legalább két EUREKA-tagállamból kell partnerintézményeknek együttműködniük, így akár kétoldalú projektek is támogathatók.

Három alprogram

A pályázati konstrukció három alprogramra oszlik, amelyek lépcsőzetesen nyílnak meg. Az osztrák–magyar együttműködésben zajló EUREKA-projektek kiemelt célja az automatizált vezetés határokon átnyúló tesztelésével kapcsolatos közös kutatási és fejlesztési projektek támogatása. A keretösszeg 2,5 millió euró, 360 forintos árfolyammal átszámítva kilencszázmillió forint. A német–magyar együttműködésben zajló EUREKA-projektek kiemelt célja a kis- és középvállalkozások kutatás–fejlesztési projektjeinek támogatása olyan prioritási területeken, mint az ipar 4.0, a mesterséges intelligencia, a kvantumtechnológia, az autonóm gépek és rendszerek, valamint a biotechnológia. A keretösszeg ötmillió euró, 360 forintos árfolyammal átszámítva 1,8 milliárd forint. Az általános, egyéb relációkkal folytatott együttműködésben zajló EUREKA-projektek 2021. október 16-án nyílnak. A keretösszeg ötszázmillió forintnak megfelelő összeg, euróban.

Forrás: www.magyarhirlap.hu

Utolsó módosítás: 2020. október 30.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?