Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaSajtóközlemények, sajtóanyagok
12 milliárd forint keretösszeggel megjelentek a felfedező kutatásokat ösztönző 2018. évi pályázati felhívások
12 milliárd forint keretösszeggel megjelentek a felfedező kutatásokat ösztönző 2018. évi pályázati felhívások
2018. január 05.
Módosítás: 2019. június 27.
Olvasási idő: 3 perc

Négyből két felfedező kutatási felhívás fiatal kutatóknak szól

Az elnyerhető források a természeti és társadalmi jelenségek megismerését célzó, új módszerek, eljárások kidolgozását megalapozó projekteket, valamint a fiatal kutatók tudományos pályájának elindítását, illetve a nemzetközi kutatási programok kezdeményezését ösztönzik.

A tudományos projektek jobb tervezhetősége érdekében a felhívásokat az eddig megszokotthoz képest korábban tette közzé a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A felhívások ismét a korábban már jelentősen megemelt – összesen mintegy 12 milliárd forint – keretösszeggel jelentek meg.

A felhívások főbb adatait összefoglaló táblázat itt érhető el. 

A hazai költségvetési forrásból, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott pályázati rendszer a kutatói életpályát megkezdő posztdoktorok (PD_18), az önálló kutatást elindító és kutatócsoportot alapító fiatal kutatók (FK_18), valamint a tapasztaltabb kutatók számára (K_18) egyaránt célzott pályázatok keretében biztosít forrást alapkutatási projektjük megvalósítására. A nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási projektek létrehozását külön pályázat  ösztönzi (NN_18).

  • Kutatási témapályázat (K_18)
    Olyan önálló kutatócsoporttal rendelkező tapasztalt kutatók projektjeinek támogatása, akiket tudományterületük nemzetközileg elismert szakértőiként tartanak számon.
  • Fiatal kutatók által kezdeményezett kutatási témapályázat (FK_18)
    Olyan  fiatal – 2018. február 6-ig 40. életévüket be nem töltő – tehetséges kutatók kutatási tevékenységének támogatása, akik önálló kutatócsoportot létrehozva saját kutatási témájukat kívánják elindítani.
    A K_18 és FK_18 pályázatok összesített keretösszege 9,4 milliárd forint.
  • Posztdoktori kiválósági program (PD_18)
    A tudományos fokozatot megszerzett, pályájukat a tudományos kutatás területén tervező fiatal kutatók számára biztosít három évre  kiszámítható támogatást.
    A pályázat keretösszege 1,5 milliárd forint.
  • Nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázatok (NN_18, ANN_18, SNN_18)
    Hazai kutatócsoportok külföldi együttműködésben megvalósuló projektjeinek ösztönzése, a magyar tudomány nemzetközi beágyazottságának erősítése.
    A pályázat teljes keretösszege 1 milliárd forint.

Egy vezető kutató által egyidejűleg vagy más konstrukcióban támogatás nyert pályázata mellett benyújtható pályázatok 2018. évi szabályai

Várhatóan még januárban megjelenik – további 1,2 milliárd forinttal emelve a felfedező kutatások 2018-as támogatási keretösszegét – az a felhívás, amelyre azok a jelentős nemzetközi hatású eredményeket elért kutatók pályázhatnak, akik tudományos közleményükkel a szakterületük felső 5 százalékába tartozó idézettséget értek el a megjelenést követő két éven belül.

A felhívások eddigi évekhez képest korábbra időzített megjelentetése és  a tavaszi benyújtási határidőt követő nyári támogatói döntések nyomán a projektek várhatóan már 2018 második felében elindulhatnak, amitől  a kutatásfinanszírozás rendszerének kiszámíthatóbb működése várható. A pályázatok értékelési folyamata a pályázati kiírásokban megjelent szempontrendszer szerint, anonim szakértők bírálatai alapján, szakértői csoportok (zsűrik) és tudományterületi kollégiumok részvételével zajlik.

A tudományos műhelyek támogatására és a vállalkozások innovációs tevékenységének ösztönzésére az NKFI Hivatal 2015-ben összehangolt versenypályázati rendszert dolgozott ki. Ezen belül a felfedező kutatások támogatásának hazai rendszerében egymásra épülő, átfogó pályázati rendszert alakított ki a kutatói életpályán elinduló kutatók ösztönzésétől kezdve a kutatói közösség tagjainak szélesebb köre által pályázható programokon át az élvonalbeli kutatások ösztönzéséig.

Utolsó módosítás: 2019. június 27.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?