A PowerizeD projekt, amelynek konzorciuma 13 európai uniós ország 61 cégéből-kutatóhelyéből áll, idén indult. Az Energiatudományi Kutatóközpont (EK) az egyik magyar partner, amely részt vesz a munkában. Dr. Balázsi Katalint, az EK Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének (EK MFA) Vékonyréteg-fizika Laboratórium vezetőjét a program céljairól kérdeztük.
Országos szinten minden eddiginél több, 2249 egyetemista és fiatal oktató kap támogatást a 2023/2024-es tanévre az Új Nemzeti Kiválóság Programból. A MATE a 2023/24. tanévre összesen 181,62 millió forint támogatást nyert el, az ösztöndíjasok létszáma pedig 122 fő. Alapszakon 14, mesterszakon 18, doktori képzésen 61, a doktorvárományosok közül 7, a posztdoktorok között 16, a Bolyai+ÚNKP kategóriában pedig 6 fő részesült támogatásban.
A szén-dioxid leválasztásának, hasznosításának és tárolásának témáját járták körül az úgynevezett CCU/S fehér könyv alkotói, amelynek megszületése nagyban hozzájárulhat hazánk klímacéljainak megvalósításához. A kötetet Szegeden mutatták be.
Csaknem két és fél százan kapnak ösztöndíjat a Debreceni Egyetemen az Új Nemzeti Kiválóság Programban.
Változnak a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenység minősítésének eljárási szabályai, az eddigi hatósági eljárás helyett szeptember 1-jétől szakértői eljárásban kérhető a minősítés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalnál.
A héten lezárul a 35 milliárd forint keretösszegű új innovációs támogatási program társadalmi egyeztetése, a pályázat szeptember közepén jelenik meg – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a tárca keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Hankó Balázs felidézte: a kormány célul tűzte ki, hogy Magyarország 2030-ra az innovációt tekintve a világ legjobb 25 országa, Európában pedig a legjobb tíz ország közé kerüljön, ennek érdekében fogadták el a Neumann János-programot.
Amit a gyökerek és a levelek mesélnek.
Több, mint egy évtizede vizsgálják az ELTE Biológiai Intézetének növénybiológusai és a Bolgár Tudományos Akadémia Növényélettani és Genetikai Intézetének munkatársai az Orfeusz-virág fagy- és kiszáradástűrését. Ez a különleges növény a Bulgária déli részeit határoló Rodope hegység szurdokvölgyeiben és sziklás területein élte túl a jégkorszakokat, részben egy különleges mechanizmus segítségével: sejtjei víztartalmának akár 90-95%-ának elvesztésével, majd e „tetszhalott” állapotból való újraéledéssel. Legutóbbi munkáikban a kutatók arra keresték a választ, hogy a gyökerek vajon milyen módon képesek megbirkózni a kiszáradással.
Júliusban nyílt napot és kerekasztal-beszélgetést szerveztek Olaszországban, a Bologna Egyetemen a klímaváltozás, azon belül is a hőhullámok okozta károkkal kapcsolatban. Az esemény egy nemzetközi kertészeti kutatócsoport munkáját is bemutatta.
Félmilliárdos keretösszeget biztosít a kormány idén a szellemi alkotások hazai és külföldi levédésére hazai vállalkozásoknak, egyetemeknek, kutatóintézeteknek és magánszemélyeknek. Magyarországon folyamatosan nő azon vállalkozások száma, amelyek tudatosan figyelnek a szellemitulajdon-védelemre és valamilyen formában oltalmat kérnek az általuk kidolgozott termékre vagy technológiára. A kormány stratégiai célja, hogy a magyar szabadalmak száma 2030-ra megduplázódjon.
Gölles Martin karnagyzeneszerző élete nem unalmas. Az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasaként nemrég jelentette meg magánkiadásban hét kórusművét, de már új projekten dolgozik.
Cégünket, a Mirrotron Kft.-t több külföldi partnerünk (fizikai kutató intézet) is megkereste nagy méretű, helyzetérzékeny neutron detektorok gyártásával kapcsolatban. Itt a nagy méret az 500 × 500 milliméteres aktív felület felett értendő, amelyeket általában kis szögű neutronszórásos anyag szerkezet-vizsgálatoknál használnak.
Izgalmas évet zárt a Hungarian Startup University Program az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A programban közel 200 egyetemista vett részt, a legjobb ötletek kidolgozását számos egyetemi programmal segítette az intézményi HSUPcsapat.
A Dunaújvárosi Egyetem (DUE) sikeresen vett részt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Egyetemi innovációs ökoszisztémaprogramjában meghirdetett, 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO – Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma pályázaton, melynek célja az egyetemi innovációs ökoszisztéma kialakítása és eredményorientált, hatékony működtetése volt.
Magyarország új innovációs stratégiája, a Neumann János Program fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll.
A projekt a Miskolci Egyetem koordinálásával valósul meg.
2023. július 12-én kínai befektetői és kormányzati delegáció látogatta meg az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratóriumot (ARNL) és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratóriumot (MILAB).
A Pécsi Tudományegyetem STARTUP2023 projektje a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által, az Express Innovation Agency Zrt. mint közreműködő szervezet részéről életre hívott Hungarian Startup University Program keretében valósult meg.
A kutatásfejlesztésben és a gyakorlati képzésben is partnerre találhat egymásban a felsőoktatási intézmény és a magyar vállalat.
Zöldhulladék komposztálási technológiát fejlesztenek ki okos felügyeleti rendszerrel a zöldség- és gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó Fruit Country Kft. jászberényi telephelyén.